Akkuváros – Gyárak a kert végében a címe annak a több szempontból is rendkívüli dokumentumfilmnek, amelyet a debreceni független lap, a Debreciner forgatott, és amelynek Pécsen is lesz ingyenes vetítése, méghozzá holnap, hétfő este. Jöjjenek el rá minél többen, és nem is azért, mert egy kisebb szerephez a Szabad Pécs is jut, hanem mert itt lesz a nem fikciós film rendezője, Polgár Tóth Tamás újságíró is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A legfontosabb információk röviden: hétfő, azaz holnap, dátum szerint pedig június 8-án, este 7 órakor kezdődik az Akkuváros – Gyárak a kert végében című dokumentumfilm ingyenes vetítése Pécsen. A házigazda az Emberség Erejével Alapítvány, az ő Citrom utcai irodájukban lesz a nagyjából egy órás film vetítése 19 órától. Azt követően pedig kezdődik egy rövidebb beszélgetés, amelyen a film rendezőjét, a Debreciner szerkesztő-újságíróját, Polgár Tóth Tamást Babos Attila, a Szabad Pécs újságírója kérdezi majd. Természetesen a közönség is kérdezhet.

Nemcsak a filmről, nemcsak a debreceni akkugyárak helyzetéről, a helyi civil kurázsiról és az újságírói munkáról fogunk beszélgetni, hanem a pécsi helyszín miatt kitekintünk Bicsérdre is, illetve a korábbi sikeres pécsi-baranyai civil akciókra is, például a NATO-radar elleni harcra is.

Amint a holnapi program Facebook-eseménye is fogalmaz (ITT tudják jelezni azt is, hogy jönni szeretnének az ingyenes programra), a 2020-as évekre eljutottunk oda, hogy a NER-ben másodlagos szemponttá vált a környezet védelme, a lakosság egészsége. Nemzetgazdaság és kiemelt beruházások címszó alatt rémálomszerű ámokfutást hajtott végre a kormányzat, az emberek megkérdezése, beleegyezése, a természetvédelmi szempontok figyelembe vétele nélkül ösztönözte súlyosan szennyező, avagy ilyen veszélyt magában rejtő gyárak telepítését szerte Magyarországon.

Az Akkuváros című dokumentumfilmet a Debreciner stábja készítette. A film az akkumulátoripar magyarországi terjeszkedésének következményeit mutatja be, különösen a helyi közösségek szemszögéből. A vetítést követően közös beszélgetésre is sor kerül, ahol bárki felteheti a kérdéseit a témában.

Időpont: június 8. (hétfő), 19:00–21:00
Helyszín: ECK Közösségi Iroda (7621 Pécs Citrom utca 12.)

Aki pedig csak később tud csatlakozni, és csak a beszélgetésre jönne, de akár még ma vagy holnap napközben van/lesz/marad ideje megnézni a dokut vagy legalább csak belenézne, az itt, ebben a cikkben, az alábbi videó elindításával ezt megteheti. Várunk mindenkit nagy szeretettel!

KategóriákMETÁL