Több ellenzéki képviselő még most is az MTVA székházában van. Egy, a Momentum által összeállított petíciót szerettek volna felolvasni.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Több ellenzéki képviselő az MTVA székházánál, vagy már bent van. Tordai Bence feljebb jutott mint mások – mint mondja, segítette a hegymászó múltja. Tóth Bertalan a sajtónak beszélt arról, hogy nem szeretnék, ha bármelyik képviselőjükhöz is akár egyetlen ujjal is hozzányúlnának.
Ma még újra megpróbálják. Nagyon köszönték a kinti tüntetők támogatását. Éjjel sokáig váratták és szívatták őket a tévészékházban, mintha nem tudnák, miért mentek oda, pedig Szélék élőben közvetítették az eseményeket a Facebook-on. Reggel abból lett balhé, hogy az országgyűlési képviselők megpróbáltak bejutni az újra kinyitó stúdiókba.

Fotók forrása: Szél Bernadett Facebook-oldala
Mindeközben az ún. ?köztévé?-ben egy jó ideig szóba sem hozták, hogy ellenzéki képviselők vannak a tévészékházban van, és petícót olvasnának fel – csak ezt nem engedik meg nekik.
A székházban volt még a teljesség igénye nélkül Kunhalmi Ágnes, Vadai Ágnes, Szanyi Tibor, Ujhelyi István és Ungár Péter is.
A petíciót a Momentum fogalmazta meg, a parlamenten kívüli ellenzéki párt ötlete volt. Azt azonban elsősorban az LMP volt két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos, illetve az MSZP magyar és európai parlamenti politikusai, Kunhalmi Ágnes és Ujhelyi István próbálták végig vinni. Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének nem sikerült bejutnia a tévészékházba, mivel ő nem parlamenti képviselő, a többiek ezt, képviselői kártyájukat használták ki arra, hogy az épületbe bejussanak.
Vasárnap este azonban annyiban már megtört a jég, hogy a köztévében is beszámoltak egy élő bejelentkezéssel a történtekről, arról, hogy sokan tüntetnek Budapesten a túlóratörvény ellen.
Mindeközben az utolsó poszt Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook-oldaláról egy adventi koszorút ábrázoló fotó. Boldog karácsonyt! Azt egyébként sehol sem olvastuk mindezidáig, hogy az exjobbikos képviselő, Volner János által belengetett (és szerencsére eddig benem váltott) fenyegetés, miszerint majd a Betyársereg emberei fognak “rendet tenni” a tüntetők közt szólásra bírta volna akár Orbán Viktort, akár Pintér Sándort. Mondjuk még egyszer: Boldog karácsonyt!

Az MTVA közleményt juttatott el az MTI-hez, amiben azt írják többek között, hogy az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést tett a rendőrségen a közmédiánál demonstráló ellenzéki képviselők miatt. A közlemény szerint országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva lépett be az MTVA épületébe vasárnap este több ellenzéki politikus, élükön Hadházy Ákossal. Az MTVA biztonságért felelős vezetője a közlemény szerint felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét: “az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe, nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyó munkát”. Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották – olvasható a közleményben.
Olyan meglepő állítások is szerepelnek a közleményben, hogy például: a képviselők reggel “rendszeresen zaklatták az MTVA munkatársait, a folyosókon kergették a dolgozni érkezőket. “A képviselők viselkedése, fenyegető magatartása félelmet keltett a közmédia munkavállalóiban” – fogalmazott közleményében az MTVA, hozzátéve: “folyamatos igaztalan vádaskodásaikkal, csúsztatásaikkal megpróbálták lejáratni az intézményt”.

19? Lapot!