A miniszterelnök igazából semmi újat nem mondott kedden Vajszlón, baranyai kampánykörútján, de az nagyon is beszédes, hogy egy határmenti térségben mennyit beszélt a ?migránsozás? rovására is arról, hogy menjenek el szavazni az emberek. Orbán előtte Harkányban járt, az önkormányzatnál tárgyalt, onnan ment át konvojával Vajszlóra. És ott volt egy megjegyzése Tiffán Zsoltról is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A szavazásra buzdító beszéd is azt, a Szabad Pécshez is eljutott pletykát valószínűsíti, hogy a Fideszben attól félnek, hogy a párt előrejlezett, magas fölénye elolvadhat, egyrészt az országban uralkodó félelem miatt eleve a Fidesznek látszólag kedvező, de nem helyes adatok miatt, másrészt amiatt, mert attól tartanak, hogy a fideszes szavazók egy része annyira biztos a kormánypárt sikerében, hogy távol marad. Így hát nem is a korábbi szállóigéjét ismételte meg Orbán, nem azt kérte, hogy mindenki hozzon magával még egy embert, hanem azt, hogy minden ismerősüknek, rokonunknak szóljanak, és biztassák őket a szavazásra, mert baj lehet, ne higgyenek a ?fölméréseknek”

A térség jelenlegi országgyűlési képviselőjéről, Tiffán Zsoltról is beszélt, a villányi politikus-borász nevének említése nélkül. Mint ismert, Tiffán a saját Facebook-oldalán több vitatott kijelentést is tett, de ezek nagy része politikai ellenfeleiről szólt, a legnagyobb vihart azonban akkor kavarta, amikor azt írta saját, meg nem nevezett baranyai (?) párttársaira, a miniszterelnököt megszólítva posztjában, hogy Viktor, vedd már észre, ezek maffiózok! Hogy emiatt-e, nen tudjuk, de Tiffán Zsolt ezt követően újra nem kapta meg azt a bizalmat a Fidesz országos vezetésétől, hogy ő legyen ismét a Baranya 4-es választókerületében az országgyűlési képviselő-jelölt 2018-ban. Helyette jelölték Nagy Csabát, a baranyai önkormányzat elnökét.

 

 

A Szabad Pécs Facebook-oldalán átvette Berkecz Balázs (Együtt) vjszlói élő közvetítését, ezt a videót láthatják itt is

 

Orbán Viktor azt mondta:

?Azt is láthatják, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy új jelölttel próbálkozunk. A helyzet az úgy fest, hogy nem véletlenül szokott az ember jelöltet cserélni vagy váltani. Nyilván, az új jelölthöz mindig több reményt fűz.”

KategóriákMETÁL