Az új futballpálya viszont a legjobb esetben is csak jövő év végére készülhet el az információink szerint Orbán Viktor személyes jóváhagyása után idén megítélt 4,6 milliárdos kormányzati támogatásból. A szinte már dzsungelre emlékeztető régi pálya bontását viszont már hetekkel ezelőtt elkezdték. Kedden kiírták a teljesen nyílt építészeti tervezési közbeszerzési eljárást is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Szabad Pécs értesülése szerint még ebben az esztendőben, a hideg téli időjárás beállta előtt befejezik a százéves pécsi klub, a PVSK atlétikai pályájának a felújítását.

A kedden a PVSK által építészeti tervezésre szóló, az európai közbeszerzési értesítőben megjelent ajánlattételi felhívása is teljesen nyílt pályázat. Sőt, a PVSK – nem szokványos módon, de példásan – a könyvvizsgálót is így választja ki, ahogyan a műszaki ellenőri feladatokra is már kiírták a pályázatot.

A klubnál tudomásunk szerint azt remélik, hogy az új futballpályával is elkészülhetnek majd jövőre. Egyik oldalon lenne fedett lelátó, amennyire tudjuk, és remélhetően NB II-es mérkőzések játszására is alkalmas lesz a leendő létesítmény.

Mint megírtuk korábban, a patinás pécsi klub létesítményfejlesztésre 4600 millió forintot kapott egy kormányhatározat szerint. Azt tudomásunk szerint Orbán Viktor személyesen hagyta jóvá, nem csupán az ilyen kormányhatározatokra amúgy jellemző módon szerepel az előterjesztőként is nevesített miniszterelnök aláírása a dokumentumon.

Orbán Viktor amúgy is tett gesztusértékű lépést a PVSK irányába: tavaly szeptember 1-jén, az egyetem 650. évi jubileumi ünnepsége után, utolsó pécsi vizitjekor meglátogatta a  PVSK-t. A hírről a pécsi kötődésű Rákossy Balázs – akkor a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára – számolt be.

A PVSK létesítményfejlesztési koncepciója szerint a 2002-ben átadott atlétikapálya kap új rekortán borítást, a régi stadion elbontják, majd a helyén egy 800 fős fedett lelátót építenek a pálya mellé az egyik oldalra, kiszolgáló helyiségekkel.

A terv része egy labdarúgó munkacsarnok és egy, az egyéni sportágak (pl. judó, ökölvívás) szakosztályai számára használható edzőterem kialakítása is, nem beszélve régi, Verseny utcai sportcsarnok felújításáról.

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

 

 

KategóriákMETÁL