A mikroklíma volt a kutatási témája a PTE Földtudományok Doktori Iskolájában. Részt vett a fásszárú növényekkel foglalkozó Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány egyik nagyívű, tízéves kutatási projektjében – akkor került közelebb a botanikához. 2002-től azonban már, a biztosabb megélhetés érdekében, kertészeti vállalkozásba kezdett. Ilyen előzmények után hozott létre 2006-ban egy kéthektáros magánarborétumot a Villányi-hegység déli oldalán, Máriagyűd külterületén. Az arborétumban több mint 50 országból származó mintegy 500 faj viselkedését vizsgálja. Gyűjteményéről a Nemzetközi Dendrológia Alapítvány kutatásvezetője, Debreczy Zsolt professzor azt mondta, hogy kísérleti telepnek, s hosszabb távon akár ’nemzeti gyűjteménynek’ is tekinthető, ahol a tölgy-, szamócafa-, gránátalma-, pisztácia- és az olajfa-kollekció kiemelkedő, amelyekből a jövő dísz- és haszonnövény-fajtái is kiemelhetők, honosíthatók lesznek. Huber Kálmánnal beszélgettünk.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Azt talán a laikusok is sejtik, hogy egy arborétum esetében különös szerepe van a helyszínnek. Hogyan választotta ki az arborétum területét?
A mikroklíma volt a kutatási témám az egyetemen, tudtam, mit akarok. Egy mediterrán gyűjteményt, parkot szerettem volna létrehozni, elsősorban a saját magam örömére. Eredetileg nem volt célom, hogy arborétum legyen belőle. A legdélebbi hegységünk, a Villányi-hegység déli oldalán kerestem területet. A végső és konkrét választásban a tanulmányaimon túl a helyiekkel történő beszélgetések segítettek. Olyan kérdéseket tettem fel többek között, hogy hol szüretelik a környéken először a cukorborsót. Az első szüret az országban a Tenkes déli oldalán, Máriagyűd környékén van minden évben, de a környéken belül is nagy különbségek vannak, a változatos mikroklímának köszönhetően. Ez a terület kivételes mikroklímájának köszönhetően és a globális felmelegedés ütemét figyelembe véve pár évtizeddel előrébb tart az időben az ország jelentős részéhez képest, ami tökéletes lehetőséget jelent a honosítási kísérletekhez. A gyűjtemény legtöbb növénye nálunk melegebb és szárazabb égövről származik, ezért a tavalyi forró, száraz nyár elviselése öntözés nélkül sem okozott problémát számukra, míg a közelben található természetes erdő fáinak levelei már augusztusra kiégtek, rozsdabarna színűre váltottak, mintha már nyáron ősz lenne. A szubtrópusi fajok termesztésének egyetlen szűk keresztmetszetét a legnagyobb téli lehűlések jelentik. Ez a gyűjtemény egy kísérleti telepnek is tekinthető, mert a fajok többsége hazánkban itt került először szabad földbe. Talán télen a legérdekesebb az arborétum, mert a kerítésen kívül minden kopasz, lombjukat vesztett állapotban vannak az őshonos fajok, de a kerítésen belül majdnem minden zöld, lévén örökzöld fajokról van szó.
Magyarországon nagy probléma a csapadék mennyisége, és annak eloszlása is. 2024-ben a teljes évben, csupán egyetlen hónapot kivéve, a sokéves átlagnál kevesebb csapadék esett – egy újabb aszályos éven vagyunk túl. Ezen, ha a politikusokra hallgatunk , csak öntözéssel lehet segíteni. Szakemberként mi a véleménye erről?
Csak öntözéssel nem lehet a magyar mezőgazdaság problémáit megoldani. Bizonyos kultúrákról természetesen nem mondhatunk le, például a gabonafélékről, de óriási hiba, hogy szinte csak szántóföldi kultúrákból áll a magyar mezőgazdaság. Az lenne a megoldás, ha elmozdulnánk a szárazságtűrőbb fajok, fás kultúrák irányába, de már nem az alma, cseresznye, meggy vagy a kajszi felé, hanem egyre nagyobb területeken kezdhetnénk többek között a pisztácia vagy a gránátalma termesztésébe – ez lenne a tökéletes válasz a klímaváltozásra.
