Amióta Pécs város vezetősége gyakorlatilag gettósította a belvárosi kulturális intézményeket, azóta jószerivel csak néhány vendéglátó helyen történik igényes esemény. Éppen ezért is igyekszünk majd ezekről időről időre beszámolni. Tudósítónk a Szabadkikötőben járt, ahol a svájci Hornbox adott koncertet.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nem sokat lehetett tudni pécsi koncertjüket megelőzően a svájci Hornbox zenekarról. Van egy szerény honlapjuk, ahol néhány számukat lehet meghallgatni, és az együttesről készített fotókat megnézni. A zenekarról azonban, az együttes tagjainak nevén és fotóján kívül szinte semmilyen információ nincs föltüntetve. Az ismertebb zeneportálok nem adnak ki találatot a nevükre, Youtube-csatornájuk sincs. Mintha az interneten nem is léteznének.
Annál inkább léteznek a való életben. A kedélyes öregurakból álló csapat internacionális közösségi zenét játszik: a jazz-standardok alapjaira olvaszt balkáni, mediterrán és dél-amerikai motívumokat. Semmi eredetieskedés, semmi újszerűség, semmi avantgardista megnyilvánulás. Egy-egy játékosuk néha szólózik, ám ezekben a szólókban sincsenek kimagasló egyéni megoldások: paneleket pakolgatnak egymásra, mintha félnének, hogy egy-egy individualista megnyilvánulás megborítaná a buli egyensúlyát. Mert buli az volt, rendesen.
Nem játszottak saját számot, tulajdonképpen más ismert zenedarabot sem: improvizáltak felhőtlenül, de jól begyakorolva.
A nyilvánvalóan amatőr társaság kerülte az amatőrizmusokat, de a vérprofi megoldásokat is, kétségtelenül a szabad szórakoztatást tartották szem előtt. A héttagú együttesből hatan jártak Pécsen, nem jött el a turnéra Jüre Lehmann perkás – azért reméljük, jól van. Ám a csapat zöme, ha nem is fergeteges, de emlékezetes koncertet adott a Szabadkikötőben.
A Hornbox egy balkáni turné utolsó állomásaként lépett föl Pécsett. A koncert első részében éppen az, ezen a turnén szerzett hatásokat mutatták be, mintegy bemelegítőként. A Boban Markovichoz, Lajkó Félixhez vagy a Vizin zenekarhoz szokott pécsiek ettől csak lassan melegedtek be, habár néhányan már az első részben is táncra perdültek.
Rövid szünet után Res Thönen trombitás aztán kitámasztott egy alpesi kürtöt. Fújt rajta néhány gikszert, aztán megtalálta a hangokat, és szólózott a különleges hangszeren, majd a többiek is bekapcsolódtak. Ezután lehetett azt érezni, hogy ez a majdnem profi, de már nem amatőr, és a legkevésbé sem a mai világ szabályai szerint létező és élő zenészek megtalálják önmagukat, a kiforrott, ezerszer begyakorolt alapokra építő improvizációt, egy latinos-tangós-jazzes repertoárt. A közönség zöme azonban még ekkor is inkább a pult előtti szűk területen hullámzott.
A Hornbox-ról nem csak a fentiek derültek ki Pécsett, de az is, hogy nagyon összeszokott közösség. Ennek ellenére is, ebből a közösségből e jegyzet írója szükségesnek tartja kiemelni Nilo Bortot gitárművészt. Kissé külön állt a többiektől, akik amúgy sem a pódium közepén játszottak.
Látszólag nem csinált semmit, néha belepengetett a talán még a nagyapjától örökölt gyöngyházbundos ósdi gitárjába. Az rajta egyértelműen látszott azonban, hogy ő a magasan képzett irányító, apró gesztusokkal tartotta kézben a dolgok menetét. De csak finoman, alig észrevehetően, hogy a legvégén megszaladjon a keze, és olyan szólót vágjon le, hogy a közönségnek leessen az álla.
Ha Hornboxnak az lett volt a célja pécsi fellépéséveé, hogy közönsége feledje el a hétköznapok gondjait, akkor innen üzenjük: azt maradéktalanul megoldották.
Sőt! Hagytak némi űrt is maguk után, de nem egy jó buliét,, mert abból azért még mindig, csak-csak akad Pécsett is. Az a fajta magatartás, az a civilizációs fok azonban, amit képviseltek, nagyon hiányzik a környékről. Bár városunkban is vannak jó, sőt sokkal jobb zenekarok, szinte elképzelhetetlen az a nagyvonalúság, ahogy ez a kvázi nyugdíjasklub a műfajhoz hozzáállt.
Nem kértek fellépti díjat, nem játszottak szerzői műveket, így jogdíjat sem kell fizetnie a vendéglátónak, belépőt sem szedtek, de még a költségeiket is maguk állták. Nem akartak ők semmi mást, csak egy gondtalan estét. Ajándékba kaptunk tőlük ehhez muzsikát, szeptember elsején. Amúgy a város napján.
