PÉCSVÁRAD – Dr. Lala, vagyis Balogh László bohócdoktor kapta az idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat, adta hírül a Magyar Távirati Iroda. Az elismerést szombaton adták át Pécsváradon.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Jó ember-díjat önzetlenül végzett tevékenységével érdemelte ki: Dr. Lala az elmúlt tizenhét évben mintegy százezer, kórházban fekvő gyereknek nyújtott segítséget a nevetésterápia módszerével. A díjjal együtt Judit Hagner, Németországban élő magyar szobrász alkotását is megkapta a bohócdoktor, a szobor egy simogató emberi kezet mintáz.
Az 1954-ben született okleveles artista- és előadóművész kezdeményezésére jött létre 2000-ben a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány. Dr. Lalára sokan emlékezhetnek azok közül, akik a ’80-as években voltak gyerekek, akkoriban ugyanis szerepelt az MTV igen kedvelt és sikeres Cigánykerék című műsorában is, Lali bohóc művésznéven. A bohócdoktorok munkájáról ITT olvashatnak részletesen. Balogh László a civil szervezetnek művészeti vezetője, majd kuratóriumi elnöke is lett. Balogh Lászlóról, illetve az alapítvány munkájáról 2014-ben – Halász Glória rendezésében – dokumentumfilm is készült, Dr. Lala címmel – az alkotás több díjat is elnyert.
Fotók forrása: http://www.bohocdokik.hu
A bohócdoktori feladatokat Dr. Lala két fővárosi és két vidéki kórházban látja el, és heti rendszerességgel látogatja az orosházi Vadvirág Esély Klubot is, amely értelmileg akadályozott személyek napközbeni ellátásával foglalkozik – írta le tudósításában az MTI.
Dr. Lala és társai hetente mintegy kétszáz gyereket látogatnak meg, egy-egy nap átlagosan 3,5-4 órán keresztül járják a különböző osztályokat.
A Jó ember-díjat az idén már a tizenkettedik alkalommal ítélte oda a Káplár László Alapítvány, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőség-vezetőjének emlékére.
Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják. Az ünnepség után az újságíró családtagjai, barátai, tisztelői a pécsváradi várból elgyalogolnak a Zengőre, a bánáti bazsarózsák termőhelyéhez.

19? Lapot!