Persze, nem biztos, hogy azért kapják a plusz pénzt, mert nagyon magas százalékban szavaztak ?Viktorékra?, vagy mert Nagy Csaba az első alkalommal még visszaszámolni is segített a kormányfőnek, hanem mert szükség van a pénzre a régóta tervezett szennyvízprogramhoz és a helyi ipari park felújításához.

A cikk a hirdetés után folytatódik



 A legfrissebb Magyar Közlönyben hirdették ki ugyanis azt a kormányhatározatot, amelyben szó esik ?Vajszló Nagyközséget érintő infrastruktúra fejlesztése érdekében szükséges források biztosításáról?. Az Orbán Viktor aláírásával kihirdetett kormányhatározat szerint az önkormányzatok támogatása fejezetből Vajszló 2 milliárd 400 millió forintot kap, egyszeri átcsoportosítással, azonnali hatállyal.

 

Mint ismert, Orbán Viktor kétszer is járt Vajszlón a közelmúltban, ELŐSZÖR még a választás hajrájában, amikor volt a híres visszaszámolás Nagy Csabával, majd MÁSODSZOR nem sokkal a választási győzelem után, úgymond hálából a magas részvételért és a sok, a Fideszre leadott szavazatért.

 

 

 

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Vajszlónak külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, támogatói okirat alapján nyújtanak legfeljebb 400 millió forint támogatást az ipartelepének teljes körű felújítása érdekében, valamint legfeljebb 2 milliárd forint támogatást egy, Vajszló központtal megvalósuló szennyvízelvezetési beruházásra.

 

 

Mindezeken túl az emberi erőforrások miniszterének dolga lesz, hogy megvizsgáltassa, hogy a már eltervezett vajszlói tanuszodát (25 méter helyett) 33 méteres medenceként is megépíthetik-e. Orbán Viktor a második vajszlói látogatásakor mind a három ügyet szóba hozta, ígéretet tett arra, hogy ezekben az ügyekben eljár. Mint a hír mutatja: meg is tette. 

KategóriákMETÁL