A cikk a hirdetés után folytatódik

Ez is felmerült az újságíróban kérdésként a csütörtöki pécsi Seven Hills International Film Festival, azaz a SHIFF sajtótájékoztatóján.
A fesztiválról és a háttérről még ma egy hosszabb cikkben számolunk be, de az egyik említett részlet olyan érdekes volt, hogy nem is húzzuk vele tovább az időt, közöljük, majd a fesztiválról külön írunk részletesebben.
Annyit azonban mindenképpen el kell mondani már most is, hogy a SHIFF szeptermber 3-9. közt lesz Pécsett, a fesztivál nemzetközi lesz, az elmondottak alapján, még ha hihetetlen szám is ez, több mint 3000 alkotást neveztek rá, 109 országból, így az előválogató zsűri nem lehetett túl könnyű helyzetben. A nemzetközi zsűri elnöke Ragályi Elemér operatőr lesz, aki számos ismert nagy nemzetközi produkciót, köztük Oscar-díjas alkotást is fényképezett.
Végül a három kategóriában – játékfilm, kisjátékfil és dokumentumfilm – 52 film került be a versenyprogramba, és a három kategória díj mellett a nagyjátékfilmeknél legjobb rendezőt, legjobb színészt és színésznőt is választanak, és a zsűrinek lesz egy különdíja is.
A vetítések mindhárom pécsi moziban lesznek, azaz az Urániában, az Apollóban és a Cinema Cityben is, de lesznek informatív vetítések is, különböző pécsi kávézókban is. Ezek egyikén vetítik le a Kommandó (videós korszakból: Fantom kommendó) című 1985-ös akciófilmet, a jelenleg hazánkban a legújabb Terminator-filmet forgató Arnold Schwarzenegger főszereplésével.
És ez egy olyan film, amelyben egy másik amerikai színész, Vernon Wells is szerepelt, aki vendége lesz a pécsi filmfesztiválnak. Ő ott lesz a Kommandó pécsi vetítésén.
A Szabad Pécs kérdésére Tóth László, a SHIFF fesztiválelnöke azt mondta, hogy tárgyaltak a Terminator-filmek producerével, Andy Vajnával a fesztiválról, és meghívták Pécsre vendégként. Említették neki természetesen azt is, hogy vetítik a Kommandót, de nem kaptak arra ígéretet, hogy beleférne egy pécsi kiruccanás a Terminátor, Arnold Schwarzenegger vélhetően igencska feszített programjába. Így csak reménykedhetnek ebben. Pedig, ha eljönne, akkor annál már csak egy dologban bízhatnának jobban a pécsi-baranyai mozi- és Schwarzenegger-rajongók: hogy a védjegyévé vált ?Visszatérek!? mondat is elhangzik majd a szájából.

19? Lapot!