Bánki Erik szerint, mivel a Ledina Kerámia új tulajdonosa bejelentette, hogy helytáll a dolgozók helyett, nincs is ügy, amiről beszélni lehetne a Zsolnay-Ledina-ügy kapcsán, olvasható a Pécsi Stopon. Ők szúrták ugyanis ki azt, hogy Tóth Bertalan és Szakács László baranyai MSZP-s parlamenti képviselők egy határozati javaslattal álltak hétfőn délelőtt az Országgyűlés gazdasági bizottsága elé a szerintük cserben hagyott Zsolnay-dolgozók kártalanítása érdekében. Mint ismert, a parlament gazdasági bizottságát a Mohácsról indult fideszes politikus, Bánki Erik vezeti.

A cikk a hirdetés után folytatódik



?Elfogadhatatlan, hogy kiskeresetű, átvert dolgozóknak kelljen anyagilag helytállniuk egyes fideszes politikusok (Páva Zsolt pécsi polgármester, Csizi Péter, Hoppál Péter és Bánki Erik országgyűlési képviselők) helytelen döntéseiért? – olvasható az idezett cikk szerint a Tóth Bertalan és Szakács László által aláírt javaslatban.

Az MSZP parlamenti frakcióvezetője és -helyettese amiatt adták be a javaslatot, mert egy nem régi jogerős bírósági ítélet (Zalaegerszegi Törvényszék) szerint a Zsolnay Porcelánmanufaktúra 117 volt dolgozójának rendkívüli felmondása jogtalan volt. Voltak olyan dolgozók is, akiknek az azonnali kilépésével a gyárat leállásra kényszerítették A munkásoknak összesen 23 millió forintot kell az ítélet szerint fizetniük egykori munkáltatójuknak.

Páva Zsolték azonban 2016-ban azt ígérték a Ledinába tömegesen átigazolt dolgozóknak, hogy mögöttük állnak. A tartozást azonban nem tudják átvállalni, egyrészt nem is igen tehetik meg, mert az önkormányzat 2016-ban eladta a Ledinát, másrészt nincs olyan jogcím, ami alapján a város a 23 milliót átutalhatná.

Éppen ezért írták azt a javaslatban az MSZP-s politikusok, hogy 

?Az lenne helyénvaló, ha a kárt okozók, Pécs vezetői – Páva Zsolt, Csizi Péter, Hoppál Péter és Bánki Erik – a saját vagyonukból rendeznék a tartozást (?) addig is azonban, amíg ez megtörténik, szükséges, hogy a kormány tegyen lépéseket a politikai nyomásra felmondott, és emiatt kárt szenvedett Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. egykori dolgozóinak a rendkívüli és méltányosságon alapuló, lehető leggyorsabb, a károkozó által ki nem fizetett összeggel megegyező mértékű kárrendezése érdekében?.

Bánki Erik és a parlamenti gazdasági bizottság fideszes többsége azonban lesöpörte az asztalról a javaslatot. Szakács László azt mondta el a lapnak, hogy Bánki Erik szerint mivel a Ledina új tulajdonosa – akinek semmi köze sem a Fideszhez, sem Szabó Ivánhoz, sem a politika korábbi mesterkedéséhez – bejelentette azt, hogy helytáll a dolgozók helyett, az ügy már voltaképpen nem ügy.

A Szabad Pécs csak annyit tesz hozzá kérdésként, hogy vajon hogyan kapnak kártérítést azok, akik a Ledinához való átigazolás után már elhagyták at új gyárat. A fizetési kötelezettségük ugyanis nekik is van, akár nem is kevés.

KategóriákMETÁL