Egy pécsi testvérpár a vádlottja annak a brutális nemi erőszakól szóló ügynek, amely még tavaly májusban történt.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Azt egyelőre hivatalosan nem is lehet tudni az ügy zárt adatkezelése miatt, hogy egy fiatal lányt vagy idősebb nőt erőszakoltak-e meg, de az biztos, hogy pénteken a pécsi testvérpár kegyetlen nemi erőszak miatt áll majd bíróság elé. Az eset tavaly tavasszal történt a Kertvárosban – olvasható a Pécsi Törvényszék közléeményében.
A két férfi egy Audi A6-osba rángatott be egy nőt, akit azzal szólítottak meg, hogy útbaigazítást kérjenek. Megmondták neki, hogy szeretnének vele közösülni, ő azonban nem volt vevő az ajánlatra. Ennek ellenére a vádirat szerint győzködték a későbbi sértettet, hogy szálljon be a kocsiba, de ő el akart menekülni, azt egyik férfi azonban elkapta a hajánál és a kabátjánál fogva, az authoz húzta, ahol már a másik férfi is segített a nő autóba tuszkolásában.
A nőt a két férfi a házukba vitték. Előbb kiszívták a nyakát, majd az egyik férfi megerőszakolta egy matracon. Mindeközben a testvére a matracra lehúzva tartotta a sértettet, majd amikor az első férfi végzett, a nőt a hasára fordították, a másik testvér így erőszakolta meg. A sértett másnap reggel tudott elmenekülni a házból, előbb haza ment, aztán a rendőrségre, ahol feljelentést tett.
A másodrendű vádlott enyhe fokban korlátozva volt a cselekménye következményeinek felismerésében, és az annak megfelelő cselekvésben. A brutális erőszakról szóló büntetőügyben az első tárgyalást ezen a héten pénteken tartják.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA. A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

19? Lapot!