Hét turnusnyi érdeklődő tekintette meg a hétvégén az 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból megújuló, egykori Misina étterem háromnegyedkész épületét a pécsi Tv-torony tövében. A kíváncsi pécsiek azt is megtudhatták, hogy a tervek szerint még az idén, év végén, amolyan karácsonyi ajándékként birtokba is vehetik majd az épületet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az egykori Misina étterem és presszó, később Club 535 nevű diszkó egyaránt népszerű hely volt a maga idejében, mindkettő rétegigényeket szolgált ki. A szocreál stílusjegyeit magán hordozó épület már évtizedek óta az enyészeté lett, a hőingástól aprózódott a beton, egyre inkább szégyenletes romhalmazzá vált az épület, melyet 2016-ban megvásárolt az önkormányzat 80 millióért. Készültek tervek az előző, fideszes önkormányzati vezetés idején is, melyet alapvetően elvetett a jelenlegi ellenzéki városvezetés, részben mert olyan légből kapott ötleteket is tartalmazott, mint egy műjégpálya létesítése az egykori Misina étterem tetején. Ebben a korábbi cikkünkben nemcsak erről írtunk, de a projekt egyéb visszásságairól is – végül is az eredeti elképzelés nem valósult meg, sőt aztán az előző városvezetés idején megbízott vállalkozó le is vonult a területről, aztán félbeszakadt, sőt úgy tűnt, a süllyesztőbe is kerül a tervezett fejlesztés, noha az senki előtt nem volt kérdés, hogy egy jól átgondolt, előrevivő fejlesztés nagyon is szükséges lenne.

Már az új városvezetés vitte tovább és (ebben az esetben ez nem túlzás) mentette meg a beruházást, ráadásul sokak szerint kifejezetten jól tették, hogy ehhez kikérték a pécsiek véleményét és szavazatukat is, amely alapján, illetve egy 2020-ban meghirdetett ötletbörzére érkezett javaslatokból, szakmai zsűri segítségével alakult ki három elképzelés. Többen voltak olyanok is, akik bírálták ezt a folyamatot, mondván ez egy szakmai kérdés, EBBEN A CIKKBEN olvashatják is azt a választ, amelyet e felvetésünkre adott Péterffy Attila polgármester.

De visszatérve az előző gondolatra, később ezekből az ötletekből koncepcióterveket hoztak létre, majd azokról ismét a lakosság dönthetett, szavazáson – a résztvevők száma meghaladta a 19 ezer főt.

A hétvégi bejárást vezető Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési NKft. vezérigazgatója többször szóba hozta, hogy az épület lentről, fentről egyaránt beázott, de nemcsak a vízszigetelést kellett kialakítani, hanem az épületszerkezet is megerősítésre szorult, emellett a víztározót is ki kellett alakítaniuk, hogy ki tudják szolgálni majd a megnövekedő vízigényt.

Fotógaléria: Müller Andrea/Pécsma.hu

Péterffy Attila, Pécs polgármestere is ott járt a minapi bejáráson, elmondta, hogy az önkormányzat gyakorlatilag annyit tett, hogy egy teljesen nyílt ötletbörzét hirdetett meg a pécsiek körében. És akkor 35 elég jól hasznosítható ötletet kaptak, tervezők azok felhasználásával alkottak három koncepciót, s miután a második szavazás után az első két helyezett között csak nagyon pici különbség volt, az Aktív-Misina és a Családi-Misina tartalmát, az épületbeli funkciókkal egyetemben összegyúrták, így alakult ki egy komplex terv, amit most megvalósítanak. Azt, hogyan is fog kinézni majd a hely, EBBEN a cikkben mutattuk meg.

A teljesen újjáépülő épület és a terület alapvető fejlesztési célja az, hogy mind az ide érkező családok, mind a hegyen sportolni, futni, kerékpározni vágyók jól érezzék magukat, lesznek öltözők, zárható kabinokkal, zuhanyzók, kerékpárkölcsönző, szervizpont, és egy kerékpármosó is.

Az épületet úgy alakítják ki, hogy a hajnalban sportolni szándékozók egy telefonos alkalmazás segítségével be tudjanak jutni a bekamerázott épület egy lezárt részébe, ahol az ott található zárható szekrényekbe letéve értékeiket, el tudjanak menni futni, túrázni, s amint végeztek, megtisztálkodva mehessenek tovább a dolgukra. Külön kérdésünkre Csúcs László azt is elárulta, hogy meg fogják vizsgálni a Misina tetőre közlekedő buszjáratok sűrítésének lehetőségét is. 

Az eredeti épületet talán leglátványosabb bővítése az lesz, amint azt írtuk is előző cikkünkben, hogy azt „megtoldják” egy lombkorona-stéggel is, amely a városra és a mecseki lankára kínál majd új nézőpontot – a mostani fotókon már ennek is látni nyomát.

A készülő épületet munkavédelmi előadás után tekinthettük meg, és tényleg dolgoztak, festettek, vakoltak, fúrtak a munkások a szép, bár kissé szeles időben. Főleg az idősebb korosztály érdeklődött a hétvégére, de reggel 9-re meghirdetett eseményen, közülük többen is azt mondták, amikor szóba elegyedtünk, hogy rendszeresen túrázók, voltak, akik párban, másik egyedül is nekivágnak a hegynek, és azért is örültek a fejlesztésnek, mert azt remélik, hogy az egykori Misina étterem épületében fogják majd megvárni a buszt, mert az ritkán jár. Habár az állatkertig viszonylag könnyen le lehet sétálni, ha valaki csak a Tv-toronyhoz utazik fel előtte busszal, de egy már előzetesen megtett nagyobb táv után, már ez a lefelemenet is megerőltető lehet, főleg korosabb túrázóknak. Egy másik pár arról beszélt, hogy 40 éve, pontosabban 1983 májusában a Misina étteremben tartották a lakodalmukat, és ők igazi „turistaházasok”, túrázás közben ismerkedtek meg, így persze, hogy kíváncsiak arra, mi lesz majd az egykori Misina étteremből.

Fotógaléria: Balogh Robert/Szabad Pécs

Az akadálymentesített épület földszintjére kerékpárkölcsönzőt terveztek, ahol vásárolni is lehet alkatrészeket, a föld alatti részen készülnek az öltőzők és a vizes blokk, az első emeleten rendezvények, kiállítások számára is lesz helyszín, az épület tetején pedig bár létesül. Az épület mellett készülő játszótéren egyszerre ötven gyerek is szórakozhat, de lesz egy kisebb ún. felnőtt játszótér is. 

A tetőterasz nyújtotta kilátás is impozáns, és bár jégpályát a tető teherbírása és a TV-toronyról potenciálisan leeső jég sem tette lehetővé (ugyanezért nem lehet napelemeket sem telepíteni rá), de a kilátás szinte páratlan élményt jelent, az ide települő SkyBar is biztosan vonzó lesz majd.

Meglátjuk, persze, milyen lesz majd, ha elkészül és milyen minőségben, de most, főleg a cudar előzmények után, azt mondhatom, hogy némi bizakodás talán most lehet bennünk, mert az egész helyben és a projekt alakulásában van valami példaszerű. Valós igények alapján újul meg egy ikonikus pécsi helyszín.

KategóriákMETÁL