Politikai nagyüzem volt a pécsi vásárban tegnap. A Momentum elnöke Fekete-Győr András, a volt LMP-s társelnökkel, Szél Bernadettel és a Momentum egyik pécsi tagjával, Körömi Attilával a pécsi buszbotrányról beszéltek. És a sajtótájékoztatón elhangzott két baranyai fideszes politikus neve is. Illetve az egyikük már csak volt politikus.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Habár nagyon bonyolultnak tűnő ügy a Pécsre került használt hollandiai Volvo-buszoké, tulajdonképpen nagyon egyszerűen is leírható, fogalmaztak a Momentum politikusai sajtótájékoztatón tegnap, a pécsi vásárban.
Arról van szó ugyanis röviden, magyarázták, hogy a pécsi önkormányzat nem a Volvo Magyarországtól, vagy közvetlenül a később Pécsre került buszokat tulajdonló cégtől vásárolta meg a használt Volvókat, hanem egy hollandiai közvetítőn keresztül. És ez a döntés nagyjából egymilliárd forinttal került többe a pécsieknek, mintha a másik két eset egyikét választották volna. A beruházást ráadásul hitelből finanszírozták, azaz a különbség a kamatok miatt még nagyobb is lehet.
Emiatt indult lényegében a büntetőügy, és emiatt fogják azt kérni az ügyészségtől, hogy csipkedje magát és járjon el most már mihamarabb, és minden olyan embert kérdezzen meg, hallgasson ki, aki felelős lehet, avagy tudhat fontos dolgokat.
A Volvo-buszok beszerzésével egyébként a sajtó kiemelten foglalkozott, a Szabad Pécs is, és ennek szerepét és fontosságát külön ki is hangsúlyozták a sajtótájékoztatón.
Hiszen egy több éve folyó nyomozásról van szó, amely látszólag csigalassúsággal halad, miközben egy nagyváros önkormányzata (és így a város lakói) lehetnek az ügy sértettjei, és jelentős mennyiségű közpénzről van szó.
Éppen ezért azt fogják javasolni az ügyészségnek és a rendőrségnek, hogy hallgassák ki az ügyben Bánki Eriket, a Fidesz regionális igazgatóját és Csizi Pétert, a Fidesz-KDNP volt baranyai országgyűlési képviselőjét, a pécsi buszcsereprogramegyik arcát és kezdeményezőjét. Kizárt szerintük ugyanis, hogy nekik ne lenne használható információjuk ebben az ügyben, hiszen Csizi a buszcsereprogram kezdeményezője volt, Bánki pedig elvileg mindenről tud, ami Pécsett történik politikai szinten. Márpedig egy 3,5 milliárdos hitellel finanszírozott beszerzés mindenképpen annak mondható, és részben politikai ügyként (?elmúltnyolcév?) is volt kommunikálva.
Sőt, a Momentum szeretné, ha kihallgatnák azt a pécsi gazdasági szakembert is, aki már több esetben adott cégén keresztül különféle gazdasági tanácsokat a pécsi önkormányzatnak, illetve legutóbb részt vett az önkormányzat politika által elrendelt ?átvilágításában? is. Azt mondták, hogy Madár Pétert is érdemes lenne kikérdezni
Körömi Attila azt mondta, hogy az eltűnt pénz mellett az is okot ad a felháborodásra, hogy nem városi, hanem elővárosi buszokat vettek, aminek ő nap mint nap tapasztalja a hátrányát.

19? Lapot!