PÉCS Jó, sőt, YO hírekkel teletűzdelt, igen optimista levelet küldött ki húsvét előtt Páva Zsolt a hírlevelére feliratkozó szerencséseknek – így nekünk is.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Pécs polgármestere azt írta: ?egy modern, nyüzsgő, élettel teli, gazdaságilag stabil, de családcentrikus nagyvárost építünk?. Majd úgy folytatta, hogy ez már nem is csak terv, hanem immáron a valóság!
Az is kiderül a polgármesteri levélből, hogy nem adták ingyen ezt a gazdaságilag stabil nagyvárost. Mint olvasható: ?az elmúlt években nagyon tudatos városépítésbe fogtunk mindezért?.
Páva barátjának nevezi Csizi Pétert, s ?nem mellesleg? megemlíti róla, hogy országgyűlési képviselő is. Csizi jelentette be a héten, hogy ?a 22 magyar nagyváros közül Pécs hívta le a második legtöbb uniós, központi forrást a legfrissebb, márciusi adatok szerint?. Csizi Péter nyilatkozatáról a Szabad Pécs is beszámolt.
Páva Zsolt ezután részletezi az eredményeket. Március 22-ig összesen 57 pályázatot nyújtottak be Pécsről, 48-ról pedig már aláírt támogatási szerződése van a városnak, ?vagyis biztosan végig tudjuk csinálni ezeket, és a többire is heteken belül megkötjük a szerződéseket?.
A helyi konzultációról is szól a polgármester. Azt írja: politikai ellenfeleik kinevetik őket, mert időről időre megkérdezik a pécsieket.
Mi úgy tudjuk, de nyilván tévedünk, hogy az érdemi (tehát nem feltétlenül pártpolitikai) kritikák lényege az, hogy rengeteg közpénz megy el a különböző helyi és országos konzultációkra, miközben a kérdések többsége eleve rossz, vagy rosszul van feltéve (nem véletlenül), ahogyan a lehetséges válaszok is irányítottá teszik a konzultációk eredményét. Mindeközben pedig sok fontos kérdésben nemhogy társadalmi egyeztetés nincs, de még a parlamentáris keretek közt sem lehet minimálisan megvitatni azokat, mint a lex CEU ügyében is történt.
Mindenesetre Páva Zsolt azt írja, hogy ?korábban éppen a pécsiekkel közösen állapítottuk meg azokat a legfontosabb irányokat, amire Pécsett szükség van, és amelyet a kormány segítségével meg is tudunk valósítani?.
Hogy mik is ezek? Felsorolja azokat is, illetve ?a legnagyobbakat?:
– a helyi gazdaság – a vállalkozások – erősítése
? új és modern iparterületek kialakítása a városban
? az egyetem fejlesztése és a külföldi hallgatók létszámának jelentős növelése
? az egészségügyi gondoskodás erősítése (új rendelők építése, régiek modernizálása)
? új Vásárcsarnok építése, illetve
? egy, ?a pécsiekhez méltó? aquapark
Páva Zsolt örömmel jelentette, hogy a tervezett fejlesztések elindultak, folynak ?és a következő hónapokban fizikai formát is öltenek?.
Ez egy fontos rész. Egyrészt azért, mert sok pécsit érdekelhet, hogy mikor indul meg már végre az a sok-sok, évek óta ígérgetett fejlesztés, amiről az elmúlt két évben beszéltek a város vezetői. De akár az egyetem vezetői is, hiszen a PTE-nek külön keretet, 24 milliárd forintot ígért meg a Modern Városok Programban Orbán Viktor, aki majdnem napra pontosan két éve írta alá Pécsett Páva Zsolttal az együttműködési szerződést. Hogy szalad az idő!
Információink szerint a pécsi tökölődésre, miközben egy év múlva választás lesz, Budapesten, a trón közelében is felfigyeltek. Sőt, úgy tudjuk, hogy ennél is több történt, egy alapos fejmosással egybekötött raportra hívták fel Budapestre azokat a pécsi vezetőket, akiktől azt várják, hogy ezek után végre a lovak közé csapnak.
A polgármesteri hírlevél végére pedig becsatolták azt néhány hete bemutatott térképet, amelyen feltüntetik, hogy a városban hol lesznek, és 92 milliárdból hol történtek többnyire uniós, vagy kiemelt kormányzati programból finanszírozott fejlesztések. Brüsszel, Brüsszel, túl jó vagy hozzánk, meg leszel állítva durván! Ez persze már nem szerepelt Páva Zsolt levelében.

19? Lapot!