Csak szólunk: aki az év első munkanapjain nem tudott elfutni a postára, hogy utaljon némi casht Orbánnak a Soros elleni háború fegverkezési programjába, még ma sem késő.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Habár feltűnt egy komolyabb adományozó, elfogtuk a csekkjét feladás előtt (fotónkon).
Mint ismert, minden jó magyar ember levelet kapott, nem mástól, mint személyesen Orbán Viktortól, aki arra kér mindenkit, hogy anyagilag is támogassa a Fideszt a Soros György elleni harcban.
A sárga csekkel együtt érkezett levélben Magyarország miniszterelnöke felvázolta a jelen zűrös és nehéz helyzetét, és hogy megint itt az ellen, meg kell védeni az országot, tehát kábé fegyvert a kézbe. A háború azonban drága dolog, nem lenne baj, ha fizetnének, adakoznának a Fidesznek, olvashattuk a levélben.
Ha hinnénk a konteókban (oké, a csíkok az égen, biztosan nem véletlenek), akkor azt mondanánk, hogy érdekes, hogy a Jobbik után a Fidesz is közösségi kampányt indít. Pont olyasmit, amivel a független sajtó még megmaradt egységei próbálkoznak.
Visszatérve az elfogott csekkre: gáláns. És ebből már szerintünk baromi sok fokhagymát, keresztet, szentelt vizet, ezüst pisztolygolyót s a többi szükséges dolgot lehet venni A Patás elleni végső háború megkezdéséhez. Aki nem tud adni pénzt, szerintünk ezeket is biztosan elküldheti a Fidesznek, úgyis erre költenék végül.
És hát mondtuk (lásd alább), hogy a független sajtónak is kell a pénz. A végén még az is kiderül, hogy nekünk is ördögűzésre. Nekünk azonban, kérjük, ne fokhagymát küldjenek, vagy ha igen, kis csilit is kérünk hozzá és egy adag (lejárt) spagettit. Köszönjük!
De vajon mi lehet ez a január letudva ezzel?
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!