Jobb félni, mint megijedni, hangsúlyozta nagyon sokszor Szita Károly, Kaposvár polgármestere egy általa összehívott kedd délelptti sajtótájékoztatón. Inkább megijed, és fél, minthogy felkészületlenül érje valamilyen nagy baj, amire nem számított. Sőt, félti a jövőt, a karácsonyt, a keresztény Európát, hiszen méris itt van a minden jel szerint civilköntösbe bujtatott két vidéki Soros-iroda, ami valójában bevándorlókat akarhat hazánkba telepíteni Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere szerint.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ha viszont mégsem ez lenne, vagyis kiderül, hogy igazat mondott saját magáról, a valódi tevékenységéről és céljairól a pécsi Emberség Erejével Alapítvány és a debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete, és tényleg csak a szegényeknek segítő szervezetekről van szó, akkor még ők is támogatni fogják őket, jelentette ki a Klubrádió újságírójának kérdésére.
De, hogy miért is hívta össze Szita Károly öt nappal december 24-e előtt a sajtó képviselőit? Mint elmondta, az elmúlt hetekben a polgármester kollégáival együtt aggódva figyelik a Brüsszelből és Soros György-környékéről hazánkba szállingózó híreket, ezért érezte úgy, hogy fontos összehívnia a sajtót, jelentette ki Kaposváron Szita Károly.
A somogyi megyeszékhely polgármestere szerint ugyanis ?Brüsszel? továbbra sem tett le a menekültek kötelező betelepítési kvótájáró,, sőt most már felső korlát nélküli kvótáról, betelepítésről lehet hallani, közölte. Sőt, ez leginkább azokat az országokat fogja sújtani, ahol most nincsen túl sok bevándorló, így például kiemelten Magyarországot.
Egy november 16-i európai parlamenti határozatot, majd Soros György Úr bejelentéseit kell egymás után elolvasni, illetve egybeolvasni Szita Károly szerint.
Szita azt mondta, hogy az Európai Parlament döntése az, hogy fontos szerepet kell, hogy kapjanak a civil szervezetek ?a bevándorlások szervezésében? és óriási szerepet szán a ?bevándorlók elosztásában is?.
Ezt követően jött az a hír, hogy Soros György TÖBB SZÁZEZER DOLLÁRT fordítanak Szita szerint a Soros migrációs elképzeléseit propagáló és támogató híreknek a szétosztására.
Szerinte ezért támogatják a pécsi és a debreceni civileket, és ezért lehet ezeket BEVÁNDORLÁSSZERVEZŐ IRODÁKNAK titulálni.
Újra találkozni fognak a polgármester kollégákkal a jövő év elején, hogy
Azt a veszélyt, ami polgárainkra leselkednek, el tudják hárítani.
Több újságíró is felvetette a sajtótájékoztatón, hogy a pécsi és a debreceni civilek is karitatív munkát végeznek, magyar állampolgároknak segítenek, nem is most kezdték ezt a munkát hanem hosszú évek óta folytatják. És megkérdedzték azt, hogy van-e bármi bizonyítéka arra a polgármesternek, hogy a civilek migránsokat akarnak Magyarországra telepíteni. De a válasz az volt, erre is, hogy nem, de jobb félni mint megijedni, inkább ő kiált egy nagyot, de a nyugalmát a városának szeretné megőrizni, illetve nem szeretn az ördögöt a falra festeni, de hát.
És aztán még azt is sorolta, hogy mi a gyanús. A civileket a Soros által pénzelt másik civilek, akik ál-civilek szerinte, képeznék, hálózatot szervezni tanítanák meg, sőt még arra is, hogy hogyan tudnak a tevékenységükhöz pénzt szerezni, és hogy próbáljanak a helyi médiába is bekerülni a tevékenységükkel, mert az a fontos, nem az országos média. Ez utóbbiakat egyébként olyan kaposvári civilektől tudja, akik már vettek részt civil egyeztetésen. Azt a hírt külön nem kívánta kommentálni, hogy mit gondolt arról, hogy egy törvényesen működő pécsi szervezettel szemben a városvezetés azt kérte pécsiektől, hogy ne adjanak ki nekik ingatlant. A pécsi és a debreceni polgármester kollégáinak szuverenitására hivatkozott ekkor. És, hát az is gyanús, nekik, hogy viszonylag hamar küldenék már az általuk Soros-kampányközpontnak nevezett civilek más civil szervezeteknek a pénzt, és még olyanokat is támogatnának, akik még csak nem is szerveződtek meg.
Megjegyezzük még egyszer, hisz korábban ezt már leírtuk, az Erősődő Civil Közösségek pályázat az Emberség Erejével Alapítványnak két kiírás tulajdonképpen. Az egyik pályázati támogatást már működő vidéki civil szervezetek kaphatják programjaikra, 1-3 millió forint közti összeget, úgymond megerősíteni az ő működésüket is, hiszen a vidéki civil szervezetek forráshiányosak. A másik pedig az, amellyel elindulást segítő támogatást nyújtanak olyan közösségeknek, ahol vannak helyben, civilek által megoldandó problémák, vagy ahol civilek sokat tudnak segíteni helyi problémák azonosításában, enyhítésében vagy megoldásában, de még nem tartottak ott, hogy létrehozzanak civil szervezetet.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!