Fekete kerettel, a működés éveit mutató hatalmas 80-as számmal a címlapján jelent meg szerdán a Magyar Nemzet. Utoljára. Egyelőre legalábbis biztosan. Mint lapunk is beszámolt róla, Simicska Lajos tulajdonos úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a Magyar Nemzetet, és kedden adják ki a nagy múltú, konzervatív, polgári napilapot.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az utolsó lapszám példányai már kora reggel elfogytak a legtöbb árusítóhelyen, de volt ahol még délelőtt is tudtak vásárolni néhányan.
A Szabad Pécs szerkesztősége ezúton is kifejezi szomorúságát a történtek miatt, és szolidaritást vállal a Magyar Nemzet és a kedden éjfélkor adását beszüntető Lánchíd Rádió munkatársaival.
Ugyanakkor abban reménykedik, hogy előbb-utóbb, minél hamarabb minden kolléga munkát talál majd. Abban reménykedünk, hogy a közeli jövőben a lap valamilyen formában tovább tud élni, fent tud maradni, a szerkesztőségnek legalább egy része együtt tud maradni, és azt tenni, amihez ért, amihez nagyon ért: újságot csinálni.
A Magyar Nemzet megszűnésével nem csak egy lappal lett kevesebb a magyar médiapiacon, nem csupán a magyar sajtótörténet egyik legjelentősebb és legfontosabb fejezete zárul most le, de egy egész ország veszít vele, sokszorosan.
?Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. közleménye
A Magyar Nemzet finanszírozási problémái miatt, a tulajdonosok döntése alapján 2018. április 11-től a kiadó beszünteti médiatartalom-szolgáltatási tevékenységét, így megszűnik a Magyar Nemzet napilap és annak online verziója, az mno.hu.
A 80 évvel ezelőtt alapított Magyar Nemzet napilap utolsó nyomtatott száma holnap, 2018. április 11-én jelenik meg.
Kiadó: Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.
Budapest, 2018. 04. 10.”
Lukács Csaba Vége című vezércikkében így ír:
?Soha nem jó, ha a sajtó önmagával foglalkozik, de néha elkerülhetetlen. A mostani is ilyen helyzet: alig másfél évvel élte túl a Magyar Nemzet a Népszabadságot – a magyar nyomtatottsajtó-piac a két legfontosabb politikai napilapját veszítette-veszíti el rövid idő alatt. Ez akkor is tragikus, ha évek óta tisztában vagyunk azzal, hogy világszerte válságban van a műfaj – az olvasók egyre kevésbé keresik a frissen nyomtatott újságpapír semmivel össze nem keverhető illatát, ehelyett számítógép monitorán vagy okostelefonok képernyőin olvassák a híreket, amelyekért viszont (egyelőre?) nem akarnak fizetni. (?) Különösen nehéz akkor a sajtó élete, ha a piac nem is működik igazán. Ha a hirdetők félnek hirdetni, a terjesztés akadozik, vagy egyszerűen kitiltják a lapot egyes standokról. És akkor még nem is beszéltünk a politikai nyomásról vagy arról, hogy adófizetői forintokból fizetett állami alkalmazottak nem válaszolnak a feltett kérdéseinkre. És félnek az interjúalanyok is, egyre többször egyáltalán nem vagy csak név nélkül hajlandók nyilatkozni. (Pár napja, egy tavaszi késő délutánon bámulatosan jól működött a magyar közigazgatás: hiába voltunk bőven a hivatalos munkaidőn túl, két óra alatt kirúgtak egy kormányzati alkalmazottat, mert a neve kapcsolatba került velünk.) Az utóbbi időben elég sok hasonló dolgot tapasztaltunk ahhoz, hogy levonjuk a következtetést: itthon nem jó irányba mennek a dolgok, és egy félelem által vezérelt világ felé tartunk öles léptekkel. (?)?
A Magyar Nemzet online kiadása, az mno.hu nem frissül többé, az írások azonban – csakúgy mint végül a Népszabadságnál is történt – archívumként lesz elérhető csupán a továbbiakban. Huszonnégy órán belül hallgatott el a Lánchíd Rádió (zeneszolgáltatás még van), kapcsolták le a villanyt a napilap szerkesztőségében, és álltak át stand-by üzemmódra az online szerkesztőségél. A magyar politikai napilapok piacán így egyelőre versenytás nélkül maradt a Népszava, és működik, eldöcög a Magyar Idők és a Magyar Hírlap. Utóbbi kettőből nem, hogy lehetett még kapni szerdán Pécsett kora reggel és délelőtt, de (megnéztük), még este hat és nyolc közt is halomban álltak a különféle boltokban és újságosoknál.
Abban pedig – és nem véletlenül hagytuk ezt a részt utoljára ?, hogy az utolsó lapszámban a (második) Magyar Nemzet-alapító Pethő Sándor dédunokája (és Pethő Tibor, a lap egykori újságírójának unokája), a Magyar Nemzet egyik újságírója, színikiritikusa, Pethő Tibor is személyes cikkben emlékezett és köszönt el, van valami egyszerre szép és bizarr, hideglelős és lúdbőrözős, és példaértékű. Minden tiszteletünk!
? (?) A méltatlan történelmi helyzetek fogságából a Magyar Nemzet előbb-utóbb mindig kiszabadult. Ne feledjük, azért is, mert szerencsére akadtak olyan munkatársak, akik hittek a változás lehetőségében, hogy Pethő Sándor lapja visszanyeri régi fényét. Ugyanebben hittünk mi is, amikor 2015. február 6-án, ezen a groteszk, csúfondáros eseményekben bővelkedő napon megszabadulva az egyre fojtogatóbb gyámkodástól, új munkatársakkal kiegészülve visszatértünk hagyományainkhoz. Szellemünk kifejtésének e lap hasábjain, ahogy Pethő Sándor írta 1938-ban, ettől a pillanattól kezdve valóban nem volt más korlátja, ?mint tulajdon lelkiismeretünk, tehetségünk és meggyőződésünk?.
A Magyar Nemzet 2015 tavasza óta ostromlott várhoz hasonlított, a hatalom a nagy múltú lap elpusztítására törekedett. Munkatársait máig hívogatták a kormányzati sáncok védelmében dolgozó orgánumoktól, arra biztatva őket, hagyják ott az újságot. Ígértek vagy fenyegetőztek, ahogy éppen dukált. Mi lassan megszoktuk a ránk rakott terhet. Megtanultunk árnyékban élni. Ahogy lapunk legendás színikritikusa, Mátrai-Betegh Béla írta a hetvenes években: ?Ezerszerte inkább árnyékban élni, mint kiszáradó, elkérgesedő érzelmekkel sütkérezni a napos oldalon, kíméletlen, erőszakos, kegyetlen és elvakító fényben.?
A fájdalom belső szava most, az utolsó szerkesztőségi munkanapon, mindennél erősebb. Mégsem búcsúzunk. Elhallgatni sem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi ?gazdánk? az olvasó. Akit nem hagyhatunk cserben.?
19? Lapot!
