Többször is meg kellett néznünk a videót, amit a korábbi Együtt-politikus, Berkecz Balázs osztott meg a Facebook-oldalán, mert megvalljuk, nem is hosszú, nem is bonyolult, másodszorra és harmadszorra is ugyanazt láttuk, mégsem akartuk elhinni elsőre a képsorokat. Aztán később kiderült, hogy lehetséges, hogy az egyik legreálisabb forgatókönyvet láttuk egy probléma megoldására.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Frissítés 22.15h

Beszéltünk olyan szemtanúval, aki látta a különös esetet, és azt mondta, hogy talán ezen a rövid videón nem tűnik egyértelműnek, de a bácsi a motoros ággyal kísérőkkel közlekedett, egy hölggyel és egy kislánnyal, feltehetően a lányával és az unokájával, azaz valóban ő maga irányította az ágyat, de felügyelet mellett haladt el a pécsi belvárosban. Így viszont már az az eshetőség a legvalószínűbb, hogy a bácsi kezelésre érkezett vagy előzőleg kórházban feküdt, de vélhetően a saját speciális ágyán érkezett oda és távozott el onnan (esetleg a szintén nem messze lévő szociális otthon lakója). Az is lehet, hogy a család a közelben lakik, vagy az egyik nagy belvárosi parkoló felé mentek, és ott szálltak be az autójukba/szállító járműbe. A pécsi belváros szerkezetéből adódóan, és a betegszállítási rendszer bizonyos fokú rugalmatlanságából is következően nem elképzelhetetlen, hogy ez volt a legegyszerűbb és legreálisabb megoldás az ő helyzetükben, bármennyire is tűnik, tűnt ez a szituáció különösnek.  

 

Korábban írtuk

Azt látni ugyanis, hogy egy idősebb úr Pécs belvárosában egy motoros ággyal közlekedik, kel át a zebrán, majd halad a járdán. Hogy honnan és hová tart, az talány, de lehetséges és adódó magyarázatnak tűnik, hogy az egyik nem túl messzi kórházból jött, hiszen több is van abban az irányban, ahonnan érkezett a különös közlekedő. Viszont az ágy túl spécinek tűnik ahhoz, hogy egy magyar kórházban túl sok ilyen legyen (majd, ha Kásler emberminiszter rendbeszedi az egészségügyet, akkor talán), majd még el is engedjék korzózni vele a beteget (meg egyáltalán elengedjenek egy beteget így vagy megszökhessen). És az is feltűnő, hogy láthatóan nincs vele senki, azaz nem valami rendkívüli átszállításról van szó felügyelettel. Hogy ez mennyire veszélyes vagy szabályos, az minimum kérdéses. És, ha kórházból érkezett, ha nem (ami a valószínűbb), sejthető, hogy nem jókedvében döntött úgy, ilyen szürreális módon, ágyhoz kötve közlekedik.  

Az egyik kommentelő azt írta mindenesetre, hogy a képen látható Irgalmasok utcája, Rákóczi út, Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésétől nem messzi pécsi Kossuth téren is látta a bácsit elhaladni az ágyával, és úgy vette észre, hogy a férfi irányította azt távitányítóval. Reméljük mindenesetre, hogy az úr jól van, elérte a célját, bárhol is legyen az, és közben nem is történt baleset, és nem került senki kórházba, őt magát is beleértve.

 

 

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

 

 

KategóriákMETÁL