Fórumot tartottak a hét elején a művészeti gimnáziumban egyetemi vezetők. Nyugtatni érkeztek a kedélyeket, hogy sikerült-e, nem tudni.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nagyon nem örül a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola tantestülete annak, hogy az egyetem vinné a KLIK-hez tartozó intézményt – írtuk nemrég. Az iskola pedagógusai arról beszéltek a Szabad Pécsnek, hogy attól tartanak: a szakmai és a szervezeti önállóság csorbulása miatt az integrációt követően számukra hátrányos folyamatok indulhatnak el. Egy érintett például így beszélt félelmeiről:

?A Művészeti Kar beiskolázási bázisként tekint az iskolára, ez egyértelmű. Az integráció tulajdonképpen logikus lépés lenne, de azt az értéket, amit az intézmény képvisel, mi teremtettük meg évtizedek munkájával. Ha viszont az egyetemhez kerülünk, elveszítjük önállóságunkat, és félő, hogy a párhuzamosságok felszámolása során mi húzzuk majd a rövidebbet.?

Ami biztos, a Művészeti a számtalan költséges gyakorlati óra miatt egy tanulóra vetítve az egyik ?legdrágább? intézmény a régióban. Egyfelől tehát érthető, hogy az állam miért akarna szabadulni tőle, az viszont nagy kérdés, hogy a javakban szintén nem dúskáló egyetemnek miért van rá szüksége.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Sokan azt gondolták, hogy a kedd délutánra összehívott fórumon erre is választ kap a tantestület.

Az egyetem részéről a delegáció tagja volt Lengvárszky Attila oktatási igazgató, Lengyel Péter, a Művészeti Kar dékánhelyettese, Vas Bence, a Zeneművészeti Intézet vezetője, valamint Turi Katalin, a gyakorlóiskolák főigazgatója.

A lapunkhoz eljutott beszámolók szerint a fórum elejétől kezdve egyértelmű volt, hogy az egyetemi vezetők meg akarják nyugtatni a tantestületet, miszerint nincs integrációs kényszer, ugyanakkor az egyetemhez tartozás számtalan előnnyel jár. Elhangzott például, hogy a Művészeti Kar oktatóinak nincsenek óraszámproblémái. Ezt azért hangsúlyozták, mert az egyik nagy félelem az, hogy igenis vannak, és ezeket a középiskola és az egyetem közötti  oktatási párhuzamosságok megszüntetésével lehet megoldani.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Kiderült, valóban az egyetem vezetése kezdeményezte az integrációt, de nem tervezik ?szétszedni? a tantestületet. Szerintük egyelőre nem lehetne gyakorló iskola a Művészeti, mert az ehhez szükséges szakvizsgával csak a tanári kar elenyésző része rendelkezik. Azt mondták, ?partneriskolává? válhatna az intézmény, így a mostaninál nagyobb mértékben tudná segíteni az egyetemi tanárképzést, és segítené az Művészeti Kar képzési portfóliójának bővítését.

Az iskola és az egyetem működését jól ismerő forrásaink szerint a Művészeti Karra felvehető létszám éves szinten körülbelül háromszorosa a középiskolában végzetteknek. Ha tehát sikerülne meggyőzni az összes diákot, hogy Pécsen tanuljanak tovább (ez ma nagyon nincs így), még az sem tenné logikussá az iskola átvételét.

Ha igaz, amit állítottak, hogy nem terveznek nagy kirúgásokat, és költségcsökkentést, akkor a háttérben esetleg ott húzódhat a külföldi szál, amiről korábbi cikkünkben már írtunk. Ennek lényege, hogy az egyetem középiskolás korú kínai diákokat csábítana Pécsre művészeti képzésre (erre állítólag lenne kereslet), akiknek aztán adva lenne a lehetőség, hogy az egyetem művészeti karán tanuljanak tovább.

Hogy ezen felül van-e valami háttéralku az állam (KLIK) és az egyetem között, ami miatt megérné az egyetemnek átvenni a Művészetit a működés és a személyi állomány változatlanul hagyása mellett, egyelőre nem tudjuk. Már csak azért sem, mert a KLIK képviseletében senki sem vett részt az eseményen.

Lengvárszky Attila tegnap a Szabad Pécsnek megerősítette: a fórumon cáfolták, hogy az esetleges integráció után kirúgások következnek. Az egyetem oktatási igazgatója szerint nincs végigszámolva még, hogy gazdaságilag-pénzügyileg mindez mit jelente a PTE-nek. Annyit azonban elismert, hogy a beiskolázásban segíthetné az integráció az egyetemet, mivel egy olyan különleges művészeti oktatási vertikum jönne létre, ami vonzó lehet a diákok számára.

Illusztráció: Pixabay.com

KategóriákMETÁL