Látva az erdők állapotát, és a munkáját ismerve keresték már meg szakmai szervezetek vagy intézmények, hogy az aszályban senyvedő magyar erdők problémájára van-e megoldás?
Középhegységeink déli oldalain a természetes erdőink az egyre forróbb, aszályosabb nyarak következtében szenvednek. A Nemzetközi Dendrológiai Alapítványnál folytatott munkánk során több erdőgazdasággal működtünk együtt. Évekkel ezelőtt a Mecsekerdő Zrt. keresett meg minket, hogy összeomlóban van a tölgyállomány, egész konkrétan a kocsánytalan és a csertölgy. Első megoldásként ajánlhattuk volna, hogy hozunk tájidegen, nálunk nem honos délszaki fajokból olyanokat, amelyek bírják a szárazságot, és nagy a szárazanyag-termelésük, azaz gyors növekedésűek, mert természetesen vannak ilyen tölgyfajok. Léteznek olyan fajok, amelyek évente akár egy métert is nőnek, és ezt itt, a kertben én is megtapasztaltam úgy, hogy ez egy öntözésmentes kert. De ezek a fák tájidegenek. Kertekbe bekerülhet belőlük egy-egy példány, de erdészeti szinten nem lenne helyes megoldás, ha sok-sok négyzetkilométeren termesztenénk, ez az egész élővilágunk arculcsapása lenne. Ezért az itthon is honos kocsánytalan és a csertölgynél maradtunk, de a déli vérvonaluknál. Görögországból, Makedóniából, Bulgária déli részéről hoztunk nagy mennyiségben makkot, méghozzá őshonos állományokból. Ottani erdészetekkel vettük fel a kapcsolatot, évek óta érkeznek a makkok, a Mecsekerdő csemetekertészetében a magoncok már egyre nagyobb mennyiségben növekednek.
Vannak a magyar kertekben a klímaváltozás miatt halálra ítélt fajok?
Órákig sorolhatnánk azokat a fajokat, amelyeknek nincs nagy jövője a Kárpát-medencében. A kerttulajdonosok örömmel ültetnek vízigényes fajokat, mert esztétikai okokból ragaszkodnak hozzájuk. A kertekben rengeteg a fűzfa, a nyírfa, a lucfenyő… De a kertész szakma lassan elkezdte formálni az igényeket. Hidegtűrő mediterrán növényeket szoktam javasolni a kerttulajdonosoknak. Tudjuk, hogy vízzel szinte mindent meg lehet oldani, de ez sem illik bele a fenntarthatóság eszméjébe. Például miért akarunk gyönyörű gyepeket sok-sok köbméter ivóvíz kárára? Az angol gyepről jó lenne, ha lemondanának Magyarországon a kerttulajdonosok, és ehelyett szárazságtűrő fajokat ültetnének. És ezt sorolhatnám még.
A kertes házban élők, a kerttulajdonosok drasztikus változásokra készüljenek fel?
Nem feltétlenül lesz drasztikus a változás, mert a klímaváltozás „vesztesei” helyére nagy eséllyel a kerttulajdonosok már szárazságtűrő fajokat fognak választani. Továbbra is ültethetünk fenyőféléket is, például aleppói fenyőt vagy mandulafenyőt vagy éppen cédrusokat is (atlasz, himalájai, libanoni, ciprusi), utóbbiak „mindentbíró” növények. A lomblevelű örökzöldeknél még nagyobb a választási lehetőségünk. A változó klíma és az új fajok miatt szükséges a háttértudás. Ezt a tudást nem lehet minden kerttulajdonostól elvárni, ez a szakma feladata lenne, hogy hirdesse a fajok igényeinek ismeretét az emberek felé: létezik válasz a klímaváltozás következményeire. Ahogy korábban is mondtam, az eddig megszokott fajok helyett délszaki hő- és szárazságtűrő fajokkal kell foglalkozni.
Azt is hallani már, és ön is talán erre utalt az imént, hogy a megszokott gyümölcsfáinkkal is egyre több a gond. Milyen gyümölcsfajokra lehet leváltani az egyre rosszabbul termő almát, kajszit, meggyet?
