Kövér László házmesteri házelnöki posztja okán úgy döntött, hogy kitiltja az LMP azon képviselőit a T. Ház hétfői ülésnapjáról, akik feliratos táblákkal ültek be a T. Ülésterembe. Pedig a képviselők, köztük Hohn Krisztina Új Kezdet-alelnük és Keresztes László Lóránt LMP (egyelőre egyedüli) társelnök csak a T. Miniszterelnök Urat idézték.
A cikk a hirdetés után folytatódik
?Kövér László kitiltott minket a mai ülésnapról, pedig csak Orbán Viktort idéztük. Nem is értem… Vagy igen?!” – szól Hohn Krisztina Facebook-posztja.
Na persze, ez így igaz is, de nem mindegy azért, hogy melyik Orbán Vikort, mikori Orbán Viktort idézték. Egy jóval korábbit idéztek, és a tandíjról kapcsolatos gondolatait tették ki a táblácskákra. De nyilvánvaló, hogy nem emiatt a pimaszság miatt kellett elhagyniuk a termet, hiszen nem élünk mi autokráciában, hanem mert megzavarták a T. Ház T. Ülését.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!