Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, mint megírtuk a múlt héten.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Donald Tusk és Orbán Viktor talán mégiscsak találkozhat Pécsett, azok után, hogy eredetileg szeptember 1-jén szerették volna vendégül látni a Pécsi Tudományegyetemen mindkét politikust, ám Tusk végül lemondta azt a meghívást – ezt írta értesülésére hivatkozva a Szabad Pécs a múlt pénteken.

Orbán Viktor látogatása nem volt biztos (a hivatalos programban sem jelezték), de úgy tudtuk, volt ilyen forgatókönyv is. Orbán Viktor azonban nem jön el, ez mostanra végérvényesen kiderült. Mivel nem volt hivatalos információ róla, ez a tény kevésbé meglepő, mint az, hogy végül távol marad az eseménytől Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Ő a korábbi vendéglistán szerepelt, de most egyetemi forrásokból arról értesültünk, hogy az EMMI-t végül államtitkári vagy helyettes államtitkári szinten képviselhetik.

Donald Tusk pécsi egyetemi díszdoktorrá fogadása délután három órakor lesz a PTE szenátusi termében, s rajta kívül beszédet tart majd Bódis József rektor és Páva Zsolt pécsi polgármester is. Orbán Viktor szeptember 1-jén látogatott Pécsre, az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulóján tartott ünnepélyre, a jubileumi évad legfontosabb napján.

Az egyetemi ünnepet beárnyékolta akkor az, hogy Orbán Viktor nem bírta megállni, hogy ?ünnepi? beszédében ne kezdjen migránsozni és kb. Európa végnapjairól beszélni. Illetve az is, hogy az ünnep előtti napon jelentették be a Pécsma.hu-n keresztül (valószínűleg Csizi Péterék), hogy egy új irányító-döntéshozó-tanácsadó testületet gründolt a pécsi Fidesz, Csizivel az élén.

A PTE650 jubileumi év hivatalos záróünnepségén (a következő hetekben is lesznek ettől még események), a nap végén, este hattól a Kodály Központban tartják az Ünnepi Oratórium 650 című, felkérésre komponált kortárs művészeti produkció ősbemutatóját.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL