Hétfő reggel újabb tárgyalási napot tartottak a Pécsi Járásbíróságon az I-Axis Kft. ügyében. A vállalkozás – amelyik az Európa Kulturális Program egyik kivitelezője volt – a vád szerint kifizetetlen alvállalkozói számlákat hagyott maga után.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A két vádlott által irányított gazdasági társaság 2009. évben kötött szerződést a pécsi ?Európa Kulturális Fővárosa 2010? projekt keretében Pécs Önkormányzatával beruházások kivitelezésére, mintegy 2 milliárd forint vállalkozói díj fejében. A Kft. a szerződésben vállalt munkákhoz szükséges munkaerővel, eszközökkel, anyaggal egyáltalán nem rendelkezett, a munkákat teljes egészében alvállalkozók igénybevételével kívánta elvégezni. A cég a munkák előfinanszírozásához szükséges tőkével, pénzügyi eszközökkel nem rendelkezett. A vádlottak az alvállalkozók által elvégzett munkák után a számlákat az általuk irányított cég nevében rendszeresen kiállították és benyújtották a velük szerződő önkormányzathoz. Pécs Önkormányzata, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a benyújtott számlákat kiegyenlítette, melynek során közel 2 milliárd forint kifizetésére került sor.

Annak ellenére, hogy a fővállalkozó felé a benyújtott számlák teljes egészében kifizetésre kerültek, ily módon az alvállalkozók kifizetéséhez szükséges pénzeszközök rendelkezésre álltak, a kft-t irányító vádlottak azonban a munkákat ténylegesen elvégző és finanszírozó alvállalkozókat egyáltalán nem vagy nem teljes körűen fizették ki. A vádlottak az átutalt pénzösszegekből az alvállalkozóik kifizetése helyett 2009-2011. években összesen mintegy 350 millió forintot saját maguk, illetve az érdekeltségükbe tartozó kft. részére fizettek ki kölcsön címén. A két vádlott összesen 20 alvállalkozó részére a vállalkozói díjat nem fizették ki, mellyel cégenként 100 000 – 100 000 000 Ft-ig terjedő kárt okoztak az alvállalkozóknak. A két vádlott alvállalkozóiknak összesen mintegy 550 millió forint kárt okozott, melyből 320 millió forint kár nem térült meg.

A két cégvezető, miután a kft. tartozása a több százmillió forintot meghaladta, a gazdasági társaságot fiktív személyek részére értékesítették úgy, hogy a társaság ekkor még rendelkezésre álló 80 millió forint vagyonát eltulajdonították. Ezen fiktív cégeladásban további négy személy vett részt, akiket az ügyészség szintén megvádolt.

A gazdasági társaság két vezetőjét az ügyészség 23 rendbeli bűncselekménnyel vádolja, melyek közül a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 5 – 10 évig terjedő szabadságvesztés.

KategóriákMETÁL