A cikk a hirdetés után folytatódik

Több dolog is biztos a volt pécsi Bőrklinika tervezett értékesítésével kapcsolatban. Az egyik, hogy van komoly vevői érdeklődés, s hogy az értékesítése ennek az ingatlannak korántsem ördögtől való gondolat. A másik, hogy szerdán tartják a liciteljárást a pécsi városházán, ami sajtónyilvános esemény. A harmadik pedig az, hogy a nagy nekirugaszkodás ellenére sem a legjobb körülmények/feltételek közepette értékesíti az ingatlanegyüttest.
Azt már szeptember végén megírta a Szabad Pécs, hogy a pécsi önkormányzat értékesíteni kívánja a volt Bőrklinikát, méghozzá liciteljáráson. A tervezett/remélt üzletet egy, Páva Zsolt pécsi polgármester által jegyzett előterjesztés megszavazásával tették lehetővé a pécsi városházi képviselők. Az ingatlan forgalmi értékét egy friss becslés alapján 992,8 millió forint plusz áfában határozták meg.
A liciten történő értékesítés kitűzését azért szorgalmazták, mert jelentkezett az ingatlanért egy lehetséges vevőjelölt, azt azonban mindezidáig is titok övezi, ki is az ingatlan kérője, s azt sem árulták el, mit szeretne az ingatlanon kialakítani. Ezt azon a szeptember végi rendkívüli testületi ülésen sem mondta el Páva Zsolt, ahol az előterjesztést megszavazták, s ahol az ellenzéki képviselők egyebek mellett erre is nagyon kíváncsiak voltak.
A polgármester visszautasította annak a feltételezését is, hogy sandaság lenne a tervezett üzlet mögött, s arra biztatta az ellenzéki politikusokat, hogy vegyenek részt az október 25-i, azaz holnapi, nyilvános liciteljáráson.
Az ellenzékiek ugyanis igencsak vitatták a városvezetésnek azt a lépését (illetve nem-lépését), hogy az ingatlan besorolását nem változtatta meg előre, még jóval a licit előtt a kormánypárti többség, noha erre lett volna módjuk. Jelenleg ugyanis a volt Bőrklinika évek óta üres épületegyüttese (nem meglepő módon) a Pécsi Építési Szabályzat szerint
Különleges intézményi terület – Oktatási-Egészségügyi funkcióval.
Az ellenzéki vélemények szerint ezzel az a baj, hogy szűkítik a lehetséges vevők körét. Ebben a helyzetben ugyanis nagyjából két eshetőség áll fenn a vevői oldalról: az egyik, hogy pont megfelel neki ez a helyzet így, ezzel a szűk, behatárolt körrel, jó neki tehát minden úgy, ahogyan van, mert éppen pl. magánklinikát vagy orvosi egyetemi központot akar ott létrehozni. Avagy olyan valaki veszi meg az ingatlant, aki előre biztos lehet abban, hogy ha mást is akarna, akkor később majd hajlandó lesz az ő elképzelései szerint módosítani az ingatlan besorolásán. Vagyis legnagyobb eséllyel a kormányhoz vagy a városvezetéshez kötődő befektetőről vagy érdekcsoportról lehet szó szerintük reálisan. És ezzel szerintük az is a baj, hogy az amúgy egyébként valóban nem is túl olcsó induló licitárnál is lehetne magasabb összeget kérni. Páva Zsolt ezekre a vádakra úgy felelt, hogy majd, ha meglesz a vevő, akkor a városvezetés igyekszik rugalmasan kezelni a kéréseit, hiszen a közös siker közös érdekük lesz.
A licit mindenesetre 992 millió 800 ezer forint plusz áfa vételárról indul szerdán, bruttó 10 millió forintos licitlépcső előzetes kitűzése mellett.
Mint megírtuk, a volt Bőrklinika ingatlanegyüttese a város egyik legkeresettebb környékén terül el, s emiatt páratlan fejlesztési lehetőségekkel is kecsegtet. Sem a belvárostól, sem az orvosi, műszaki vagy bölcsészettudományi kartól nincs messze.
