Fényűző banketten, egy londoni konzervatív politikai konferencia főasztalánál volt meghívott vendég Novák Katalin. A csaknem napra pontosan egy éve, a kegyelmi botrány miatt lemondott volt magyar államfőt a Telex csípte el az angol fővárosban.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Egy évvel és pár nappal azt követően, hogy egy februári szombat délután Novák Katalin akkori magyar államfő lemondott hivataláról, a köztársasági elnöki posztról, a Telexnek sikerült megszólaltatnia Londonban, az ARC nevű konzervatív politikai konferencián.

A teljes választ a Telex alábbi videójában láthatják. Természetesen a kegyelmi ügyről kérdezték – és arról is, hogy ki javasolhatta Varga Judit korábbi igazságügyi miniszternek, hogy terjessze fel köztársasági elnöki kegyelemre K. Endrét.

Mint ismert, ugyanazon a napon – 2024. február 10-én –, amelyen Novák Katalin előre felvett televíziós nyilatkozatban jelentette be, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről, Varga Judit is bejelentette, hogy lemond az igazságügyi miniszteri posztról.

Novák Katalin: „Államfőként ma utoljára állok önök előtt, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről”

Novák Katalin azt megelőzően is csak szűkszavúan nyilatkozott a kegyelmi botrányról, azt követően pedig nem beszélt erről a sajtóban. A nyilvánosságból eltűnt politikusról sokáig nem volt semmi új hír, majd tavaly ősszel a 24.hu írta meg, hogy egy Stephen J. Shaw nevű demográfussal közösen, X·Y Worldwide néven alapított nonprofit szervezetet, amelynek (akkori fogalmazás szerint) vezérigazgatói tisztségét is ő tölti majd be, és azon fog dolgozni, hogy világszerte emelkedjen a gyermekszületések száma.

A 47 éves, 3 gyermekes Novák Katalint Orbán Viktor javaslatára nevezték ki köztársasági elnöknek – e döntést talán egyik korábbi köztársasági elnök kinevezése kapcsán sem kérdőjelezte meg úgy a közvélemény, mint Novák esetében.

Varga Judit pályaképe, Novák Katalin titkárnősége és nem Budapesten élők véleménye a kegyelmi ügyről  

A lemondás bejelentésekor elmondott televíziós beszéd

KategóriákMETÁL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük