Átfogó fejlesztési stratégiát alkotott a Pécsi Tudományegyetem, amit pénteken sajtótájékoztatón mutatott be Bódis József, a PTE-t működtető alapítvány elnöke és Betlehem József, az egyetem rektorhelyettese. A PTE a fenntartó alapítvánnyal egyetértve, a karokkal és a hallgatói érdekképviselettel is egyeztetve alkotta meg a 2023 és 2030 közötti időszakra szóló stratégiát, s benne az egyetem közeljövőben megvalósítandó céljait.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Magyarország és az Európai Unió fejlődését is támogatja az az új, 2030-ig szóló pécsi egyetemi stratégia, amely a kutatás, a tudomány, az egészségügy és a művészet területén is meghatározó szerepvállalásokat tűzött ki maga elé célul – ez is kiderült annak a stratégiai dokumentumnak az ismertetésekor pénteken délelőtt a PTE-n, amelyet a közelmúltban alkottak meg a pécsi universitason.

Betlehem József rektorhelyettestől azt kérdeztük, hogy hallhatunk-e olyan a mindennapokban tetten érhető változásról, konkrétumokról, amelyet ennek az új stratégiának köszönhetően, vagy annak megléte miatt érezhetnek majd a hallgatók, a dolgozók, köztük az oktatók és kutatók, illetve hogy egyáltalán lesznek-e olyan változások, amit ennek a stratégiának az elfogadása okoz. A rektorhelyettes előtte arról is beszélt, hogy most számos egyetemen belüli egyeztetés után elkészült a stratégia (amit amúgy egyszerűen Pécsi Tudományegyetem Stratégia 2023-2030 néven publikáltak), de a következő hetek és hónapok munkája és folyamatai lesznek azok, amelyek ezt a stratégiát, vagy annak megvalósítását elindítják. A kérdésünkre azt mondta, hogy rosszul végeznék a munkájukat, ha a most megalkotott stratégia nem képződne le a mindennapokba az egyetemen, így a hallgatók és a a munkatársak, köztük az oktatók és a kutatók is érezni és tapasztalni fogják azt, hogy a mindennapi működést, feladatokat, pályázatokat, stb. ennek a világos és jól megfogalmazott, az egyetem erősségeire is koncentráló stratégiának, és a kijelölt céloknak a szellemében és iránymutatásai alapján végzik. Hozzátette, hogy az nyilván természetes, hogy a különböző karok között, azok specifikus jellemzői miatt lesz különbség a tekintetben, hogy a stratégia és a stratégiai célok hogyan valósíthatók meg.

Elhangzott az is, hogy a PTE kiemelt szerepet kíván betölteni a dél-dunántúli régióban a szellemi teljesítmény, az itt élők jóléte és a gazdasági fejlődés szempontjából. Prioritás lesz az egyetemközpontú innováció és kutatás erősítése, illetve a művészeti területek bevonása az egyetemi polgárok életminőségének javítása érdekében.

A PTE intézményspecifikus stratégiai céljai a fenntarthatóság, a kiválóság a biotechnológiában, illetve az orvos- és egészségtudományhoz kapcsolódó területeken, valamint az adattudomány legfontosabb eredményeinek hatékony alkalmazása.

A PTE elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, éppen ezért csatlakozott Pécs városához a 100 város misszió megvalósításához, így például a klímasemlegesség elérése érdekében élen jár a környezeti terhelés csökkentésében, az erőforrások hatékonyabb felhasználásában, és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban. A PTE Magyarország legzöldebb egyetemeként a megújuló energiák kutatásaival, a hidrogén-felhasználás lehetőségeinek tágításával a jövő fenntarthatóbbá tételéhez járul hozzá.

A PTEélen kíván járni a biotechnológiai kutatásokban, ami azt jelenti, hogy cél olyan új ismeretek és technológiák kifejlesztése, amelyek hozzájárulnak a világ jobbá tételéhez. Az időköuzben kiadott hivatalos közleményben hangsúlyozták azt is, hogy a PTE a virológiai kutatások, a genetikai szekvenálás egyik hazai és nemzetközi fellegvára, s ekként meghatározza a fejlődési irányokat.

A PTE stratégiája a Pécsi Tudományegyetemet a jövőben regionális szinten vezető, országos szinten meghatározó, nemzetközi szinten pedig mértékadó szereplővé kívánja tenni.

KategóriákMETÁL