Lapátokkal felfegyverkezve akart leszámolni egy család egy másik család tagjaival 2024 májusában Pécs belvárosában, egy parkolóban, erről EBBEN a cikkben írtunk is akkor. A baranyai főügyészség csütörtöki közleményében ez az eset is szerepel, illetve két másik is, amelyek közül az egyik a garázdasághoz ténylegesen, a másik pedig az egyik résztvevő személye miatt kapcsolódik,aki autós ámokfutóként akart elgázolni valakit.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Három bűncselekmény kapcsolódott össze azokban az eljárásokban, amelyekről csütörtökön számolt be közleményben a baranyai főügyészség. Arról írnak, hogy a Pécsi Járási Ügyészség csoportosan, fegyveresen elkövetett garázdaság, illetve közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a rendőrök elől menekülve, közlekedésben résztvevők életét veszélyeztette.
Menekült az igazoltatás elől
A három közül az egyik eset korábbi a másik kettőnél. A fegyveres garázdaság miatt indult eljárás egyik vádlottja volt az ugyanis, aki 2024 januárjában Mohács irányából Pécs felé közlekedett, amikor rendőrjárőrök felfigyeltek arra, hogy egy lopott autó haladhat előttük, ezért a gépkocsi vezetőjét igazoltatni akarták.
A sofőr azonban a rendőröknek nem állt meg, hanem több mint 150 km/órás sebességgel le akarta rázni az őt követő, megkülönböztető jelzést használó rendőröket.
A vádlott a menekülés során 160-170 km/órás sebességgel több, a közúti közlekedésben résztvevő gépkocsit is veszélyeztetett azáltal, hogy többször szabálytalanul előzve áttért a másik forgalmi sávba.
Láncfűrészeket dobott a rendőrautó elé
A menekülő férfi a gépkocsijából két láncfűrészt is kidobott, mindkétszer az őt üldöző rendőrök autója elé. Végül a férfi egy zsákfaluba hajtott, ahol egy szarvasmarha telepen a gépkocsija beleragadt a sárba, így gyalog próbált elmenekülni a rendőrök elől, akik azonban később elfogták. A vádlott cselekménye a közúti veszélyeztetés bűntettének megállapítására alkalmas az ügyészségi közlemény szerint.
A láncfűrészes attrakcióról videó is készült, íme:
Lapátok, macheta és autós ámokfutó
A férfi azonban szabadlábon védekezhetett, ugyanis ő később, 2024 májusában ott volt abban a csoportban, amelynek a tagjait Az ügyészség a férfit további öt társával együtt megvádolta felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével is. Abban az ügyben, amelyről annak idején mi is beszámoltunk, amikor is a pécsi belvárosban lapátokkal felszerelkezett csoport akart egy másik csoporttal leszámolni, egyvalaki pedig egy autóval el akarta ütni ellenlábasát – ez az autós már egy másik személy volt, nem az, aki a láncfűrészeket dobálta.
Az ügyben szereplő két család között régóta haragos viszony állt fenn. 2024 májusában Pécsett, az Árkádnál, illetve a Centrum parkolónál az egyik család két tagja megkergette a másik családhoz tartozó két személyt. Ezt követően az elkergetett személyek értesítették családtagjaikat, akik közül négyen megjelentek az üzletház melletti parkolóban lapátokkal felszerelkezve.
Erről a másik család két tagja is tudomást szerzett, ezért a közeli mezőgazdasági boltban vásároltak egy bozótvágó kardot azért, hogy ezzel várják a másik család tagjait.
A két család tagjai a parkoló előtt lapátokkal, kardokkal felszerelkezve egymásnak estek, folyamatosan fenyegették, szidalmazták, átkozták egymást, amikor a megtámadott család egyik férfi tagja gépkocsival elütötte az ellenérdekű fél két tagját. Ezt követően a vádlottak a helyszínről elmenekültek.
Az ügyészség a hat személyt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, míg azzal a sofőrrel szemben, aki a gépkocsival a két személyt elütötte, emberölés bűntettének kísérlete miatt külön eljárás van folyamatban.

19? Lapot!