Az ország déli felében, az Alföldön is, nemcsak a védett középhegységi hegyoldalakon, megterem már a pisztácia és a gránátalma. A klasszikus szőlőtermő vidékeken már az olajfával, datolyaszilvával és kivivel is nyugodtan lehet foglalkozni, 1-2 hektáros szinten már vannak jó példák erre, és ez a folyamat a jövőben fel fog erősödni.
Magánházaknál én is láttam néhány fiatal olajfát, de a nagyobb volumenű termelés nyilván mást jelent; azon a szinten is lehet próbálkozni? És ha igen, milyen minőségű lehet például a hazai olívaolaj?
Hála istennek, az elmúlt években több ültetvényről is pozitív visszajelzések érkeztek mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. A hazai termésből nyert olívaolajjal is megjelent már egy-két termelő nemzetközi versenyeken, és kifejezetten a jó minőségű kategóriába sorolták őket. Amíg Tokaj a szőlőtermesztés északi határán húzódott meg, az volt az egyik titka, hogy a szőlő ökológiai igényei a küszöbértéken voltak – és általában a gyümölcstermő növények ilyen esetben extra minőséget produkálnak. Ez van most az olajfákkal is, a termesztési zóna északi határán vagyunk. Bárhová délen sem lehet ültetni olajfát. Határozott igényei vannak, mínusz 15 foknál nem bírnak hidegebbet elviselni a leghidegtűrőbb olajfafajták sem. Egy-két hektáron hidegtűrő fajtákat ültetni már nem jelent nagy kockázatot az ország legmelegebb mikroklímájú részein, a magyarországi hegylábfelszínek magasabb térszínein, így például a Mecsek vagy a Villányi-hegység déli oldalán és a Balaton-felvidék hegyoldalainak déli lejtőin.
Említette a pisztáciát és a gránátalmát is, azok különböznek az olajfától és olívabogyó-termesztéstől, avagy hasonló lehetőséget, jó minőséget, de kisebb volument jelentenek?
A hazai pisztácia- és gránátalma-telepítésben egyaránt hatalmas fantáziát látok, mert mindkettő termése egészséges, keresett és roppant drága. Napjainkban 1 kg hántolt pisztácia nagyjából 16 ezer forintért cserél gazdát, egy darab gránátalma is 500 forintnál többe kerül. Mindkét növény fittyet hány a 40 fokra, ami nálunk forrónak számít, de a hazájában, Közép-Ázsiában, Délkelet-Törökországtól Iránon át Üzbegisztánig a nyár nagy részében még ennél is melegebb van. A hidegtűrésük pedig nagyjából a kajsziéhoz hasonló, -20/-25 fok. Én azon dolgozom kertészeti vállalkozóként, hogy népszerűsítsem őket.
A diót le lehet váltani a pisztáciával? A diókat fenyegeti a klímaváltozás?
A klímaváltozás a dió termesztésére egyre kedvezőtlenebb, a pisztácia számára egyre kedvezőbb viszonyokat teremt. A dió visszaszorulásának több oka van, a Texasból érkezett dióburokfúró légy jól érzi magát nálunk, nehéz ellene védekezni. Minél nagyobb egy növény levele, annál nagyobb a párologtató felülete, így a dió nagy levélmérete is utal arra, hogy vízigényes fajról van szó. Ezekből megállapíthatjuk, hogy Magyarországon a dió sem a jövő növénye. A pisztácia már inkább rentábilisabban termeszthető a jelenlegi magyar klímán, nagy hasznot hozó faja lehet a kisebb területen gazdálkodóknak. A pisztácia esetében sok mindent nem lehet gépesíteni, bár láttam, hogy Kaliforniában rázógépekkel szüretelik.
A pisztácia mellett a gránátalmának sincsen gyakorlatilag betegsége. Előbbi esetén a csapadékosabb vegetációs időszakban van csak szükség növényvédelemre (a pisztácia a gombára érzékeny), a gránátalmát akkor sem kell védeni. 2023 nyarán magasabb volt a levegő páratartalma, több volt a csapadék a szokásosnál, akkor hajlamosak voltak a gombásodásra a pisztáciák, de a tavalyi nyárhoz hasonló években növényvédelmet nem igényel.
Eddig leginkább egyéni sikerekről, próbálkozásokról beszéltünk, miközben meg arról is szólt, hogy ezeknek a növényeknek egy része a jövőt is jelentheti. De a magyar állami szervezetek vajon foglalkoznak ezzel a témával? Végeznek maguk olyan kutatásokat, vagy rendelnek meg olyan tanulmányokat, amely ebbe az irányba mutat?
