A kormánypárt ugyanis már ?a bevándorlásszervező irodák? elleni törvényalkotás lehetsőgéről beszél. Azért, hogy ne hozhassanak létre ilyen irodákat Magyarországon a ?Soros-szervezetek? – írja a Magyar Távirati Iroda. Vagyis hát szellemekkel harcol most éppen a kormány, olyan lidércekkel, amelyeket maga teremtett meg.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az a két szervezet ugyanis, amelyekre célozgatnak, a pécsi alapítvány és a debreceni egyesület ugyanis valóban kapott ?Soros-pénzt?, de onem bevándorlók és menekültek Magyarországra telepítésére vagy ennek megszervezésére, és ezt már százszor kijelentették.

Puskás Imre, a Fidesz szóvivője most viszont az MTI szerint arról beszélt, hogy amennyibeb szükséges, akkor törvényt fognak alkotni annak megakadályozásáért, hogy a ?Soros-szervezetek? bevándorlásszervező irodákat hozhassanak létre Magyarországon.

Az MTI az M1-en, a politikussal folytatott beszélgetést idézi. A Fidesz országos választmánya ugyanis kedden politikai határozatot fogadott el a ?Soros-terv? elutasításáról. Puskás Imre szerint ez a politikai nyilatkozat azt is rögzíti, hogy milyen lépések történnek ?Soros-szervezetek? részéről azért, hogy rá tudják kényszeríteni akaratukat Magyarországra.

 

Nézzük mik is ennek a lépései vagy a lehetséges módozatai a Fidesz szerint.

 

  • Brüsszeli testületeken keresztül nyomást gyakorolnak Magyarországra.
  • Aktívizálják magukat a Soros György által finanszírozott szervezetek.
  • Magyarországra is komoly források érkeznek Soros Györgyéktől.
  • Ebből a pénzből ?bevándorlásszervező irodákat? igyekeznek felállítani.
  • És hát a választási kampányba is be akarnak avatkozni a Soros György által támogatott szervezetek.
  • A világszerte ismert és számos országban dolgozó Freedom House nevű amerikai emberi jogi szervezet például ezért közölt  egy szuperfriss jelentést, miszerint Magyarországon problémák vannak a demokrácia állapotával (mondjuk, tök utolsük vagyun az Unióban e tekintetben).
  • És, ha ez még nem lenne elég, per indult Magyarország ellen a kötelező betelepítési kvóta elutasítása miatt.

 

Reméljük, most már mindenkinek összeállt a kép.

 

? : A világ összeesküdött Magyarország ellen.

 

 

KategóriákMETÁL