Valós veszély, hogy nem lesz tiszta, vezetékes ivóvíz minden magyarországi nagyvárosban, avagy a szolgáltatásban folyamatosan fennakadások lesznek, már ha a korábbi és jelenlegi állami finanszírozás folytatódik, és a kormány nem lép a megoldás irányába, jelentette ki hétfőn Pécsett Keresztes László Lóránt. Az LMP társelnöke a pécsi városházán az ő képviselői székét megkapó LMP-s képviselővel, Kóbor Józseffel tartott sajtótájékoztatót az ország jövő évi költségvetéséről és a közszolgáltatásokról, azon belül is kiemelten a közösségi közlekedés finanszírozásáról.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Merthogy azzal is komoly bajok vannak Keresztes László Lóránt szerint. Kiváltképpen a nehéz anyagi helyzetben lévő Pécsett, de még mellette másik 5-6 magyarországi városban, amelyek maguk oldják meg a helyi közösségi közlekedés megszervezését. Az LPM egyik társelnökének a közelmúltban megválasztott pécsi politikus úgy látja, hogy ezek a városok egyre nehezebb helyzetben vannak. Pedig lenne megoldás szerinte, olyannyira, hogy neki van egy korábban kidolgozott átfogó közzösségi közlekedési átszervezési javaslata, amelyet elmondása szerint minden fontos szakmai és dolgozói szervezet támogat, de a kormány érdemben nem foglalkozik vele. Ahogyan például az LMP összes, a jövő évi magyarországi költségvetési módosító indítványát is leszavazták már parlamenti bizottsági szinten – azaz a T. Ház elé sem kerülhetnek. Miközben több magyar nagyváros költségvetése recseg-ropog amiatt, hogy a kötelező közszolgáltatások finanszírozása nem teljesen megoldott.
A Szabad Pécs azon kérdésére, hogy az átfogó közösségi reformtervezet mellett van-e, volt-e olyan megoldási javaslata az LMP-nek, amely például Pécs esetében azonnali megoldást nyújthat, hiszen azt látjuk, hogy emelték a viteldíjakat, és már rövid távon is problémát okoz a korábbi mértékű közösségi közlekedési finanszírozás a pécsi önkormányzatnak. Keresztes László Lóránt úgy felelt, hogy ez csakis kormánydöntés útján lehetséges, hiszen a budapesti közösségi közlekedés finanszírozásához hasonló, arányos finanszírozás vidéken rengeteget segítene, erről korábban helyben és a Parlamentben is beszélt ő is és az LMP más képviselői is. A változáshoz szerinte a pécsi városvezetés támogatása, a kormánynál való sikeres lobbija is szükséges lett volna, de nem látott erre vonatkozó szándékot, amikor a pécsi közgyűlésben beszélt az ügyről.
Egyelőre nem lesz közösségi közlekedési szervezet, közös bérletekkel
Az LMP beadta a költségvetési módosító javaslatot (kb. százhatvan másik helyi üggyel kapcsolatos mellett) egy közösségi közlekedési szervezet kialakítására (sok fontos és előnyös változás mellettt pl. tarifaközösség lenne benne, közös bérletekkel a nagyvárosok és az agglomerációjuk települései között), de ezt is leszavazták már bizottsági szinten.
Tizenöt év, és nem lesz rendes ivóvíz?
A közösségi közlekedéshez, mint fontos és kötelező közszolgáltatáshoz hasonlóan beszélt a vízszolgáltatásról és a víziközmű hálózatok rég szükségessé vált, de elmaradt átfogó rekonstrukciójáról is Keresztes. Arra utalt, amit már egy parlamenti felszólalásában is említett, hogy vizes szakmai szervezetek szerint tizenöt éves távlatban több ezer milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy működjön a legfontosabb közszolgáltatás, az ivóvízellátás és a csatornaszolgáltatás. Vagyis nem csodálkozhatunk azon, ha szépen lassan összeomlanak a vidéki közszolgáltatások, a közösségi közlekedés vagy a vízszolgáltatás. Döbbenetes Keresztes szerint, de úgy véli, ki kell mondani, hogy 15 éves távlatban nincs biztosítva az, hogy folyjon a víz a csapból.
Az atomtemető ügyében Hargitai bátrabb volt Bánkinál, Hoppálnál, Nagynál
A Pécs mellé tervezett atomtemető ügyében is interpellált a Parlamentben Keresztes László Lóránt, amire egy szerinte semmitmondó államtitkári választ kapott. Sajnálatosnak, de nem meglepőnek tartotta, hogy ezt a választ elfogadta, megszavazta Bánki Erik, Hoppál Péter és Nagy Csaba is, viszont megemlítette, hogy Hargitai János tartózkodott, ami már-már bátor lépésként is értelmezhető a NER-ben. Keresztes ezért arra kérte Hoppál Pétert, hogy az ellenzék, közte az ő személye folyamatos bírálata helyett inkább a választókerületében élők érdekeiért álljon ki és azt képviselje, ne feküdjön le szinte minden egyes kérdésben azonnal és szolgai módon a kormánynak.
Nem nyilatkoznak az Ungár-Werber-ügyről
Keresztes László Lóránt nem kívánt érdemeben nyilatkozni sem az M1 Híradójának, sem a Szabad Pécsnek a kérdéseire az Ungár Péter-Ron Werber-ügyről. Mint ismert, a Magyar Narancs egy nem nyilvánosnak szánt, de kiszivárgott LMP-s videófelvételt közölt a múlt hét végén, amelyen Ungár Péter LMP-s politikus arról beszélt, hogy úgy írta alá az MSZP után az LMP-hez elszegődött politikai tanácsadóval megkötött tanácsadói megbízási szerződést, hogy ő tisztában volt azzal, hogy abban a pillanatban neki még nem lett volna joga azt aláírni, viszont Werber azt hihette, hogy egy jogszerű szerződést írnak alá.
A kérdésekre Keresztes László Lóránt annyit mondott, hogy szerinte nem jó taktika a sajtón keresztül üzengetni, nyilatkozni egy olyan ügyben, amellyel kapcsolatban még jogvita van folyamatban, ennek a kérdésnek a bíróságon kell eldőlnie. Azt hangsúlyozta többször is, hogy az LMP demokratikus, az alapvető elveket és jogszabályokat betartó, és a legátláthatóbban működő párt, ahol minden vitás ügyet kivizsgálnak – bár nem mondta ki, de ezzel utalt arra is, hogy vizsgálat indult vagy fog indulni Ungár Péter kijelentései miatt is.

19? Lapot!