Négy évvel az elkövetés után született ítélet egy trafikrablási ügyben Baranyában. Az egyik nem jogerősen elítélt férfinak egy emberölés miatt is felelnie kellett.
A cikk a hirdetés után folytatódik
K. K. elsőrendű vádlott aljas indokból elkövetett emberölés bűntette, 2 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, 6 rendbeli rablás bűntette, lőfegyverrel visszaélés bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, 5 rendbeli lopás bűntette, 4 rendbeli lopás vétsége, rablás előkészületének vétsége és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyház büntetésre ítélte az elsőfokon eljáró Pécsi Törvényszék.
K. K.-nak tehát emberölési ügye is volt, csütörtökön a Pécsi Törvényszéken azonban hat másik férfit is elítéltek, ők egy sorozatos 2013-ban kezdődött, több megyét is érintő trafikrablási ügyben voltak a társai a bíróság szerint.
T. Sz. másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett rablás bűntette, társtettesként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette, folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett rablás előkészületének vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt 13 év fegyházra ítélték.
Cs. N.-t (III. r. v.) társtettesként elkövetett rablás bűntette, bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, 4 rendbeli társtettesként elkövetett lopás bűntette és 4 rendbeli társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 8 év fegyházra; T. R.-t (IV. r. v.) bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönre, J. G.-t (V. r. v.) bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt 1 év börtönre, F. A.-t (VI. r. v.) bűnsegédként elkövetett lopás bűntette miatt 180.000 forint pénzbüntetésre és
D. N. A.-t (VII. r. v.) bűnsegédként elkövetett rablás bűntette miatt 2 év börtönre ítélték.
Az első-és a másodrendű vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók. T. R., a negyedrendű vádlott szabadságvesztése büntetésének végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették. Cs. N. esetében egy korábbi 9 hónap tartamú szabadságvesztés büntetés végrehajtását is elrendelte a bíróság.
A bíróság rendelkezett az eljárás során felmerült mintegy 18 millió forint bűnügyi költség viseléséről is.
A bíróság által megállapított tényállás:
Az I.r., II.r. és a III.r. vádlottaknak 2013. évben anyagi nehézségeik voltak, tartozásaik álltak fenn, ezért elhatározták, hogy különböző vagyon elleni bűncselekményeket fognak közösen elkövetni.
A megállapodásukat követően az első időszakban betöréses lopásokat követtek el. 2013. évben 9 lakásba, irodába törtek be Pécs területén, ahonnan készpénzt és különböző vagyontárgyakat tulajdonítottak el.
Mivel a vádlottak a lopásaikból nem tudtak jelentősebb pénzösszeghez jutni, ezért elhatározták, hogy a Nemzeti Dohányboltok sérelmére rablásokat fognak véghezvinni. Ennek érdekében felderítették a helyszíneket, megbeszélték a támadás részleteit, beszerezték az elkövetés eszközeit, így gázfegyvereket, maszkokat, viperákat, bozótvágó kést, éles lőfegyvert, valamint ragasztószalagot, gumikesztyűt, búvárszemüveget.
2013. december 22. és 2014. január 15. napja között összesen 4 trafikot raboltak ki Pécsett illetve Vajszlón.
A rablást minden esetben az I. r. vádlott követte el oly módon, hogy símaszkban, búvárszemüvegben, gumikesztyűben bement a dohányboltokba, ahol a nála lévő gázpisztollyal az eladókat megfenyegette – két alkalommal a sértettekre is rálőtt – majd az így megszerzett mindösszesen 731.350,- forinttal távozott. A többi vádlott, ezen bűncselekményekhez szállítással, figyeléssel nyújtott segítséget.
A vádlottak emellett még további erőszakos jellegű cselekményeket is elkövettek, illetve ezek elkövetésében megállapodtak:
Egy Komló környéki faluban az I.r. vádlott betört egy idős sértett lakásába, ahol az idős hölgyet a nála lévő vascsővel megverte, majd a lakásból 5.000,-Ft-ot tulajdonított el, amelyhez a III.r. vádlott segítséget nyújtott.
A sértett a bántalmazás során súlyos sérüléseket szenvedett el.
A vádlottak egy pécsi ékszerbolt kirablását is eltervezték, melyhez éles lőfegyvert, hangtompítót, valamint lőszert szereztek be, figyelemmel arra, hogy az általuk beszerzett információ alapján az ékszerbolt tulajdonosának ellenállására számítottak. A bűncselekmény elkövetésének tervezett időpontja előtt azonban a vádlottakat a nyomozó hatóság elfogta.
Az I.r. vádlott korábbi élettársa egy pécsi társasházban takarított, ahol konfliktusba keveredett az ott alvó hajléktalanokkal. Az I.r. vádlott ezért elhatározta, hogy megveri a hajléktalanokat, akik az élettársának gondot okoztak.
2013 áprilisában két hajléktalant az I.r. vádlott vascsővel, viperával több alkalommal megütött, mely súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott nekik.
Az e bűncselekmények folytán megindult büntetőeljárás során, az egyik sértettet szembesíteni akarták – az ügyben ekkor még terheltként nem szereplő – I.r. vádlottal, ezért az I.r. vádlott elhatározta, hogy a szembesítést megelőzően a korábban megvert hajléktalant megöli azért, hogy az ne tegyen rá terhelő tanúvallomást, illetve, hogy emiatt nehogy letartóztatására kerüljön sor.
Az I.r. vádlott a szembesítés előtt egy nappal visszatért a lépcsőházba, ahol a nála lévő bozótvágó késsel, több alkalommal koponyán ütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében – a későbbiek során a kórházban – elhalálozott.
Az I.r. vádlott 2014. január 29-én Pécsett egy korábbi rendőri intézkedésre figyelemmel elhatározta, hogy megszerzi a sértetti üzletben tartott készpénzt, ezért erőszakkal a sértett élettársát tettleg bántalmazta és a pénzkazettát a benne lévő több, mint egymillió forinttal eltulajdonította, amelyhez a VII.r. vádlott segítséget nyújtott.
A II.r., IV.r. és V.r. vádlottak ezen kívül egy baranyai faluban a sértettet felfegyverkezve megfenyegették, hogy egy fennálló tartozását határidő előtt adja vissza.
Az ügyész a fellebbezés bejelentésére három napot tartott fenn, míg az I.r., II.r., III.r, IV.r. és V.r. vádlottak valamint védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, a VI.r. és VII.r. vádlott és védője az ítéletet tudomásul vették.

19? Lapot!