Ezzel a véleménnyel nem egyedül vagyok, de úgy tűnik, mintha az olyan állami intézmények, mint a gyümölcskutató intézetek, egyetemek mezőgazdasági, kertészeti témájú képzései a múlt század ’60-as éveiben rekedtek volna. Ebben a témában még jelentősebb lemaradással rendelkezünk a Nyugathoz képest, mint gazdasági területen. De még a régió többi országához képest is úgy tűnik, mintha Csipkerózsika-álmát aludná a szakma. A változás ezen a területen is alulról érkezik: a gyűjtőknek és az új fajokat kereső kertészeti vállalkozóknak köszönhetően. Ki tudja, miért, de az állam továbbra is kizárólag a vízpótlásban látja a megoldást.
Akkor beszéljünk erről. Hogyan kell elképzelnünk az új fajták keresését a gyakorlatban? Önöket éppen a gránátalma érdekli, és tudják, hogy Üzbegisztánba nemcsak a kajszi miatt, hanem a gránátalmáért is érdemes elmenni. Megszervezik az utat, lebeszélnek találkozókat, aztán ott kertészetből kertészetbe járnak?
Dehogy. A tudomány területéről érkeztem, első lépésben az Üzbég Tudományos Akadémiát kerestük meg Dlusztus Miklós barátommal, „tettestársammal”, és elkezdtünk kapcsolatokat kiépíteni. Hosszas egyeztetések után megismertük azokat a kihívásokat, amelyeket a klímaváltozás az országaink elé állít. Barátságosan fogadtak minket, terepjáróba ültünk, és semmit sem titkolva bemutatták a kísérleti telepeken folyó munkát.
Üzbegisztánban milyen problémákkal küzdenek, mit meséltek?
Ők eddig félsivatag voltak, most meg az elsivatagosodás veszélyezteti az országot, már a gránátalma-ültetvényeiket is öntözniük kell. Olyan szelekciós munkákat végeznek, amelyek egyre szárazságtűrőbb fajtákat eredményeznek.
Az arborétumában láttam egy gyönyörű, 8 méteres paratölgyet, említette, hogy 16 éves. Ha nem vesszük figyelembe a biodiverzitás kérdéseit, akkor boríthatná a Mecsek déli lankáit is a parafa alapanyagát szolgáltató erdő?
Abszolút, ha csak az ökológiai igényét vesszük figyelembe, ahogy az olajfát is, a paratölgyet szintén lehetne gazdaságilag is érdekes mennyiségben termeszteni, azaz könnyen lehetne akár ültetvényekben gondolkodni. Viszont félő, hogy invazívvá válna nagy volumenű termesztését követően, ezért az ültetvényes termesztésével óvatosan bánnék. De azt is elárulom, mivel a villányi borvidéken vagyunk, hatásomra több borászatnál növekszik egy-egy szép paratölgy.
Egy szép pálma a Huber-arborétumban – Fotó: Balogh Robert/Szabad Pécs
A füge szóba sem került – jól tudom, hogy már nem csak Dél-Magyarországon lett alapeleme a magyar kerteknek? Az ön arborétumának gyümölcsfás részében is feltűnt több fa.
Pécsett és a déli területeken már nem unikum, de az ország nagyobb része csak nemrég kezdte felfedezni magának. Az egy dolog, hogy füge, de nem mindegy a fajta! Milyen a hidegtűrése? Hányszor érik be? Az is fontos szempont, hogy mekkora a termés alján a nyílás, mert ha befér rajta a hangya, akkor két nap alatt megerjed. A bolgároknak vannak nagyon jó hidegtűrésű és nagyon jó minőséget adó fajtái, most ezeknek a fajtáknak a szaporításán és elterjesztésén dolgozunk. Ipari léptékben azonban soha nem fogunk fügét termeszteni, mert a betakarítást nem lehet gépesíteni, és az ehhez szükséges élőmunka költsége Magyarországon már túl drága lett, ezért marad a török füge a boltokban – nálunk pedig a kiskertek növénye marad.
Ez a cikk a “Szabad oldal” kezdeményezés részeként jelent meg, együttműködésben a Szabad Európával.
