De mi lesz Csizi Péter elhíresült pécsi külsős tanácsadó bizottsági elnöki székével? Vajon megkaphajta azt a legyőzője? És összefognak a baranyai parlamenti képviselők? Legalább az ellenzékiek? Ezekre a kérdésekre is válaszolt a Szabad Pécsnek a sajtótájékoztatója után a csütörtökön a Mindenki Pécsért nevű egyesület és mozgalom elindítását bejelentő Mellár Tamás. Sok rövid videó a cikkben. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



FRISSÍTÉS Péntek 9,55h

Páva Zsolt cáfolja, hogy tárgyaltak volna

Páva Zsolt, illetve nevében a városháza cikkünk pontosítását kérte.

Páva Zsolt ugyanis nem nevezné tárgyalásnak azt, hogy beszéltek Mellár Tamással.

 

Azt írták, hogy

?]A valóság az, ami a cikkbe ágyazott harmadik videóban is elhangzik, hogy Mellár Tamás a választások óta egyszer találkozott Páva Zsolttal, amikor felmerült a jövőbeli egyeztetések lehetősége. Ez az alkalom azonban nem egy előre egyeztetett megbeszélés volt, hanem a nyilvános Élet Menete holokauszt megemlékezésen került rá sor, amikor is mindössze annyi történt, hogy Mellár úr jelezte Polgármester úrnak, hogy majd fel fogja keresni. Közöttük tárgyalásra, megbeszélésre ez idáig nem került sor.?

 

Korábban írtuk

A legfontosabb bejelentés a csütörtöki sajtótájékoztatón az volt, hogy Mindenki Pécsért néven egyesületet és mozgalmat indít Mellár Tamás.

 

 

 

Jobboldali, keresztény ember, aki egykoron Fidesz-közeli volt

Mint ismert, a jobboldali pécsi közgazdász egyetemi professzor, aki a Századvég kutatási igazgatója és a KSH elnöke is volt, áprilisban függetlenként, de tíz párt, köztük az MSZP és a DK támogatásával jutott be egyéni képviselőként az új magyar parlamentbe.

 

 

Függetlenként a T. Házban, még a frakcióban is

Ezzel ő lett az egytelen független képviselő, és megkapta a parlament gazdasági bizottsága alelnöki székét is. Az is ismert, hogy Mellár Tamás végül egy parlamenti párt, az MSZP-vel szövetségben a T. Házba jutó Párbeszéd frakciójának a tagja lett, mert egy liberális képviselő kilépése után csak egy plusz külsős emberrel tudott megalakulni a frakció. Mellár Tamás ugyanakkor továbbra is független képviselő, nem köti a frakciófegyelem, viszont a frakció tagjaként szélesebbkörű jogosultságokkal rendelkezik, mint amiket frakció nélküli független képviselőként gyakorolhatott.

 

 

 

A mozgalom csak fórum, de szeretnék meghódítani Pécset

Mellár Tamás hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy egy civil fórumot kíván alakítani az egyesülettel és a mozgalommal, amit vélhetően ő fog vezetni. Szeretnék, ha fordulat jönne Pécsett, és független polgármestere lenne a városnak, amire az ő saját sikeres példája lehet egy minta, de az is biztos, látva Hódmezővásárhely esetét, hogy az önmagában, hogy a polgármester független, nem lesz elég, ezért azt szeretnék, ha ez a formálódó civil közösség nem csak egy esélyes független polgármester-jelöltet, de hasonló képviselő-jelölteket is megtalálna jövő őszig Pécsett. Ehhez van szükség az egyesületen túl a mozgalomra, és folyamatos találkozásokra, fórumokra.

 

 

A mozgalom ősszel indul majd el igazán, és három pillére épül.

I. Helyi Ügyek Parlamentje: vitafórum, az állampolgárokat érintő legfontosabb ügyeket lehet majd itt megbeszélni

II. Civil Akadémia: előadások neves szakemberektől, híres emberektől, közéleti szereplőktől, fontos kérdésekről, érthető formában

III. Vállalkozói Szalon: cégvezetők, vállalkozók gazdaságban érdekelt szereplők  közös gondolkodása Pécs fellendítése érekében

 

 

 

A munkát egy tanácsadó testület segíti.

Tagjai:

Ágoston Zoltán író, a Jelenkor főszerkesztője

Balogh Robert író-újságíró

Bod Péter Ákos közgazdász

Getto Tamás építész

Hetényi János építész, borász

P. Horváth Tamás író

Pentz Mihály vállalkozó

Péterffy Attila vállalkozó

Polyák Gábor médiakutató

Szűcs Orsolya jogász

Törőcsik Mária közgazdász

Zeller Gyula közgazdász

 

 

FRISSÍTÉS 18.40h

 

A Fidesz pécsi elnöksége Mellár Tamás sajtótájékoztatója után sajtóközleményt adott ki. Nekünk ugyan nem küldték el, de lemásoltuk az egyik lakájmédia-oldalról, hogy úgy tűnjék, a Fidesz pécsi elnöksége ezúttal jól elvégzett egy feladatot, illetve hogy tájékoztassuk a nyájas olvasót arról, mit reagáltak. A közleményt változtatás nélkül olvashatják.

A címe

Mellár Tamásról lehullt a lepel! Valójában egy kapzsi köpönyegforgató báb

?Mellár Tamásról pár héttel a választások után végérvényesen lehullt a lepel. Politikai pályafutásának védjegye a kapzsiság, a köpönyegforgatás és az emberek megtévesztése. Mellár Tamás arcátlan kétszínűségről árulkodik mandátumának átvétele óta minden egyes megnyilatkozásával.

Míg a kampányban csak saját korábbi véleményével szemben tett kijelentései szajkózásával csapta be a választók jó részét sikeresen, ugyanezt most már a Parlamentben elvbarátai felé is megteszi pénz és pozíciók érdekében.

Mellár megtéveszt és becsap mindenkit, amerre csak jár. Pécsett egy pártoktól, politikától független, úgynevezett civil, a pártérdekek felett álló professzor álarca mögé bújik. Közben az Országgyűlésben pénzért cserébe vigyázzba áll a pártérdekeknek, baloldali frakció zászlaját tartja a magasba és pártszíneket képvisel jól fizető, új pártjától kapott pozícióiban is.

Mára véglegesen lehullt a lepel Mellár Tamásról.

Nem a pécsiek érdekének civil képviselete miatt indult a választásokon, hanem a politikai haszonszerzés, a pozíciók és a pénz, valamint a baloldali pártok alázatos kiszolgálása motiválta!

Felszólítjuk Mellár Tamást, hogy fejezze be megtévesztő, álságos viselkedését, tisztelje választóit!?

KategóriákMETÁL