Zsigerien realisztikus írás az újév első napjára Ágoston Zoltántól. A Szabad Pécs Karácsonyi történetek című sorozatának újabb darabját is fogadják szeretettel.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába bejutni – ötlött eszébe a a férfinek a bibliai párhuzam, nyilván a karácsony közelsége miatt, ahogy hosszan körözött az autóval parkolóhely híján. De nem hogy Isten országába bejutni, hanem parkolóhelyhez jutni a pesti belvárosban, na ahhoz képest könnyebb a tevének. A gazdagok meg le vannak szarva. Igaz, ez kölcsönös vagy univerzális, ők is tesznek Isten országára, megelégszenek a Seychelle-szigetekkel – morfondírozott. Végre helyet talált a Reáltanoda utcában.
? Én hozom a borokat, te meg a példányokat. Vagy fordítva? – kérdezte a nőt.
? Rendben, nem olyan nehezek.
? De a MacBookot mindenképpen tedd hátra, és húzd rá a rolót, hogy ne látsszon.
? Még jó, magamtól is eszembe jutott volna. Nem kell mindig óberkedni – felelte a nő.
? És pontosan hol is van ez a Három holló?
? Nem tudom, a GPS nem tud róla, csak az utcanév van meg, a Szabad sajtó.
Elindultak a belvárosi környezethez képest nem túl jól megvilágított utcán. A nő egy folyóirat megmaradt lapszámait vitte egy szatyorban. A férfi, miközben a boroskannákat cipelte a rendezvényre, egy álldogáló csoportot pillantott meg, három férfit és egy nőt, akik nem csináltak semmit. Nem beszélgettek, nem is cigarettáztak, csak álltak.
***
A rendőr nem udvariatlanul, de unottan kérdezgette a nőt. Csaknem éjfél volt már, mire a rendőrségre értek feljelentést tenni.
? Mondja, asszonyom, nem hallott még arról, hogy nem szabad értékes holmikat hagyni a kocsiban?
? De igen, csak már sokszor megtörtént, és soha nem loptak el semmit a kocsiból.
? A Reáltanoda utcából egyébként mostanában igen sok bejelentés érkezik kocsifeltörés miatt.
? Ez engem nem vigasztal. Mit fognak tenni?
? Keressük. Nemsokára két technikus kolléga megvizsgálja a kocsit.
Amíg a nő vallomása egy emeleti szobában készült, a férfi a bejárat melletti székeken ülve beszélgetett egy kollégájával, aki a visszaútra bejelentkezett. Néha megjelent egy-egy álmos rendőr, pénzt dobott a mellettük álló italautomatába, és kávét ivott. Valakinek a rabosításáról beszélgettek, aztán egy fiatalembert engedtek ki az épületből. A rendőr, aki lekísérte, atyai hangon búcsúzott tőle: – Aztán vigyázzon magára, Szabolcs! Elindult felfelé a lépcsőn, majd mint Colombo, megfordult, és utánaszólt: – Várjon csak, ez a magáé! Épp a széken ülő férfi orra előtt vaskos svájci bicskát nyomott a fiú kezébe. Ezután vagy félórán át semmi sem történt.
Amikor megjelent a nő a vallomást felvevő szolgálatossal, a férfi azt hitte, végre indulhatnak haza. Még több mint kétszáz kilométer vezetés várt rá. Ám kiderült, a nő csak a bejárat elé ment ki elszívni egy szál cigarettát, amit egy rendőrnőtől kunyerált a helyzetre való tekintettel, ő ugyanis már leszokott a dohányzásról. A férfi a kollégájával a magyar színházakról, darabokról beszélgetett eközben, mivelhogy mindketten irodalmárok voltak. Egy hosszú hajú, erősen sminkelt, kigyúrt rendőrnő ment el előttük, bilincsekkel és pisztollyal az övén, miközben ők Weöres Sándor pécsi drámájáról, A kétfejű fenevadról társalogtak. A férfi forró csokoládét ivott a rendőrségi automatából, az édes ital átmelegítette belülről, s meglepetten érezte, hogy a fáradtságtól eltekintve egész jól érzi magát.
Végre megérkezett a két bűnügyi technikus, az éjjeli lámpafényben vizsgálgatták a kocsit.
? Látja, itt a vezető melletti zárat bökték meg, innen nyitották ki.
? És a riasztóval ilyenkor mi van?
? Nemigen zavarja őket. Gyorsan dolgoznak.
?Na legalább valaki gyorsan dolgozik?, tette hozzá a férfi, már magában. A technikusok körülfotózták a kocsit, aztán közölték, hogy ujjlenyomatok azonosításához szükséges ?porozást? sajnos nem tudják elvégezni, mert az autó koszos. Viszont együttérzően sajnálkoztak azon, hogy a férfinek éjjel még kétszáz kilométert kell vezetnie.
***
Negyed kettő volt már, mire a rendőrségi procedúra végeztével útnak indulhattak. Az éjjeli kihalt sztrádán két óra alatt hazaértek. A lakásban a karácsony közeledtét villódzó fényfüzérek jelezték.
? Na igyunk egy kicsit az ijedtségre – próbált viccelődni a férfi.
? Ezek egyáltalán nem vették komolyan. Elmondtam a rendőrnek, hogy a neten azt olvastam, a franciák csali prédával kapják el a hasonló sorozatbetörőket. Erre azt válaszolta, ez nem Franciaország.
? Hát tényleg.
? Aztán valakit átkísértek a szobán, én meg tettetett naivitással azt kérdeztem: ?Már meg is van a laptoplopó??.
? És?
? Kicsit kényszeredetten mosolygott, hogy nem, de a szó tetszik neki, megjegyzi. Hogy ?laptoplopó?.
? Az is valami, legalább volt humorérzéke.
? Az volt a benyomásom, hogy teljesen hülyének néznek, hogy feljelentést teszek a MacBook miatt. Na de hát, mondom én, ez mégiscsak a belváros! ?Hát éppen azért – válaszolta a rendőr – mert a tolvajok tudják, hogy itt olyanok fordulnak meg, akiknek vannak értékei a kocsijukban.?
? Valóban logikus. De ha ez a napnál világosabb, akkor nem kellene-e ezzel a dologgal valamit kezdenie a rendőrségnek? Végül is nem természeti törvényről van szó – dohogott a férfi.
? Azt éreztem rajtuk, ilyen pimf üggyel ne nagyon ugráljak. Majd akkor tegyek feljelentést, ha legalábbis elvágták a torkomat.
Hajnali öt óra volt, mire kimerülve ágyba dőltek. A férfi uralhatatlanul kavargó gondolataiban megjelent a tolvaj családja karácsonyi készülődés közben. Az anya gondosan aranyozott papírba csomagolja a MacBookot, majd egy kis kártyára odaírja: ?Rolikánknak – szeretettel adjuk ezt a laptopot, amit az édesapád tegnap direkt Neked lopott?. Aztán a gyerek képe, ahogy izgatottan föltépi a díszcsomagolást, magához szorítja a gépet, ?ez milyen zsír!?. Az apa harsogva: ?Megmondtam, hogy kapol, vagy nem mondtam meg?? Igen, a szeretet – cikkant át az agyán, aztán a férfi hangosan horkolni kezdett.
