Nagyon sokan várták Pécs főterén Magyar Pétert kedden este, kétnapos baranyai turnéja zárófellépésén. Eddig ez volt, és lehetséges, hogy egy ideig a pécsi is marad a legnagyobb vidéki rendezvénye, amire viszont rengetegen kaphatták fel a fejüket, azt követően is, hogy Magyar százezres nagyságrendű budapesti megmozdulásokon van túl. A Tisza párt elnökével a baranyai turné első, nagyon zsúfolt, fárasztó napjának végén, Komlón elmondott beszédét követően tudott interjút készíteni a Szabad Pécs.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Magyar Péter április 22-én érkezett országjáró turnéja részeként Baranyába, ahol az első napot Komlón, az egykori bányászvárosban zárta, de előtte járt Mohácson, Villányban és Siklóson is, Komlón pedig még a beszéd előtt megtekintette az egykori, már több mint húsz éve bezárt bányát is.
A mintegy másfélórás napvégi fellépés után kérdezte a Tisza Párt elnökét a Szabad Pécs más témák mellett Hatvanpusztáról és az esetleges elszámoltatásról is. Ezzel kapcsolatban arra utalt, hogy sok mindent lehet gondolni Hatvanpusztáról, de lehetséges, hogy papíron, jogilag minden rendben van és körbe van bástyázva, hiszen Orbán Viktor édesapja vagyonos ember, de az már persze más kérdés, hogy etikailag hogyan ítéljük meg a fejlesztést.
Azt viszont ígérte máskor is, beszédeiben is szót ejtett arról, hogy igyekeznek visszaszerezni vagyonokat és a legfőbb ügyész Polt Pétert leváltani, ha hatalomra kerülnek. Megkérdeztük arról is ugyanennek a témának a kapcsán, hogy vajon a KESMA alán tartozó megyei lapok NER-közelbe kerülését is meg lehet-e vizsgálni és annak az esetleges jogi anomáliái, illetve közpénzek bevonása adhat-e okot arra, hogy azt a vagyon is valamiképpen visszaszerezzék egy esetleges kormányváltás után.
Az önkormányzati választásokon való részvételükről, a Tisza Párt megszervezéséről és felépítéséről is kérdeztük Magyar Pétert, valamint arról is, hogy mit gondol a független sajtóról, és arról, hogy volt felesége, Varga Judit, még igazságügyi miniszterként számos alkalommal beszélt meglehetősen cinikusan a független sajtóról itthon és külföldön egyaránt.
Magyar Péter többek között azt mondta egyik válaszában, hogy Pécsről is, de más helyekről is keresték őket, hogy támogassa a Tisza Párt az önkormányzati választásin az indulásukat, ezeket az eseteket egyedileg kivizsgálják, s olyanok remélhetően nem csúsznak át, akiknek pártpolitikai múltjuk van, és lesznek polgármesterjelöltjei és képviselőjelöltek is, akiket támogathatnak, sőt megyei listákat is állítani kívánnak.
Arra is utalt, hogy talán nem kell 2026-ig, és a következő országgyűlési választásig várni egy esetleges kormányváltásra – itt nyilván arra utalt, hogy ahhoz nekik nagyon jó eredményt kell elérniük az EP-választáson.

19? Lapot!



