Kozármislenyben történt mindez pár napja, az egykori főbíró fia, a békemenetek egyik arca, ifj. Lomnici Zoltán 100 millió AIDS-es nigériaival riogatott. Hoppál Pétert jött támogatni, s mint szokás mostanság a fideszes fórumokon, a támogató, ez esetben Lomnici volt az, aki a menekültekről beszélt, nigériai AIDS-es férfiak által megerőszakolt svéd lányokról, egyebek mellett.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az egészet azonban rögzítette Berkecz Balázs, az Együtt országgyűlési képviselő-jelöltje. Akit egyébként a fórum végén lökdöstek is, mivel bekiabálva kérdezett Lomnicitól. Berkecz a blogján is beszélt erről, ITT olvasható.
Az elhangzottakat a Nigériai Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége sem hagyta szó nélkül, nyilvános állásfoglalásban cáfolta ifj. Lomnici Zoltán állításait, miszerint Nigéria lakosságának több mint 80 százaléka, vagyis legalább 100 millió ember AIDS-es. Vagyis: a megerőszakolt svéd lányok közül 5-ből 4 elkapta a HIV-fertőzést, illetve az AIDS-et.
Lomnici dr. Kásler Miklósnak, az MTA doktorának, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójának egy előadására hivatkozott, mondván ott hallotta ezeket a számokat.
Nigéria követsége azonban leírta, hogy a nemzetközi szervezetek által regisztrált szám 1,7 százalék, 3,2 millió ember, és arra kérte a politikust és az orvost, hogy vonják vissza állításaikat, és ne használják országukat saját propagandacéljaikra, pontatlan állításokkal.

19? Lapot!