A Fidesz az MSZP-ből való kizárását követeli, de a szocialisták visszatámadtak. A Pesti Srácok írta meg, hogy a Facebook-oldalukon közölt egyik, Mesterházy Attiláról szóló posztjukhoz igencsak erős “kommentárt” fűzött Simon József, az MSZP pécsi szervezetének elnökségi tagja.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A kormányközeli online kiadványban egy olyan képet osztott meg, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök látható, fejlövéstől vérző vérző fejjel, a fotó mellé fűzött politikusi kommentár pedig így szól: “Keresd a hibát! Én nem találtam.”

A Fidesz és a kormányközeli média (ezúttal nagyon is jogosan) kapott az alkalmon, és lecsapta a magas labdát. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a szocialistáknak elnézést kell kérniük Orbán Viktortól, a pécsi politikust pedig ki kell zárni az MSZP-ből. 

A MSZP az üggyel kapcsolatban az MTI-nek juttatta el hivatalos közleményét. A reakcióban azt írják, hogy a gyűlöletkeltés minden formáját elítélek és arra kérik a szimpatizánsaikat, hogy a Fidesszel szembeni elégedetlenségüket április 8-án, a szavazófülkében mutassák meg, és csakis ott. 

Arról viszont nem szólnak a közleményben, hogy indul-e bármilyen fegyelmi eljárás Simonnal szemben. Mindemellett van egy ütős rész is a közleményben, ami éppen a pénteki hírt világgá kürtölő Pesti Srácok online oldalnak lehet nagyon kellemetlen. Arra emlékeztettnek ugyanis, hogy a múlt ősszel a szintén kormányközeli, és nem kevés állami hirdetéssel finanszírozott Echo TV egyik műsorában éppen a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter beszélt arról, hogy Botka Lászlóból egy él az országban és “az is sok, tehát egynek sem kéne élnie”.

Abban az időben még Botka volt a szocialisták miniszterelnök-jelöltje.

Az MSZP nehezményezte, hogy velük ellentétben, akik most azonnal léptek, a Pesti Srácok azóta sem határolódott el ettől a kijelentéstől.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL