Ausztria nem következmények nélküli ország. Magyarország egyelőre még az. Pártállástól függetlenül igaz viszont, hogy a magyarok is olyan országot akarnak, ahol vannak következmények.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Most éppen nincsen friss ok arra, hogy Orbán Viktor lemondjon.
Mert az a viszonylag friss hír talán nem az, hogy a miniszterelnök pufimellényes veje több tízmillárdos vagyonnal bekerült a száz leggazdagabb ember közé. Még akkor sem, ha azt mindenki érzi, hogy nem azért, mert a személy, akit az utcán kérdezni közügyben sem szabad, Tiborcz Úr olyan kitűnő üzletember lenne. Mindenki érzi ezt, az ország egyharmada azonban legfeljebb legyint rá – mintha csupán arról lenne szó, hogy ezen a héten sem találta el azt a fránya öt számot.
Szintén friss hír, de önmagában még az sem lehet egy miniszterelnöki lemondás oka, hogy OV egymásután négyszer sem válaszolt a saját veje, Tiborcz István gyarapodásával kapcsolatos kérdésre a HVG-nek.
Sőt, még az sem ok arra, hogy a kormányfő lemondjon, majd az egész kormány, hogy Orbán Viktor egy kilakoltatásra váró kilencgyermekes családnak annyit üzent, sok sikert kíván nekik.
Sőt, még az sem ok a lemondásra, hogy a miniszterelnök nemrégiben egy közös ismerősükön keresztül Soros Györgynek jó egészséget kívánt. OK, ez a pont így önmagában kakukktojás lenne, hiszen jókívánságról van szó, de nyilván nem kell magyarázni túlságosan ennek szerepeltetését.
Az viszont necces és rémisztő, hogy Orbán Viktor azt bírta mondani, hogy ő és Trump-elnök olyan vezetők, akik a nemzetükért dolgoznak, ellentétben azokkal, akik VILÁGKORMÁNYT szeretnének. Ez ugyanis már legfeljebb egy lépésre van a chemtrailezéstől és másfélre a gyíkemberektől. Ezt a miniszterelnök legutóbbi Kossuth rádiós szereplésekor, a múlt pénteken reggel mondta, amikor talán maga is elhitte, hogy interjút ad, csak mert volt ott egy másik ember is, aki tett fel kérdéseket, és nem csak úgy simán szólt az éteren keresztül az ő népéhez, mint Fidel Castro.
Na, persze Orbán, ezek bármelyike miatt is lemondhatna, de önmagukban ezen hírek és történések miatt mégiscsak túlzás lenne ez a lépés. Habár az utolsó példa miatt minimum azt remélem, hogy legalább egyvalaki, mondjuk egy barátja fel merte hívni, hogy elmondja, most egy kicsit azért túltolta.
Elnézést persze kérhetett volna, habár ő nem az az ember, aki bármikor is elnézést kér ilyen ügyben, pláne nyilvánosan, az ugyanis nem fér bele a jóságos és erős vezető képébe. Én magam soha nem barátkoznék olyan emberrel, aki soha nem kér elnézést, de a politika nem a barátságról szól, sőt arról szól a legkevésbé. A politika érdekekről szól és a hatalomról, ezért sem veszem annyira komolyan Orbán dolgait, amennyire amúgy lehetne vagy talán kellene is.
Merthogy nem gondolom, hogy Orbán Viktor akár a világkormányt, akár bármi mást olyan nagyon őszintén mondott és gondolt volna mostanában, amit a nyilvánosságnak szánt. Sőt, egészen biztos vagyok benne, hogy sem a világkormányépítő frakkos-cilinderes new york-i bácsikban, sem a gyíkemerekben nem hisz. Szerepet viszont annál inkább játszik. Nem is rosszul.
Orbán ugyanis elképesztően profi, nagyon ügyes politikus, aki, ha hisz valamiben, az nem más, mint a hatalom. Ezért nem kell nagyon messzemenő következtetést levonni abból, hogy annak idején a KISZ-nek is a tagja volt, majd liberális lett és Soros György ösztöndíjasa, sem abban, hogy csuhásokat akart térdre kényszeríteni, majd váltott a nemzeti-liberális, aztán pedig a nemzeti-kersztény vonalra, hogy aztán szépen belecsússzon az egyre erősebb populizmusba, előbb mint illiberális, majd mint kereszténydemokrata vezető. Sőt olyan, aki az utóbbi stációk valamelyike környékén egyre inkább kezdett olyan szélsőséges hangokat is megütni, amely korábban legfeljebb érzelmi és formai módon volt jelen nála, nem tartalmiként.
