A tervezett pécsi uránbánya ügyében fordult a Környezetvédelmi Hatósághoz csütörtökön az Összefogás Pécsért Egyesület. Az ÖPE a múlt pénteken, sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy nem szeretnék, ha Pécsett uránbánya létesülne.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Jogi észrevételekkel kereste meg csütörtökön a tervezett pécsi, uránbánya ügyében a zöldhatóságot az ÖPE. Szerintük az érveik nyilvánvalóvá teszik azt, hogy az uránbányanyitást kérelmező cég  nem kaphat környezetvédelmi engedélyt és így nem nyithat bányát, mert súlyosan veszélyeztetné Pécs és környékének az ivóvíz ellátását, valamint roncsolna jelentős természetvédelmi területeket.

Az ÖPE még a múlt pénteken jelentette be azt sajótájékoztatón, hogy a hírek szerint 2021-re újra kinyithatna a pécsi uránbánya, a közelmúltban  ugyanis újra kezdeményezte az uránbánya nyitásához szükséges engedélyek kiadását a Magyar Urán Zrt. Kővári János, az ÖPE elnöke a kormány által kiemelt jelentőségű céggé nyilvánítotott Magyar Urán Zrt. Tervéről azt mondta, hogy a kezdeményezést az ÖPE teljes mértékben elutasítja, hiszen többek között Pécs ivóvízbázisát fenyegetné az uránbánya.

Ahogyan ugyanis a cég beadványéban is olvasható, az uránbánya 10 százalékkal csökkentené a tettyei ivóvízbázis vízhozamát, közölt Kővári János a múlt heti sajtótájékoztatón. Amiatt a Tettyét választották a tájékoztató színhelyéül, mert annak északi részén található kút stratégiai szempontból fontos: gravitációs elven működik,  így szolgáltatja a vizet a pécsi háztartások egy részének, de például áramszünet esetén szinte mindenkinek. Sőt, ha a bánya újra nyitna, a tortyogói és a pellérdi ivóvízbázis is veszélybe kerülhetne. A terv az ugyanis, hogy a kitermelt hulladékot ott helyeznék el, amelynek révén viszont akár még sugárzó anyag is kerülhetne a pécsiek ivóvízébe, így Kővári.

A bánya 40 évig működhetne, a csúcsban kb 400-500 embernek adna munkát, többségükben vájároknak ugyanakkor a leendő rekultiváció is kb. 40 évig tartana, azaz a mai számok alapján mintgy 40 milliárd forintba kerülne, márpedig egyelőre erre ígéretet egy stratégiaileg kiemelt cég sem tehet meg felelősen anélkül, hogy ennek a pénznek a 40-80 év múlva szükséges meglétéről ma nem gondoskodna. Végül azt is mondta az ÖPE pécsi városházi képviselője a Szabad Pécs kérdésére, hogy egyelőre nem hozták azt nyilvánosságra, hogy melyik bányászati módszerrel terveznék az uránkitermelést, ami pedig újabb aggasztó körülmény ebben az ügyben.

KategóriákMETÁL