Az MSZP országos elnöksége is támogatja Péterffy Attila pécsi polgármesterjelöltségét
Persze, ez a hír nem túl meglepő, hiszen a pécsi MSZP már mögé állt. A hírről Tóth Bertalan is beszámolt a saját Facebook-oldalán.Tovább >>
Persze, ez a hír nem túl meglepő, hiszen a pécsi MSZP már mögé állt. A hírről Tóth Bertalan is beszámolt a saját Facebook-oldalán.Tovább >>
Hétfőnkénti autós blokáddal tiltakoznak a rabszolgatörvény ellen Pécsett a szakszervezetek. A pedagógusok elkezdhetik előkészíteni a sztrájkot.
A nemzeti ünnepre a ZSÖK lefoglalta az összes pécsi belvárosi teret. A civilek szerint nem kizárt, hogy szerveznek tüntetést.
A Budai vám környékén, hétfőn és kedden reggel. Pont ott, ahol félpályás útlezárással tiltakoztak. Előtte semmi gond nem volt a…
Megkezdődnek hétfő hajnalban a félpályás útlezárások Pécsett is A Budai vámnál, illetve a cserkúti elágazónál, a 6-os úton. És ez csak a kezdet.Tovább >>
Az ?Eozin Menet? január 18-án lett volna. A főszervező Momentum azonban a másnapra meghirdtett szakszervezeti sztrájk miatt 19-ére módosította az…
Komló is feliratkozott azon vidéki települések sorába szombaton délután, ahol kormányellenes demonstrációt tartottak, elsősorban a ?rabszolgatörvény? elfogadása ellen tüntetve. A…
Merthogy most közlünk egy csomó fotót tüntetőkről, felszólalókról, politikusokról, túlórázó rendőrökről,. És persze a városról, mely széllel csókol. Az MTI…
Sőt, igazából beszédek is lesznek a fél órával a fáklyás felvonulás előtt tartandó ellenzéki flashmobon. Amelynek a Lehet Más a Politika Párt a szervezője, de több más parlamenti ellenzéki párt…Tovább >>
És fontos bejelentést tesz a város jövőjét illetően – nyilatkozta lapunknak Nemes Balázs, a Momentum szóvivője, a pénteki pécsi és…
Január 5-én, egy nappal a pécsi tüntetés után, szintén a Momentum szervezésében. És feltehetően a közigazgatási bíróságok felállítása miatt is…
A fővárosban még tart a kormányellenes tüntetés, jelenleg a várban, a Sándor-palotánál beszélnek a felszólalók, több ezres tömeg előtt. Amiatt…
Siófokon is tüntettek civilek és az ellenzéki pártok képviselői a rabszolgatörvény, a közigazgatási bíróságok felállítása és a kormány ellen pénteken este. ?A tavaszi választási kampányban még rivalizáltunk, mostantól nem azt…Tovább >>
Csütörtökön este Nemes Balázs, a Momentum szóvivője egyszerűen becsöngetett a néhány hete még Mészáros Lőrinc érdekeltségének számító megyei napilaphoz. És…
A rabszolgatörvény-ellenes pécsi tüntetésről, a Dunántúli Napló székházának tojással való megdobálásáról és egy újságíró állítólagos halálos megfenyegetéséséről írnak. Azért írtuk…