Nagy Lajos, Janus, Babits, Leőwey a pécsi sorrend. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Legjobbsuli.hu az elmúlt öt év érettségi és kompetencia felméréseinek eredményei alapján idén is összeállította a hazai középiskolák rangsorát. 

2019-ben is a négyéves képzést adó veszprémi Lovassy László Gimnázium lett az első. Kevéssel maradt le a mögötte a budapesti Eötvös József Gimnázium, a harmadik helyezett a szintén budapesti, XIV. kerületi Szent István Gimnázium pedig óriásit lépett előre tavalyi helyezéséhez képest – írja az oldal.

Az oldal számításai szerint nem pécsi a Dél-Dunántúl legjobb középiskolája. A régióból a legjobb helyezést a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium érte el, 59. lett az intézmény.

A legjobb százba egyetlen pécsi középiskola került be, egy egyházi intézmény, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma. A Lajos négyosztályos képzése 92., hatosztályosa 96. lett. 

A legjobb állami pécsi középiskola a Janus Pannonius Gimnázium, eredményei alapján a 152. helyen áll. A kétszáz legjobb közé Pécsről a Januson kívül csak az egyetem gyakorló középiskolája, a Babits került be, ami a 199. a rangsorban . A Leőwey Klára Gimnázium a 284..

A Dél-Dunántúlról az említett kaposvári gimnáziumon és a pécsi Lajoson kívül egyetlen középiskola jutott be a legjobb százba, a szekszárdi Garay giminek a 93. hely jutott.

Az oldal felállítja a stabilan jól teljesítő iskolák országos rangsorát is, ebben a kategóriában a Babits bizonyult a legjobbnak a pécsi sulik közül, a 25. helyet szerezve meg. 

Érdekesség, hogy míg a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont az általános iskolák rangsorában a 152., a középiskolákéban csak a 350..

Tavalyhoz képest a Leőwey négy, a Nagy Lajos tizenkettő, a Babits és a Janus kilenc helyet javított. 

Illusztráció: Pixabay.com

KategóriákMETÁL