Egy városi pletyka nyomába eredtünk, amely szerint a Zsolnay Múzeumban bemutatott, 7000 darabot meghaladó Zsolnay-gyűjtemény veszélybe került Lázár János minisztériumának egy határozata miatt. A Janus Pannonius Múzeum igyekszik menteni helyzetet. Cikkünkben megismerhetik a pécsi városháza értékelését, s azt is, hol tart jelenleg a jogi eljárás. Egy újabb, hamarosan megjelenő cikkünkben pedig további fontos szereplőket szólaltatunk meg. Balogh Robert írása.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Káptalan, azaz a pécsi múzeum utca egyik meghatározó gyűjteménye a JPM Zsolnay Múzeum, amely a város legrégebbi ismert lakóházában kapott helyet. Az állandó kiállítás bemutatja az építészeti kerámia fejlődését, a híres pécsi gyár részvételét a múlt századforduló világkiállításain (Kacsás kút; Gránátalmafa táncoló nőalakokkal).
Az emeleten a díszkerámia-gyűjtemény legszebb darabjai láthatók, Zsolnay Vilmos, illetve a gyár legjelentősebb találmányait mutatják be: a porcelánfajanszt és a már sorozatgyártásra is alkalmas eozin technikát, valamint a tervezőművészek munkáját.
Most azonban ez a kiállítási anyag veszélybe is kerülhet, évek óta tart ugyanis annak jövőjéről egy jogi folyamat. A szóban forgó eljárás egy, a Janus Pannonius Múzeum által indított közigazgatási per, amely jogorvoslatot kér Lázár János miniszter műtárgyak kiadásról szóló 2026. januári határozata ellen: a múzeum ugyanis jogszabálysértőnek tekinti a minisztériumi határozatot. Az ügy azonban valójában ennél jóval korábban kezdődött.
De miről is van szó?
A pécsi városházától kértünk tájékoztatást arról, mi az igazság a 7266 darabos, 1951-ben a Zsolnay-gyárból a múzeumba szállított gyűjtemény tulajdon-, illetve birtokjogával kapcsolatban. Megtudtuk, hogy nem a mostani eljárással indult a kálvária, az első per még 2017-ben kezdődött, amikor két Zsolnay-örökös a gyűjtemény kiadását kérte a pécsi múzeum felügyeletét ellátó minisztériumtól. Az első döntés szerint az akkori miniszter, Lázár János, 2018. március 26-án határozatban kiadta az örökösöknek a gyűjteményt. Nem tulajdonjogba, hanem birtokba adta.
Hogy tisztábban lássuk a majd egy évtizede húzódó ügyet, fontos tisztázni, mi az a tulajdonjog és mi a birtokjog, s hogy mi a különbség a kettő között. A tulajdonjog azt jelenti, kié a dolog, a birtok pedig azt, kinél van. De a jog nemcsak a tulajdonost, hanem a tényleges birtokost is védi. Attól, hogy valaki birtokol valamit, még nem biztos, hogy ő a tulajdonos – de jogszerű eljárás nélkül nem lehet tőle elvenni.
A miniszter 2018. márciusi határozata után egy következő döntés is 2018-as keltezésű: június 22-én egy pécsi közjegyző kiadott az örökösök részére egy öröklési bizonyítványt, amely szerint 1/6 és 1/8 arányban ők törvényes örökösök. Ez a lépés is a Zsolnay-leszármazottak lehetőségeit és helyzetét erősíti.
Az első, Lázár-féle miniszteri döntést 2019. július 17-én visszavonta az akkor illetékes miniszter, Gulyás Gergely, és még ugyanazon a napon hivatalból elindult a döntés felülvizsgálata. Hogy ennek valójában mi is volt az oka, az majdnem mindegy, de nem hivatalos információink szerint vélhetően nem arról volt szó, hogy Gulyás átnyúlt vagy át akart volna nyúlni Lázárék feje fölött, vagy nagyon más döntést akartak volna a korábbi helyett. Bizonyítani nem tudjuk, de forrásaink szerint annak inkább lehetett ebben szerepe, hogy időközben megjelent egy harmadik szereplő is, a jelenlegi gyár tulajdonosa.
Mindenesetre a Zsolnay-örökösöknek kedvező korábbi (Lázár-féle) miniszteri döntés visszavonásról szóló új (Gulyás-féle) minisztériumi határozatot jogorvoslattal támadták meg az örökösök a Fővárosi Törvényszéken. Közigazgatási pert indítottak, de a leszármazottak keresetét 2021. június 17-én elutasították.
Mint utaltunk rá, időközben egy új szereplő is megjelent az ügyben: a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., amely szintén a gyűjtemény kiadását szerette volna, nyilván a saját maga részére, ez iránt polgári pert indított 2021-ben. Ez a bírósági eljárás 2023 decemberében fejeződött be: a gyár keresetét a gyűjtemény kiadására jogerősen elutasította a bíróság.
A porcelánmanufaktúra fenti pere miatt a bíróság a minisztériumi felülvizsgálati eljárást felfüggesztette 2023 májusában, ami aztán a per befejezésével, 2024-ben indult újra. Akkor azonban már újra Lázár János volt a miniszter. Talán az ügy szempontjából nem mellékes, hogy Lázár komoly műgyűjtő hírében áll, s az is tudvalévő ezt a piacot és területet ismerők körében, hogy jó kapcsolatot ápol több más műgyűjtővel is.
Talán senkinek sem lesz meglepő, hogy a 2018-as döntésre vonatkozó felülvizsgálat ellenére végül nem a visszavonás maradt érvényben, hanem éppen ellenkezőleg: egy újabb, immáron ismét Lázár Jánoshoz köthető minisztériumi döntés született ezév elején, amely ismét arról szól, hogy a kiállítási anyag egy jelentős részének a birtoka a Zsolnay-leszármazottakat illeti meg.
