Eldőlt mindkét ügy. Habár látszólag csak Bódis József (64) orvosprofesszor, a PTE rektora, egyben a Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Nőorvos Társaság elnöke jövőbeli karrierje volt kérdéses, hiszen róla nem sokkal ezelőttig csak annyit tudtunk, hogy lejár második pécsi rektori mandátuma június végén, míg Miseta Attila (58) július utáni előmenetele éppenhogy hónapok óta ismert volt. Csakhogy az élet ennél bonyolultabb.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ugyanis a városban számtalan pletyka keringett arról, hogy habár egy, az amúgy elviekben a Fidesz számára is elfogadható embert, Miseta Attilát választották meg a leendő új pécsi rektornak, néhány pécsi, a kormánypárthoz köthető személy még megpróbálta lobbi útján elérni, hogy mégse nevezzék ki Misetát. A híresztelések szerint nekik sem feltétlenül Misetával vagy a szakember kvalitásaival volt problémájuk, csupán a saját érdekeik miatt mást szívesebben láttak volna a rektori székben. Persze, ezek a hírek nem megerősítettek, és még az is lehet, hogy teljesen alaptalanok, ugyanakkor több, egymástól teljesen független, komoly forrásaink meséltek arról, hogy hallottak ezekről a mozgolódásokról.
Amint azonban legutóbb, éppen Bódis József államtitkári kinevezéséről szóló pletykákról készült cikkünkben írtuk, tudomásunk szerint Miseta Attila kinevezését a Fidesz legfelsőbb vezetése is jóváhagyta (avagy nem ért el ott sikert a pécsi ellenlobbi), így már egy ideje ?Áder János előtt? volt az ügy, és csak az aláírásra és a kinevezésre várt. Itt kell megjegyezni, hogy amúgy amiről itt írunk, abszurd forgatkókönyv, hiszen az egyetem szenátusán kívül kizárólag szakminisztériumi és államfői kompetencia a magyar rektorok megválasztása, jelölése és kinevezése, illetve minden ezzel kapcsolatos hivatalos döntés, jóváhagyás stb. Az meg még abszurdabb, hogy az elviekben autonóm egyetemek magas beosztású vezetőivel kapcsolatban arról beszélünk, hogy ki lehet elfogadott személy egy pártnak, és ki nem, persze mindannyian tudjuk, hogy néha éppen az abszurditás a realitás.
A csütörtöki nap híre az, hogy a Magyar Közlönyben megjelent több új egyetemi rektor kinevezése köztársasági elnöki határozattal, az előző, leköszönt emberi erőforrások miniszter, Balog Zoltán javaslata alapján. A négy új rektori kinevezés közt van a pécsi is, ez alapján kimondható, hogy július elsejétől a Pécsi Tudomány új rektora Miseta Attila egyetemi tanár, a PTE Általános Orvostudományi Karának dékánja, 2022. június 30-ig.
Ahogyan az a pletyka is megerősítést nyert a minap, hogy Bódis József államtitkár lesz. Áder János köztársasági elnök ugyanis a hét első munkanapján, kedden, a Parlamentben nevezte ki a legújabb Orbán-kormány új államtitkárait – köztük Bódis Józsefet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve szintén pécsi kötődésű új államtitkárként Rákossy Balázst (47), a Pénzügyminisztérium munkatársaként. Mindketten lettették államtitkári eskűjüket is kedden. Rákossy Balázs régi-új államtitkár, hiszen az előző kormányban a nemzetgazdasági tárca uniós források felhasználásáért felelős államtitkára volt.

19? Lapot!