A Pécsi Egyházmegye internetes oldalán jelent meg advent negyedik vasárnapján egy videós interjú Felföldi László pécsi megyéspüspökkel. A két nappal szenteste előtt közölt beszélgetésben (alább megtekinthető) a pécsi püspök is bocsánatot kért az egyház tagjai által elkövetett bűnök miatt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Pécsi Egyházmegye püspökével készült interjúban a pécsi főpásztor beszélt a reményről, ami a közelgő szentév fő üzenete, de a békéről is, amit az emberhez méltó élet alapjának nevezett, valamint innen átvezetéssel az emberi szívekben dúló háborúkról és békétlenségről is.

Felföldi László a szembenézést sem kerülte el a Jézus Krisztus születésének ünnepe előtt felvett és közölt beszélgetésben. Több más magyar főpap napokban tett nyilatkozatához hasonlóan a pécsi megyéspüspök is szólt a Katolikus Egyház tagjai és munkatársai által elkövetett bűnökről és nyilvánosan bocsánatot kért azok miatt.

A pécsi püspök azt is megígérte, hogy mindent megtesz azért, hogy a bűnök és az emberi gyengeség által okozott sebek gyógyuljanak.

„Végtelenül szomorú történetek ezek, melyekkel nekünk kell szembenézni, nekünk kell bocsánatot kérni és a sebeket nekünk kell gyógyítani” – jelentette ki a pécsi püspök.

„Nem rosszabb ma a világ, mint korábban, csak más, és ebben a világban nekünk kell megkeresni és megtalálni a szépet, a bensőségességet az ünnepben, a karácsony üzenetében” – közölte.

KategóriákMETÁL