SZAPORCA – Annyi a megválaszolatlan kérdés a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpont körül, hogy lassan az is csodálkozunk, maga a létesítmény egyáltalán miért lehet nyilvános.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Alig volt kérdés, amire a Duna-Dráva Nemzeti Park (pontos) választ adott volna a Magyar Narancsnak, amikor az Ős-Dráva Programban megépített látogatóközpontról érdeklődtek. Ahogy a Narancs cikkében fogalmaznak: 

“A látogatóközpontot – az Ős-Dráva Program ékessége, bizonyítéka stb. – nemrég mi is megtekintettük, és azt követően próbáltuk megfejteni, hogy mégis, mi értelme volt erre közel egymilliárdnyi közpénzt költeni. Nem voltunk könnyű helyzetben, tudniillik egyelőre – kis túlzással – az látszik a legbiztosabbnak, hogy a szaporcai látogatóközpontban dolgoznak közmunkások. Emellett nem tudni semmi biztosat:

– a pontos látogatószámról

– hogy tételesen mire ment el az uniós forrásból érkező egymilliárd forint

– a térségre gyakorolt pozitív hatásokról

– vagy arról, hogy fenn tudja-e tartani magát a létesítmény, vagy sem.”

A titkolózás azért is különösen kellemetlen, mert ha az Ős-Dráva Program zászlóshajójáról ennyire hallgatnak, mi lehet a program többi részével? Egyáltalán: miért kell egy közpénzből felépített létesítmény adatiért könyörögni?  

A környéken élők a kérdések egy részét azért megválaszolták. Tudniillik azt, hogy a pozitív hatásokból egyelőre vajmi keveset éreznek. Megfelelő infrastruktúra híján (nincsenek szállások, fogadók, éttermek stb.) ugyanis a turistaforgalom csak átmegy rajtuk, a pénzt nem náluk, hanem Harkányban vagy Villányban költik el. Aki dolgozik, közmunkabért kap, pályázatok egyelőre nincsenek. 

Épült tehát valami, ami önmagában szép és jó (bár a látogatottságról és a fenntarthatóságról nem tudni pontos adatokat), de a térség fejlesztéséhez egyelőre csak minimálisan járul hozzá. Sebaj, egy milliárd forint azért már biztosan elment rá.

KategóriákMETÁL