FEJLESZTÉSEK – Nem sikerült megállítani Brüsszelt, Komlóra is dől az uniós pénz. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nagy botrány kavart a TOP-os (azaz Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pénzek elosztása Baranya megyében is. Míg egyesek minden pályázatukkal nyertek, így például a fideszes Mohács, addig másoknak semmi sem jutott (pl. az MSZP-s Sellye). Bár nyilván van hivatalos magyarázat is, látszólag politikai alapon döntöttek a kérdésben: a fideszes városok jól jártak. És nemcsak most, de az elmúlt években mindig, ha uniós forrásokról volt szó.

Komló, mivel szintén fideszes, a nyertesek táborába tartozik. Az elmúlt 2-2,5 évben Komló átlagosan 194 millió forint uniós forráshoz jutott havonta, és most is szép summát kap, első körben több mint 1,5 milliárd forintot.

Plakát: http://ketfarkukutya.com

 

Lássuk, mire is költhet Baranya második legnagyobb városa:

 

Petőfi tér és környezetének rehabilitációja – 579 millió forint (Erről egyelőre még nem közölt részleteket az önkormányzat.)

– A komlói piac és vásárcsarnok rekonstrukciója – 500 millió forint (A tervek szerint a vásárcsarnok közeléből elbontják a jórészt használaton kívüli és rossz állapotú épületeket, továbbá az önkormányzat megvásárolja a szomszédos, magántulajdonú telket is. Az így létrejövő, nagy és egybefüggő terület egy részén a mostaninál nagyobb, a hétköznapokon is használható parkoló épül. Emellett több és színvonalasabb árusítóhely is lesz. A projekt része a vásárcsarnok renoválása is. A teljes felújítás és energetikai korszerűsítés részeként kicserélik az korszerűtlen belsőgépészeti és villamossági elemeket, külső hőszigetelést és új, jobban szigetelő nyílászárókat építenek be. Az épület északi oldalán új főbejáratot nyitnak, és az akadálymentesítésről is gondoskodnak.)

Kerékpárút kialakítása Komló-Sikonda településrész és Komló belváros között – 235 millió forint (A piac felújításához hasonlóan ez is egy évek óta tervezett beruházás. Az új út a korábban elkészült Komló-Mecsekpölöske-Magyarszék-Sikonda kerékpárutat kötné össze a belvárossal.)

– Komló és térsége szociális alapszolgáltatásainak komplex fejlesztése – 150 millió forint 

Óvodák és bölcsőde fejlesztése Komlón – 121 millió forint

Forrás: https://adat.atlatszo.hu/szechenyi2020/

 

Bár a kormány komoly erőket mozgósított hangulatkeltésre az EU ellen – többek között az “Állítsuk meg Brüsszel-es” plakátjaival, amelyekből Komlóra is jutott – az uniós forrásoknak köszönhetően régóta tervezett (ám forráshiány miatt meg nem valósult) fejlesztések lehetnek Komlón. Ráadásul nem is akármikor: vélhetően még pont a választások előtt…

KategóriákMETÁL