Ezt az idén januári határozatot így már a JPM támadja meg, s ez az a közigazgatási per, amelyről a bevezetőben szóltunk, s amelynek egyik beadványában kért azonnali jogvédelmet a felperes JPM a múzeumi anyag Pécsen és a múzeumban maradása érdekében.
Az elsőfokú peres eljárás még folyamatban van, de az azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelemről már döntött a bíróság, azt elutasította. És ez volt az a hír, amely kiszivárgott, s amely miatt egyre többen kerestek meg bennünket azzal, hogy foglalkozzunk a Zsolnay Múzeum ügyével.
Mint írtuk, a második, ma érvényben lévő, Pécs és a múzeum szempontjából sérelmes miniszteri határozat is “csupán” birtokba adja az eredeti 1951-es Zsolnay-gyűjteményt a leszármazottaknak, tehát nem tulajdonjogról döntöttek Lázárék, ami fontos különbség.
Ezzel együtt is ez komoly dolog és hatással lehet a múzeumi gyűjteményre. Avagy a múzeum és a fenntartó pécsi önkormányzat anyagi helyzetére, amennyiben inkább pénzügyi megállapodás születik. Ha ugyanis a bíróság végül nem megsemmisíti a minisztériumi határozatot, vagy nem a döntés kötelező felülvizsgálatát írja elő, hanem helybenhagyja a minisztériumi határozatot – hiszen ez a jelenleg zajló per tétje –, akkor a Zsolnay-leszármazottak rendelkezési joga megnyílik a gyűjtemény felett.
Vagyis, papíron, feltételekkel ugyan, de akár el is szállíthatják a kiállítás nagy részét Pécsről, avagy legalábbis jelenlegi helyéről, a múzeumból. Ha ez megtörténne, és elvileg akár ez is megtörténhet, az természetesen a Zsolnay Múzeum végét jelentené.
A JPM éppen ezért kért a bírósági kereset előterjesztésével egyidejűleg az azonnali jogvédelmet is a gyűjteményre a Pécsi Törvényszéken. A bíróság ugyanakkor, mint említettük, a jogvédelmet első körben elutasította. A múzeum ezt a döntést megfellebbezte. Most itt tart az ügy.
S éppen ezért, miután a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt folyamatban lévő eljárásról van szó, magáról a perről Pécs önkormányzata és a JPM többet nem kívánt nyilvánosságra hozni.
Abban azonban a pécsi önkormányzat kulturális szférában érintett vezetői és szakpolitikusai politikai hovatartozástól függetlenül teljesen egyetértenek, hogy a Zsolnay-hagyatéknak, és a szóban forgó gyűjteménynek Pécsen, és ezen belül is közgyűjteményben, a Janus Pannonius Múzeum értő kezei között van a helye.
Pécs város és a múzeum vezetése ennek érdekében mindent meg fog tenni, írta kérdésünkre a városháza. Hozzátették azt is, hogy a városvezetés őszintén bízik abban, hogy miként néhány évvel ezelőtt Csontváry alkotásait, úgy most a Zsolnay-gyűjteményt is sikerül Pécsen tartani.
A szóban forgó, 7000-nél is több tárgy jóval több, mint egyszerű gyűjtemény. Az 1951-es kiállítás anyaga részletesen mutatja be a Zsolnay-gyár addigi teljes történelmét. A maga nemében páratlan ipartörténeti kincs.
A Zsolnay pedig, és ezt Pécsen kell a legkevésbé magyarázni, jóval több mint egy márka. A Zsolnay Pécs történelmének kiemelkedő eleme, a pécsi identitás szerves része. Mindezen túl a Zsolnay-kerámiák mára a hazai iparművészet messze legkeresettebb darabjaivá váltak.
Ebben pedig elévülhetetlen érdemei vannak a Janus Pannonius Múzeumnak, annak a több mint 70 évnyi munkának, amelyet éppen a szóban forgó gyűjtemény gondozásába fektetett – véli a városháza.
Vagyis kerek-perec kimondható: függetlenül attól, milyen minőséget képviselnek és képviseltek korábban a Zsolnay-tárgyak, és milyen fontos hazai ipartörténeti jelentősége volt a gyárnak, ma egészen biztosan jóval kevesebbet érne a piacon egy Zsolnay-váza, kis kerámia- vagy eozinszobrocska, ha nem nem működik a ma ismert pécsi Zsolnay Múzeum immáron 75 éve.
A műtárgyak körüli vita tehát már nemcsak elvi, hanem konkrét jogi konfliktussá vált. A minisztérium egy határozattal az örökösöknek adná vissza az alkotásokat, lényegében az ő tulajdonosi igényüket elismerve, miközben a múzeum jelenleg birtokosként őrzi a műveket.
A helyzetet jól mutatja a tulajdon és a birtok közötti feszültséget: miközben a tulajdonjog végső soron meghatározza, kié a mű, a birtokos pozíciója addig is erős jogi védelmet élvez. A múzeum tehát nem pusztán „őriz”, hanem jogilag is védi a nála lévő állapotot, az a műtárgyakat, és vitatja, hogy a minisztérium döntése megalapozott-e.
A bírósági eljárás tétje így kettős: egyrészt az, hogy jogszerűen rendelkezett-e a minisztérium a mű sorsáról, másrészt az, hogy meddig terjed egy állami intézmény mozgástere egy ilyen kulturális és vagyoni kérdésben.
A végső kérdés így már nemcsak az, hogy kié a mű, hanem az is: ki mondhatja ki ezt jogerősen – és milyen áron a közgyűjtemények autonómiájára nézve.
Folytatjuk.
