Immáron 17. alkalommal adták át a megyei Prima Díjakat és az Év Vállalkozója elismeréseket Baranyában. Az október 4-i, a pécsi Magtár Rendezvényközpontban megtartott eseményen hárman lettek megyei Prima díjjal kitüntetettek és három vállalkozó munkáját ismerték el.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Prima Primissima díjat Demján Sándor vállalkozó, a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) közösen alapította 2003-ban. A díjat azzal a céllal alapították, hogy évente megjutalmazzanak olyan művészeket, sportolókat, valamint a tudományos élet, a népművelés, az oktatás és a sajtó képviselőit, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést, s teljesítményük, emberi tartásuk, értékrendjük követendő lehet mások számára.
2012-től létrejött a megyei Prima díjak rendszere is, amellyel a cél az volt, hogy megőrizzék a magyar értelmiség és szellem helyi eredményeit, erősítve a kisebb társadalmi egységek összetartozását, elősegítve fejlődésüket.
Az évenként odaítélt megyei Prima díjat mind a tizenkilenc megyében kiosztják, megyénként hárman nyerhetik el. Így idén, Baranyában is három személy munkásságát ismerték el a megyei Prima díjjal.
Magyar Tudomány kategóriában dr. Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének egyetemi tanára, geográfus-történész vehette át a kitüntetést. Pap Norbert a pécsi Balkán-kutatóműhely alapítója, a szigetvári Zrínyi-Szulejmán kutatócsoport vezetője. Pécs városa 2013-ban a Város tudományos díjával, Baranya Megye Közgyűlése 2016-ban Kulturális Díjjal ismerte el munkásságát.
Magyar Színház-, Film- és Táncművészet kategóriában Stubendek Katalin színművész kapta a Prima díjat. Stubendek Katalin 1995-ben végzett a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán. Játszott a kassai, komáromi, győri és zalaegerszegi színházban. 2002-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Néhány hónapja Magyar Ezüst Érdemkereszt állami kitüntetést kapott.
Magyar Zeneművészet kategóriában Rozs Tamás csellista-énekes, zeneszerző, zenetanár, zeneterapeuta érdemelte ki az elismerést. Rozs Tamást a legtöbben a Szélkiáltó együttes csellósaként ismerhetik, de munkássága szerteágazó. 1986-ban a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán magyar, főiskolai ének-zene szakon diplomázott. 2018-ban Magyar Örökség díjat kapott a Szélkiáltó együttes tagjaként, néhány hete pedig az együttessel megkapta Pécs Város Kulturális Nagydíját.
Rozs Tamással tavasszal nagyinterjút készített lapunk 8 hónapos púnéi (India) ösztöndíja idején megtapasztalt élményeiről, és arról hogy mennyiben más az élet egy indiai egyetemen.
Az Országos Év Vállalkozója díjat Pidl István, a PI-ER Technical Kft. résztulajdonos-ügyvezetője vehette át. Az 1995-ban alapított cég több száz főt foglalkoztat, fő tevékenysége vízhatlan technikai ruházat és mentőmellények gyártása, legnagyobb vevői között található a vitorlás világmárka, a HELLY HANSEN. A vállalkozás exporttevékenysége során évi több százezer darabos ruházatot gyárt.
Baranya Vármegyei Év Vállalkozója díjat ketten kaptak idén is. Turós László, a RUDI Transport Kft. ügyvezető-tulajdonosa, illetve Cserkúthy László, a GLT Delta Épületgépész Kft. ügyvezető-tulajdonosa.





