Novák Katalin volt köztársasági elnököt próbálta megszólaltatni a 444.hu. És nagyon helyes, hogy a kegyelmi botrányt megíró és feltáró újságíró és lap felvette és ki is rakta az erről készült rövid, de annál többet mondó videót!

A cikk a hirdetés után folytatódik



Inkorrekt, mondta Novák Katalin. Inkorrekt módon. Akkor is, most is.

Igen, tudom, volt például bírósági döntés arról, hogy szegény Tiborcz Istvánt nem lehet csak úgy az utcán megkérdezni, még közügyben sem. Amikor ő éppen magánemberként áll a felesége vagy a saját lábán.

Novák azonban még hozzá képest is más szint. A köztársasági elnök kiemelt közszereplő.

És igen, természetesen tudom: Novák Katalin már nem köztársasági elnök.

Mégis! És most hagyjuk is, hogy megjár neki élete végéig az elnökasszony megszólítás, akár nagyon sokáig megjár neki sok minden más, anyagi-jóléti támogatás is. És azt is hagyjuk, hogy mennyi időt volt a hivatalában ehhez képest. És főleg azt, hogy mennyire is volt alkalmas a feladatára. Még inkább hagyjuk, hogy az ő megválasztása tépázta meg leginkább a köztársasági elnöki hivatalt, a köztársasági elnöki eszményt, azt, hogy kik lehetnek azok és miért, akik nemcsak alkalmasak, de érdemesek arra. Persze, ő csak elfogadta, talán akarta és vágyta is, és ostoba vagy éppenhogy arrogáns módon, avagy éppen csak hibázva egyet arról beszélt a parlamentben, megválasztása után, hogy az ország választott most köztársasági elnököt. Ha, valakit, akkor őt nem az ország, és még csak nem is a Fidesz, hanem Orbán választhatta és akarhatta. Ő dönthetett. Persze utána látványosan, a pillanat tört része alatt eldobta, láttuk akkor, mi és hogyan törtét a botrány és a lemondás után. És azt is biztosra veszem, hogy Orbán volt az, aki személyesen megmondta Nováknak, hogy akkor most ezennel vége van, és le fog mondani. Kap néhány napot, utazzon el valahova, pár napra, villogjon még egyet külföldön, aztán, amikor felkészült, vagy amikorra meghatározták neki, akkor jöjjön haza, és egyenesen menjen a tévéfelvételre. Talán még meg is nyugtatta, hogy annyiszor veszik fel Kati, ahányszor kell. Nem élőben lesz, legalább a búcsú szép lesz, megadjuk a módját. És ha így volt, ha nem, a vége megtörtént.

Inkorrekt. Inkorrekt módon. Mondta Novák. De a 444-től nemcsak jó találat volt ez, hanem az egyetlen helyes lépés is, hogy kirakta ezt a videót. És persze, mivel erről is szólt Novák Katalin volt, a botránnyal kapcsolatos újságcikkekről: fontos és kiváló munka, amit a kegyelmi ügyben a sajtó elvégzett, élén a 444-gyel és Kaufmann Balázzsal.

A helyzet és a döntés egyértelmű. Őt, Novákot, a volt köztársasági elnököt, és nemcsak ebben az ügyben lehet kérdezni, akár akkor is, ha kiszáll egy autóból már nem köztársasági elnökként, magánemberkét is. Ebben az ügyben és ezeket a kérdéseket pedig tényleg fel lehet tenni, őt emiatt akár így is lehet kérdezni. És szerintem kell is. Most még biztosan. Főleg azt követően nem sokkal, hogy úgymond visszatért a közéletbe. Ha valami felháborító volt, az az, hogy ezt a helyzetet Novák összemosta azzal, ami a kegyelmi ügyben történt, ahogy azt a magyar sajtó végigvitte.

És ég egy dolog miatt is fontos volt a 444, e jegyzet részeként, alább meg is tekinthető friss videója! Legalább láttuk, hogy Novák Katalin mit is gondol arról, hogy kik voltak azok, akik biztosan hibáztak, és kik voltak biztosan inkorrektek voltak. A média, természetesen. Vagyis a valódi újságok, amik még megmaradtak és próbálnak talpon maradni.

Az csak sejthető ebből a megnyilatkozásból, hogy a volt államfő szerint talán csak ő nem volt inkorrekt. Csak az nem volt inkorrekt, aki kegyelmet adott például egy olyan férfinak, aki falazott egy pedofil, vagy talán még pontosabban egy visszataszító szexuális ragadózónak, aki állami feladata ellátása közben, a rá bízott fiatalkorúakat molesztálta, szexuálisan és érzelmileg kihasználta és sokukat megnyomorította lelkileg, közvetve egyikük halálát is okozva ezzel.

Talán csak az nem inkorrekt, aki a köztársasági elnöki kegyelmet, részleteiben titokban gyakorolva, magyarázat nélkül, a konkrét neveket és indokokat továbbra sem felfedve gyakorolta. Aki a katolikus egyházfő, Ferenc pápa magyarországi látogatására hivatkozva adott kegyelmet a szexuális ragadozót védő, annak falazó embernek.

Mondanám, hogy inkorrekt, de más jelzőket sokkal inkább éreznék ide valónak.

KategóriákPUNK