Pentz Mihály építési vállalkozó, ingatlanforgalmi szakember is osztja az ellenzéki aggodalmakat, de ő ennél is tovább ment, illetve árnyalta a képet. A Szabad Pécs megkeresésére azt mondta ugyanis, hogy szakmai oldalról szerinte akkor járna el a legjobban a pécsi vezetés, ha a tervezett értékesítésben komplett megvalósítási ötleteket várna, lehetséges vételár-megjelöléssel. Vagyis nem egyszerűen annak adnák el egy liciten az ingatlant, aki a legtöbb pénzt hajlandó letenni, hanem annak, akinek komplexitásában a legjobb ajánlata van. Korántsem biztos ugyanis, hogy éppen a legmagasabb árat kínáló befektető-jelölttel járna a legjobban a város közép- és hosszú távon. Szerinte, ha a lehetséges befektetőktől azt kérnék, hogy mondják meg, azon a területen milyen fejlesztést vagy fejlesztéseket képzelnek el, mennyit hajlandóak ezért a telekért és a rajta lévő felépítményekért fizetni, már előrébb tartanának. Főleg, ha ezt látványtervvel is megtoldanák. Azt sem lenne hátrány megtudni, hogy mikorra készülnének el a tervezett fejlesztéssel, azt miből finanszíroznák, és a városnak érdemes lenne egy motiváló összegű kötbért is kiírni, és be is hajtani arra az esetre vonatkozóan, ha mégsem sikerülne az elképzeléseket megvalósítani. Továbbá azt is előre megtudni, hogy, ha mégsem sikerül felépíteni, amire most ígéretet tesznek, akkor hogyan lehet az eredeti állapotot visszaállítani. A városvezetés pedig arra tenne ígéretet, hogy a városképileg, illetve közép- és hosszú távon gazdaságilag is a legelőnyösebb ajánlatot tevő igényei szerint módosítja szükség esetén az ingatlan építésügyi besorolását.
Haverok és haverjaik a pletykalista első helyein
A Szabad Pécs természetesen szerette volna kideríteni, kiről, kikről lehet szó, kik keresték meg vételi ajánlattal a pécsi vezetést. Biztosat nem tudtunk meg, de a város gazdasági életének szereplői közül többen is azt mondták, tudják, hogy ismét politika-, azon belül is Fidesz-közeli vállalkozó viszi a nyertes licitet, ha egyáltalán bárki más lesz (mer lenni) rajta kívül a szerdai eljáráson. Ezen többszereplős körön belül is bőszen emlegették Orbán Viktor családtagjait, leginkább vőjét, Tiborcz Istvánt, akit már pletyka szintjén az orvosi karral szembeni, Tüzér utcai telek kapcsán is hírbe hoztak, többször is. Na, persze a jól értesültek szerint sem vele fogunk ott találkozni, hanem valamelyik olyan jó barátjával, aki már korábban is felbukkant körülötte. Habár az informátoraink egy rlsze név szerint nem említett konkrétan senkit, a Szabad Pécs megkereste azt a fiatal pécsi vállalkozót, aki egy időben ténylegesen tulajdonosa volt a Tüzér utcai teleknek, de visszalépett az ott tervezett beruházástól, és már eladta az ingatlant. Most pedi azt mondta a Szabad Pécsnek, hogy egyáltalán nem tervezi a volt Bőrklinika ingatlanának a megvételét. Tud róla, hogy eladó, de ő is csak az újságból. A Szabad Pécs más forrásból konkrét nevet is hallott, másvalakit, s róla is úgy tudjuk, hogy szintén pécsi és jó barátja a miniszterelnök vejének – őt egyelőre nem tudtuk elérni.
Kínai kapcsolatot is emlegetnek
Több másik forrásunk viszont azt mondta, hogy kínai befektetők tervezik az ingatlan megvételét, de nem a Pécsett már jelen lévő legnagyobb és legismertebb kínai üzletember. Abban minden forrásunk biztos volt, hogy a tervezett fejlesztésben az egyetemben és külföldi diákokban gondolkodó befektető a vevőjelölt, volt, aki tudni vélte, hogy luxusapartmanokat építenek majd az ingatlanra, mindenféle kapcsolódó szolgáltatással.
Az egészen biztos, hogy Pécsett évről évre nő a kínai hallgatók száma, és olyan kínai üzleti körök is megjelentek ennek kapcsán, amelyeknek a tagjai nem csak az ingatlanbizniszben láthatnak fantáziát, hanem egy összetett üzleti-gazdasági-oktatási-kulturális partnerségben is, kínai állami jóváhagyással.
Az egyik legbiztosabb infó pedig, amit hallottunk, az az, hogy nagyon is konkrét tervekkel és elképzelésekkel rendelkező befektető-jelölttel van dolga/szerencséje a pécsi városvezetésnek, olyannyira, hogy nagyjából meg is vannak a tervek már, hogy mit is akarnak itt megvalósítani, és (ha a licit nekik kedvez majd) akár egy hónapon belül a pénzt is át fogják utalni a városháza számlájára.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA. A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

19? Lapot!