1848-ban a márciusi ifjak legfontosabb követeléseiket 12 pontban foglalták össze. Az első pont a cenzúra eltörlésének és a sajtószabadságnak a követelése volt. Igazuk volt, ebben is: szabad sajtó és sajtószabadság nélkül egy ország gyenge és védtelen, nemcsak külső befolyásolástól és támadástól, de az országban éppen hatalmon lévőkkel szemben is. Minden nemzet és minden ember veszít, ha nincs sajtószabadság, nincs szabad sajtó. Emiatt találkoztak tegnap, március 15-én, a magyar sajtó napján újságírók, hagyományteremtő szándékkal, és talán az országban is példa nélküli módon a pécsi 48-as téren, a Petőfi-szobornál.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Egy kis csokor nárcisszal érkezett Ungár Tamás, a 2016-ban megszüntetett Népszabadság egykori újságírója és riportere, a Népszava és a Szabad Pécs külsős újságírója március 15-én, a magyar sajtó napján a pécsi Petőfi szoborhoz. Rajta kívül még kilenc másik baranyai újságíró jelent meg az előre megbeszélt vasárnap délutáni időpontra egy, kevesebb mint fél nap alatt összehozott találkozásra.
Azért találkoztak, találkoztunk, hogy kiálljunk a sajtó, a nyilvánosság és a szakmánk értékei és fontossága mellett, hisz erre sajnos szükség van – és azért is, hogy hagyományt teremtsünk. Hogy innentől kezdve rendszeresebben is találkozzunk, majd esetleg ezt kiszélesítsük, nyilvánossá is tegyük, de minimum évente egyszer, a magyar sajtó napján jöjjünk össze és beszéljünk arról, miért éreztük fontosnak mindig is azt, hogy a nyilvánosságban közvetítünk eseményeket, megszólaltatunk fontos és érdekes embereket, bemutatunk életeket és ismerős helyzeteket, ellenőrizzük a hatalmat, hátteret adunk és és szórakoztatunk.
Mivel tényleg rövid idő telt el onnantól kezdve, hogy ötletét Ungár Tamás felvetette e sorok írójának, majd aztán egyenként sok más kollégánknak, így mindenki nem tudott részt venni, aki amúgy ott lett volna. Több olyan, jelenleg is aktív vagy volt pécsi-baranyai újságíró, fotós, operatőr, szerkesztő, és más médiamunkás nem tudott így személyesen részt venni a találkozón, több olyan ismert név és arc, egykori tévések és rádiósok, akiket a pécsi és baranyai, vagy akár az országos nyilvánosságban ma is, avagy egykoron jól ismertek. De a többiek is egytől egyig kedvelt szakemberek és kollégák, mert ez volt az összekötő kapocs, nem az, hogy ki, hol dolgozik, milyen módon szemléli a világot és milyen értékek mentén ír újságot, hanem az emberség, a kollegialitás, a szakmai tisztesség, a hivatásunk becsülete, a szakmai minimumok betartása.
Volt, aki telefonon jelentkezett be élőben, mások e-mailt, vagy sms-t írtak, üdvözölve az ötletet, és a későbbiekre már személyes jelenlétet ígérve.
Tízen azonban személyesen is jelen tudtak lenni, az ötletadó Ungár Tamás mellett az Év gazdasági újságírójának a minap megválasztott Katus Eszter, az Átlátszó újságírója, a Szabad Pécs egyik alapítója, Müller Andrea, a Pécsma.hu és a Pécsi Hírek fotóriportere, Cseri László, a Dunántúli Napló egykori újságírója, Nimmerfroh Ferenc, a Pécsma.hu és a Pécsi Hírek főszerkesztője, a Dunántúli Napló egykori felelős szerkesztője és újságírója, a Szabad Pécs volt szerkesztő-újságírója és egyik alapítója, újságírója, Gűth Ervin, a Telex.hu tudósítója és a Mecseki Müzli hírlevél alapítója, a Szabad Pécs volt munkatársa, Szakács Miklós, a Pécsma.hu és a Pécsi Hírek újságírója, a Dunántúli Napló egykori újságírója, Komlós Attila, szerkesztő, fotóriporter (Hetedhéthatár), Balogh Robert író, költő, drámaíró, a Szabad Pécs szerkesztője és újságírója, illetve Babos Attila, a Szabad Pécs újságírója és egyik alapítója, a Dunántúli Napló egykori újságírója és hírszerkesztője.
Ungár Tamás a nárciszt szépsége mellett azért választotta, önironikusan és önrefelxíven, mert bár sokfélék vagyunk, a legtöbbünket összeköt az, hogy kifelé kommunikálunk, kiállunk a világ, vagy egy kis közösség elé és vállaljuk, amit írunk és mondunk, de ehhez sokunkban van egy minimális nárcizmus és/vagy extrovertáltság is.
Viszont bárhogyan is alakul az élet, a világban és itthon,. az egészen biztos, hogy nagy szükség lesz a sajtóra, a klasszikus értékeket magáénak tudó sajtóra a jövőben is, miközben itthon az elmúlt évek, illetve hát a hatalom rendesen megtépázta azt a keretet, amiben dolgozunk, dolgozni és túlélni próbálunk: a médiapiacot.
Csaknem 40 évvel a rendszerváltás után ugyanis ma ott tartunk, hogy jelenleg Magyarországon nincs sajtószabadság. A hatalom az elmúlt 15 évben módszeresen és egyre nyíltabban indított támadást a magyar sajtó ellen, egy részét felszámolta, ellehetetlenítette, egy részét pedig úgy szüntette meg, hogy a saját ellenőrzése alá vonta.
Magyarországon ma nincs sajtószabadság, ezért a márciusi ifjak első számú követelése újra érvényes. Cenzúra és öncenzúra viszont működik. A kormány hatáskörében lévő médiumoknál dolgozók öncenzúrára kényszerülnek.
A kormány médiapiaci befolyása, a médiapiacra kifejtett torzító hatása miatt évekkel ezelőtt megszűnt a sajtószabadság. Szabad sajtó azonban még van, szabad és független újságok még léteznek. A hatalom azonban egy ideje egyre kevésbé titkoltan ellenségének tekinti a sajtót és a felszámolására készül.
A hatalom persze sohasem szerette a sajtót (nem is dolga persze), hiszen a média, a sajtó kritikus a hatalommal szemben, ellenőriz, őrködik a közpénzek felett. Ha kell, ellenszélben is, ellenséges és fojtogató környezetben is, akkor is, ha az nem kifizetődő.
Szabad és független magyar újságok tehát MÉG vannak. Ők ünneplik ma az olvasókkal, nézőkkel, hallgatókkal, a magyar társadalommal együtt március 15-ét és a szabad magyar sajtó napját.
19? Lapot!
