A szélsőséges ifjúkori megnyilvánulása miatt országosan elhíresült pécsi Nemes Balázs (aki nagyon megbánta már azt, amit tinédzserként mondott) lesz az egyik kihívója a Momentum elnöki tisztségét jelenleg betöltő Fekete-Győr Andrásnak – írta meg a hírt az Azonnali. A napokban az LMP-s országgyűlési képviselő Ungár Péter résztulajdonába került portál megírta, hogy Fekete-Győrnek egy másik párttársával, Dukán András Ferenc korábbi elnökségi taggal is meg kell küzdenie a posztért. Nemes Balázs érdeklődésünkre megerősítette a Szabad Pécsnek, hogy valóban elindul az elnöki tisztségért.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az ugyanis biztos, hogy kilenc nap múlva dől el az, ki lesz a Momentum elnöke a következő két évben, de az értesülés alapja momentumos belső levelezés. Az Azonnali találóan megjegyzi, hogy a június tizedikei tisztújítás után is szakállas elnöke lesz a Momentumnak (lásd a fotón, miért is).
Nemes Balázs egyébként a Momentum pártalapítói közé tartozik, illetve indult április 8-án Baranya 1-es számú választókerületben egyéni képviselőjelöltként – ő sem lépett vissza, mint több más ellenzéki párt jelöltje, ennek ellenére is nyert végül a független Mellár Tamás, mint az ismert.
Az Azonnali megemlített egy, Nemes Balázs által írt belső üzenetet, amelyben a cikk szerint arról beszélt a pécsi politikus, hogy látja a szervezet előnyeit és problémáit, a legfontosabbnak pedig a vidéki alapszervezetek, ezen belül is az egyetemvárosokban működő alapszervezetek felfuttatását tartja. Sőt, egyfajta kortesbeszédet is tartott rögtön maga mellett, mivel azt írta, hogy ebben van tapasztalata, hiszen ő vezeti a pécsi alapszervezetet. Programjából hnéhány pontot kiemelt: fontosnak tartja a bizalmat egymás között, s hogy a hibáknak legyenek következményei.
Önbecsapás szerinte a Momentum részéről azt hangoztatni, vagy azt gondolni, hogy ők egy országos párt (tagjai) lennének – szerinte ezen valójában még sokat kell dolgozni: a cél az, hogy legalább minden megyeszékhelyen legyen működő alapszervezet. Illetve úgy gondolja, hogy a Momentum formailag profin kommunikál, a tartalmat tekintve azonban előre kell lépniük. Vagyis szerint nem ok nélkül kritizálják emiatt a Momentumot Úgy vélte, a Momentumnak nincs egyértelmű politikai víziója, amin változatni kell.
Nemes Balázs lapunk megkeresésére nem csak azt ismerte el, ogy valóban indulni kíván az elnöki tisztért, de azt is, hogy a párt belső rendszerén tényleg írt egy olyan levelet, amelyben a fentieket mondta.
És az is igaz, hogy a Fekete-Győrhöz hasonlóan budapesti Dukán András Ferenc a harmadik lehetséges pártelnök-jelölt, aki a csepeli alapszervezetet vezette korábban.
A ?kis Orbánnak?, avagy Orbán Viktor pandantjának is tartott Fekete-Győrnek tehát valóban két kihívója lehet majd június 10-én, a tisztújításon. Nemes Balázs kérdésünkre, hogy előfordulhat-e, hogy a párt arcának is mondható Fekete-Győrt leváltják, azt mondta, hogy szerinte háromesélyes a küzdelem.
Az Azonnali Dukánról azt írta, hogy ő harciasabb programmal köszönt be: szerinte nem tart jó irányba a budapesti olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezésével ismertté vált párt, és veszít a mozgalmi erejéből és a hitelességéből, ennek pedig nem más az oka, mint a centralizáció. Ő egy bátor mozgalmat képzelt el, ami nem fél megosztó kérdésekben is egyértelmű állásfoglalásokat tenni, alulról építkezik és az őszinteséget képviseli. Az ő szavait is egy momentumos belső fórumról kapta meg az Azonnali.
?Nem építhetünk mozgalmat, ha olyan egyszerű kérdésekre se vagyunk hajlandóak válaszolni, hogy mit gondolunk az Orbán-kormányról? ? idézte a lap Dukánt.
Fekete-Győr Andrásról pedig azt írták, hogy az újbóli indulása bejelentésekor – szintén egy belső fórumon – arról beszélt, hogy két év elnökség és a kampány után végre volt ideje pihenni, és átgondolni a dolgokat. Elmélyülés, megismerés, újratöltődés, tervezés, továbbmenés, ezel voltak a jelszavai.

19? Lapot!