Keresztre feszített játékmackó, megöregedett Pinokkió, átmosott (halálra szórakoztatott) agy, dínólábon tűsarkú cipő, embergyereket előállító, meg agyat összepréselő gépmonstrum – ennél extrémebb kiállítás biztosan nem lesz ezen a nyáron a Balaton partján. Nem horror, de kijár a 18-as karika.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A tizennyolcas karika komoly, vagy ez is csak a meghökkentés része? – kérdezem az alkotótól, Csiszár Zsolttól.
? Nem vicc. Azt akartam vele jelezni, hogy érettnek kell lenni a szobraim befogadásához, üzenetük megértéséhez – feleli. – Itt van mindjárt a keresztre feszített játékmackó; egy 8-10 éves gyereknek ezt hogyan magyaráznánk meg?
?Az erőszak és háború gyermekáldozatinak emlékére? – írta alá magyarázatként a ?kis? Csiszár.
Csiszár Zsolt édesapja Csiszár Elek festőművész, Siófok díszpolgára. Az ifjabbik Csiszár a lehető legváltozatosabb anyagokkal dolgozik (kő, fa, polisztirol, textil, ytong, purhab, csemperagasztó, spárga, üveg), a lényeg, hogy az elkészült alkotás minél inkább meghökkentsen. Elvégre extrém szobrokat készít.
Azt mondja, ?megfelelni semmilyen elvárásnak nem akarok, a megfelelés kényszere egyáltalán nem hajt, slágergyárossá nem szeretnék válni.?
Nem is válik, pedig ez már a harmadik siófoki tárlata (nyár végéig látható a Kálmán Imre Kulturális Központ kiállításaként, az egykori könyvtár emeletén), a huszonhétből tíz vadonatúj alkotás, ilyen a kereszten lógó mackó is, szívecskével és cipőnyommal a mellén.
?A kismackó a gyermekiség, a kereszt a brutalitás; nem csak a háború gyermekáldozataira gondoltam, hanem például a gyermekbántalmazásokra is? – magyarázza az alkotó, noha nem akarja extrém szobrait túlmagyarázni.
?Indítson el egy gondolatot benned, ennyi a célom – mondja. – Pendítsen meg a lelkedben valamit?.
A pendítés, látva a műveket, garantált. A tárlat címadó alkotása például, a Halálra szórakoztatva, alias Médiaterror. ?Ez egy, immár a médiának teljesen kiszolgáltatott agy? – mutat egy emberi fejre, amiből csövek, vezetékek lógnak ki, miközben egy képernyőre mered.
Az alkotó, Csiszár Zsolt
?Akit a média a hatalmába kerít, annak mindenféle érzelmére hat, mindent kiöl, nem marad önálló gondolat, csak amit beletöltenek a helyére? – vélekedik.
? Ez lesz?
? Nem. Ez van! Reklám, valóságshow, brutálhíradó, folyamatosan mossák az agyat, az én figurám fejéből már elvágva lógnak a vezetékek, vele már elérték a célt, vele már nincs gond?
Nem messze onnan egy megöregedett, szürke, porlepte Pinokkió nézi szomorúan színes gyerekkori fényképét, a marionettdrótok elvágva lógnak, nincs már, aki mozgassa – magányos és szomorú. És van itt egy dínóláb is, tűsarkú női cipőben, a dínókarom kilakkozva, strasszkővel díszítve, amivel az alkotó a sznobériát figurázná. Ronda, hideg-rideg, olajos, komorfekete gép dob ki magából egy sorszámozott csecsemőt. ?Errefelé tart a világ, már nem lehet messze az ember-előállító automata? – kommentálja Csiszár Zsolt. De még ezen is túlmegy. A kóma egy ketrecbe zárt kiáltás, az egész emberfej egy óriási száj. A szépség és a szörnyeteg is egy rút gépmonstrum, csak az nem embergyereket, hanem emberi agyat állít elő, majd azon nyomban préseli is össze.
Ifjabb Csiszár úgy látja, hogy az ember létrehozta a gépet, az meg összepréseli az agyát, majd rá is kérdez: ?Melyik is a szépség, és melyik is a szörnyeteg??
A Világszép Samantha egy koporsóban porladó csontváz, kezében porosan, pókhálósan is jól kivehető tükröt szorongatva. Valaha akár világszép is lehetett.
?Ahogy a fáraók az aranyukat, magával vitte a sírba a tükrét, de akárki is volt és bármekkora hatalommal bírt, mindenki ugyanígy végzi, ezt akartam megmutatni, az elmúlást, a talmi csillogást? – így a siófoki alkotó.
Aki azt mondja, nem horrort állít ki, hanem a világunkat mutatja meg, ahogyan ő látja; márpedig ő ilyennek látja, ilyen sötétnek a jövőnket. Egy kis pozitívumot, reménysugarat mintha mégis becsempészne, mégpedig a Kómánál, a ketrecbe zárt sikolynál.
Ha jól megnézzük ugyanis, van egy kis rés, egy folytonossági hiány a rácson?
19? Lapot!
