A megyék közül csak az 50 százalék alá becsúszó Csongrádban, és a Baranyához hasonlóan épp hogy 50 százalék felett teljesítő Komárom-Esztergomban ért el kicsit rosszabb eredményt a kormánypárt. Azért megünnepelték rendesen. Ahogy a megyei jogú városok között elért pécsi 21. helyet is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



50,13 százalékos eredményre volt képes az európai választáson a Fidesz Baranyában, miközben a kormánypárt országos átlaga 52,62 százalék. Nem nagy dolog, gondolhatnánk, hiszen így is simán nyertek Orbánék. Valójában azonban a néhány alulteljesítő megye lehet az egyik oka annak, hogy a fideszes győzelem ezúttal nem lett kétharmados, és a remélt 14-15 képviselői hely helyett be kellett érniük 13-mal.

Azt mindenki tudta, hogy Budapest nagyon lehúzza majd a Fidesz országos átlagát, ez be is jött, a fővárosban csak a szavazatok 41,17 százalékát szerezték meg. Ezt nyilván úgy lehetett volna hatékonyan ellensúlyozni, ha minél több megyében sikerül 60 százalék környékére, de legalábbis 55 fölé tornázni az eredményt. Ez sok helyen sikerült is. Kilenc megyében 55 százalék felett teljesítettek, Szabolcsban és Vasban 60 százalék feletti a szavazati arány. Néhány megyében azonban nem úgy sikerült a mozgósítás, ahogy azt a pártközpontban elképzelték, bár ehhez nyilván az ezekben a megyékben jellemzően jól teljesítő két ellenzéki párt, a DK és a Momentum is hozzájárult. A Fidesz baranyai alulteljesítésével párhuzamosan a DK és a Momentum kiválóan szerepelt a megyében: előbbinek a baranyai a második, utóbbinak a negyedik legjobb eredménye az országban. Ahogy a Fidesz országos átlagát Budapest, úgy húzza le a baranyait a pécsi 42,75, és a komlói 42,28 százalékos szereplés. (Budapestet nem neveztük a megyék versenyére, egyébként a fővárosban érte el a legrosszabb eredményt a Fidesz és a legjobbat a DK és a Momentum.)

A megyei jogú városok sorában szintén a harmadik legrosszabb eredményt érte el a Fidesz Pécsett, csak Szegeden és Dunaújvárosban teljesítettek rosszabbul.

A baranyai és pécsi teljesítményt, az előkelő 17. és 21. helyet viszont fergetegesen megünnepelték a Facebookon és a sajtójukban.

A párt pécsi elnöke, Hoppál Péter a Facebookon például így:

Nagy Csaba baranyai fideszes országgyűlési képviselő, a párt megyei elnöke csak a baranyai 4-es választókerület (saját körzete) eredményét tette ki Facebook-oldalára hétfőn, a megye egészére vonatkozó adatot valamiért nem. Azon nyilván nem volt mit ünnepelni.

Íme a 3+1 toplista

A Fidesz és a két legjobban szereplő ellenzéki párt eredményei megyénként és Budapesten (%)

Fidesz-KDNP

  1. Vas: 61,03
  2. Szabolcs-Szatmár-Bereg: 60,66
  3. Győr-Moson-Sopron: 59,17
  4. Tolna: 59,02
  5. Bács-Kiskun: 58,81
  6. Zala: 58,13
  7. Hajdú-Bihar: 57,37
  8. Nógrád: 56,9
  9. Somogy: 55,3
  10. Veszprém: 54,75
  11. Fejér: 53,83
  12. Jász-Nagykun-Szolnok: 53,44
  13. Békés: 52,70
  14. Heves: 52,63

————————————————- Fidesz országos átlag: 52,62

15. Borsod-Abaúj-Zemplén: 51,65
16. Pest: 51,38
17. Baranya: 50,13
18. Komárom-Esztergom: 50,08
19. Csongrád: 49,32

Budapest: 41,17

Demokratikus Koalíció

  1. Komárom-Esztergom: 19,65
  2. Baranya: 18,43
  3. Somogy: 17,22
  4. Békés: 16,74
  5. Pest: 16,55
  6. Heves: 16,12

————————————————- DK országos átlag: 16,09

7. Fejér: 16,01
8. Borsod-Abaúj-Zemplén: 15,77
9. Nógrád: 15,65
10. Zala: 15,63
11. Veszprém: 15,20
12. Jász-Nagykun-Szolnok: 14,95
13. Tolna: 14,40
14. Hajdú-Bihar: 14,16
15. Csongrád: 13,89
16. Győr-Moson-Sopron: 13,74
17.Szabolcs-Szatmár-Bereg: 13,45
18. Bács-Kiskun: 13,43
19. Vas: 13,13

Budapest: 19,79

Momentum

  1. Pest: 11,70
  2. Győr-Moson-Sopron: 11,62

————————————————- Momentum országos átlag: 9,83

3. Csongrád: 9,47
4. Baranya: 9,44
5. Fejér: 9,15
6. Komárom-Esztergom: 8,56
7. Veszprém: 8,22
8. Hajdú-Bihar: 7,98
9. Vas: 7,42
10. Bács-Kiskun: 7,27
11. Heves: 7,14
12. Somogy: 6,44
13. Békés: 6,8
14. Zala: 6,91
15. Tolna: 6,63
16. Jász-Nagykun-Szolnok: 6,00
17. Borsod-Abaúj-Zemplén: 5,79
18. Szabolcs-Szatmár-Bereg: 5,32
19. Nógrád: 5,11

Budapest: 17,35

A Fidesz eredményei a megyei jogú városokban (%)

  1. Sopron: 55,17
  2. Zalaegerszeg: 53,56
  3. Győr: 53,17
  4. Debrecen: 53,12
  5. Szombathely: 52,22
  6. Szekszárd: 51,60
  7. Kecskemét: 50,78
  8. Székesfehérvár: 49,83
  9. Kaposvár: 49,23
  10. Nagykanizsa: 48,95
  11. Hódmezővásárhely: 48,48
  12. Érd: 48,40
  13. Eger: 47,57
  14. Salgótarján: 47,18
  15. Veszprém: 46,70
  16. Békéscsaba: 46,45
  17. Nyíregyháza: 46,23
  18. Miskolc: 45,84
  19. Tatabánya: 43,63
  20. Szolnok: 43,52
  21. Pécs: 42,75
  22. Szeged: 40,76
  23. Dunaújváros: 40,55
KategóriákMETÁL