Kövér Lászlónak azonban (igen, Bangónénak is, nem kérdés) már le kellene mondania. Egészen elképesztő ugyanis, hogy valaki egy felelős pozícióban a gyermeket vállalni kívánó homoszexuális párokat a pedofilokhoz hasonlítja. Ez már az a szint, ami után nem is szabadna gondolkodni a döntésen valakinek. És itt megint csak nem érzem olyan nagyon jelentősnek, hogy Kövér László már nem Soros-ösztöndíjasként, de még liberális fiatal politikusként mondta bele a kamerába, hogy a másságot el kell fogadni. Sőt, még ezt a mondatát sem feltétlenül zsigeri gyűlölet, hanem a hatalommal éppen kapcsolatos tematika csúsztatta ki a száján. Az már sokkal jobban aggaszt, hogy arról egyetlen sort sem lehetett olvasni, hogy azon a bizonyos zuglói fórumon ennél a pontnál bárki is kiement volna a tweremből, felhorkant volna esetleg, netán felállt volna és szót kért volna, hogy ő szereti a Fideszt és László Urat is, de ezt mégsem tűrheti szó nélkül.
Kövérnek is volt már olyan ügye, amikor azonnal le kellett volna mondania, most meg újra, és Orbánnak is voltak már bőven ilyen ügyei. (Igen, Gyurcsánynak is mennie kellett volna az öszödi beszéd kiszivárogtatása után.)
Orbánt viszont az megkülönbözteti akár Kövértől, akár Gyurcsánytól, hogy neki nem csak egy-két nagyobb ügye volt, ami miatt egy NEM következmények nélküli országban már nem lenne miniszterelnök, hanem a közelmúltból fentebb felsorolt példák már az ilyen kisebb ügyekben is, hasonló témákban a sokadikak voltak.
Sőt, a nagyobb ügyekből sem volt kevés. Az azeri baltás gyilkosról való megállapodás, az amerikai kitiltási botrány és annak elhallgatása. Az adóhatóság ügyeit kiteregető szakember meghurcolásának megtörténte és ennek szó nélkül hagyása. A letelepedési kötvényekkel való üzérkedés. A kínai vasút ügye. A Magyarországon minden más cégnél és banknál komolyabb előnyöket élvező orosz bank ügye. Paks2 ügye. (Tényleg, Miniszterelnök Úr, nem tudom milyen sorozatot néz, ha néz egyáltalán ilyesmit, és nem csak futballt, de a vastrónért vívott harcok, ármányok és intrikák helyett egészen biztosan a Csernobilt ajánlanám megtekintésre!). Vagy Mészáros Lőrinc felemelkedése.
Avagy éppen a legfőbb ?48-as követelés, a sajtószabadság megszüntetése. És éppen ezzel kapcsolatban csengenek most vissza, csengenek a fenéket, üvöltenek most vissza Simicska Lajos szavai arról, hogy
?majd a Roszatom megveszi nekem az RTL Klubot?.
Orbán legjobb osztrák haverja, bizonyos Strache miatt éppen most esett szét az osztrák kormány. És abban az ügyben megjelent az a kétlábon járó osztrák stróman, Herr Pecina is, aki annak idején aktívan hozzájárult a Népszabadság bezáratásához. Majd aki újra felbukkant később a Fidesz-közeli nagy médiabirodalomban.
Orbán nemrég még nem csak kezet rázott Budapesten a meghívására Magyarországra érkező és a magyar kormányfő vendégszeretetét élvező nagy osztrák mesemondóval, Heinz-Christian Strache-val, Ausztria alkancellárjával és egyik szélsőjobboldali pártja vezetőjével – illetve már csak volt alkancellárral és pártvezetővel ?, de egyebek közt éppen miatta ajánlotta követendőnek Ausztria példáját. Ha jól értettem, a magyar nemzet és Európa népeinek a figyelmébe ajánlotta.
Most pedig kiderült, amit eddig is sejtettünk, hogy Ausztria NEM következmények nélküli ország. Néhány óra elég volt nekik ahhoz, hogy egy valóban csúnya ügynek, de jónéhány közelmúltbéli magyar esettől ?erősségben? nem túlságosan különböző ügynek legyenek következményei, valódi következményei.
És mivel a magyarok döntő többsége is ilyen országot akarna magának, NEM következmények nélküli országot, így most mi is ajánljuk az osztrák példát a magyar miniszterelnök figyelmébe.
Orbán Úr, igaza volt, lehet, sőt nagyon jó lenne követni Ausztria példáját.
Nem, nem azt mondom, hogy most mondjon le, hisz fent már írtam, most éppen nincs is rá oka, hanem majd a következő esetnél tegye meg, amikor majd megint mindenki, de legalább a fél ország érezni fogja, hogy igazából ezt kellene meglépnie. És amiatt ne aggódjon, hogy ki jön majd ön után, mert nem ez a lényeg. Az sem lényeg ilyen esetben, hogy jobb vagy rosszabb lesz-e önnél. Higgye el, Miniszterelnök Úr, tudom, hogy önnél, önöknél rosszabb is jöhet. De az már más kérdés, más ügy, az már más történet lesz.
Szóval a legközelebbi esetnél, kérem, ne késlekedjen, hanem akkor majd tényleg távozzon, úgy szépen, osztrákosan.
19? Lapot!
