Mit ér ötezer külföldi egyetemi hallgató? Prof. dr. Tarrósy Istvánnal, a PTE Nemzetközi Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk a nemzetköziesítésről a Szabad Pécs közéleti és közösségi podcastjában, a Helyreigazításban. Tarrósy Istvánnal Balogh Robert beszélgetett.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Tarrósy István a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, fiatal professzor, Afrika kutató, egyben a Nemzetközi Igazgatóság igazgatója is. Gyakorlatilag harminc éve különböző szinten szerepet játszik az egyetem és akár a város nemzetköziesítésében is, hiszen vezetője volt a Pécs – 2010 Európa Kulturális Fővárosa pályázati központjának, Pécsen kívül vendégoktatóként Krakkóban, Miamiban is tanít, a beszélgetés fő témája a nemzetköziesítés volt.
Arra is kitértünk, hogy a PTE alapítványosodásával mennyire változott a munkája, mennyire nehezedett meg az EU az egyetemi kuratóriumokat érintő korlátozásai miatt, s milyen célok mentén folytatódik tovább az egyetem nemzetközibbé tétele. Jelenleg ugyanis 140 országból közel ötezer külföldi tanul Pécsett, amely mindent egybevetve 10 milliárdos bevételt generál, részben az egyetemen, a boltokban, szórakozóhelyeken, a szállásadóknál.






